Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- Hírek
56
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

A MEOSZ elnöke egyeztetést kezdeményezett – Ígéretes együttműködés körvonalazódik a MEOSZ és a MÁV Zrt. között

- 2019. október 19. 19:43 -

Dr. Homolya Róbert ígéretet tett arra, hogy felülvizsgálják a két szervezet közötti együttműködési megállapodást, melyet a jövőben konkrét akadálymentesítési megoldást kínáló intézkedések és a megvalósításukat határidőhöz kötő rendelkezések egészítenek ki.

Az erre vonatkozó javaslataikat a közeljövőben megküldik a MEOSZ elnökének, majd az erről szóló egyeztetést követően a két szervezet vezetője aláírja az újragondolt együttműködési megállapodást. A MÁV elnöke jelezte azt is, hogy a MEOSZ-t bevonják azokba a munkafolyamatokba is, melyek a mozgáskorlátozott emberek utazását érintik.

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke a MEOSZ következetes érdekvédelmi munkáját alapul véve bizakodva tekint a jövőbeni konstruktívnak ígérkező együttműködés elé, hiszen  a MÁV is hatalmas, több évtizedes  adósságot törleszthetne ezzel a mozgáskorlátozott utasok felé.

Budapest, 2019. október 18.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 8. vasárnap, Zsombor napja van.
Az év 45. hete és 312. napja.
Holnap Tivadar napja lesz.

1848. A Károlyi huszárok alakítása. A főispán huszárezred alakítását vállalta el, az alkalmas egyének soroztassák be magukat. Közölte a besorolási feltételeket.


1896. Átadták a forgalomnak a Dunán átvezető újpesti vasúti hidat.


Babits Mihály: A dal
"...Megmondom a titkát édesem a dalnak:
önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek...."

Időjárás

2026-11-08, 01:03
Clear sky
N
Clear sky
3°C
1.6 m/s
Apparent: -0°C
Nyomás: 1031 mb
Páratartalom: 57%
Szél: 1.6 m/s N
Széllökések: 4 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /6% / Rain
Napfelkelte: 06:38
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


egy szorozva hét = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com