Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Gépház - Informatikai magazin - a mikrofonnál Bojtor Zoltán Rauch Róbert és Szakács Máté
44
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

A Miniszterelnökség kezdeményezésére egyeztetést tartottak a MEOSZ bevonásával a vasúti közlekedés akadálymentesítésének további folyamatáról

- 2020. május 13. 7:38 -

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) és a MÁV Zrt. között 2019-ben kezdődtek meg az egyeztetések egy új konstruktívabb együttműködési megállapodás kidolgozása érdekében.

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke 2019 végén javasolta, hogy a közösségi személyszállítást végző szolgáltatók és a szaktárcák bevonásával közös gondolkodás induljon el a közúti és a vasúti közösségi közlekedés összehangolása érdekében. 2020. március elején a miniszterelnökség egyeztetést kezdeményezett a témában, amely kora tavasszal a veszélyhelyzet kihirdetésére való tekintettel abba maradt, és végül 2020. május 12-én jött létre.

A résztvevők egyeztettek többek között az akadálymentes szerelvények menetrendi megjelöléséről, amelynek célja a fogyatékos személyek számára az előre kiszámítható utazás megtervezése Ennek érdekében elengedhetetlen az akadálymentesítésre vonatkozó adatbázis létrehozása, amely tartalmazza az egyes állomások akadálymentes használhatóságát, és az akadálymentes csatlakozási lehetőségeket. Az egyeztetésen a felek megállapodtak abban, hogy sürgősen lépéseket kell tenni az akadálymentes járatok menetrendi jelölése/ adatbázis létrehozása tekintetében, amelyen a MÁV már dolgozik, a MEOSZ-t pedig bevonják a munkába. Az egyeztetésen szóba került továbbá a vasúti infrastruktúra akadálymentesítése, valamint a mozgássérült emberek függőleges irányú akadálymentes közlekedését segítő felvonók állapota is. Fontos része volt az egyeztetésnek a MÁV által működtetett liftek használhatóságának javítását célzó intézkedések is.

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke a MÁV vezérigazgatójával folytatott 2019.októberi egyeztetésén tett javaslatot a mozgássérült emberek akadálymentes közösségi közlekedésének mielőbbi megvalósulását jelentő vasúti és az autóbuszos közlekedési forma összehangolására. A MEOSZ elnöke ezen javaslatával az elmúlt időszakban már megkereste a területért felelős tárcát, sőt a későbbiekben Tarlós István országos közlekedési és közszolgáltatási infrastruktúra fejlesztéséért felelős miniszterelnöki megbízottat is. Tarlós István azóta lépéseket tett, hogy a MEOSZ javaslata alapján jöjjön létre a minisztérium, a MÁV, a Volán és a MEOSZ bevonásával az a stratégiai munkacsoport, amely ennek gyakorlati kivitelezéséért lenne felelős.

A május 12-i egyeztetésen kiemelt szerep jutott a központi ráhordási rendszer kialakításának, és működtetésének is. A központi ráhordási rendszer az akadálymentes vasúti közlekedés megvalósítására javasolt fejlesztések egyik alternatívája, amely természetesen nem pótolhatja a teljeskörű akadálymentesítést, azonban az átmeneti időszakra alternatívát nyújthat közösségünk mindennapjainak élhetőbbe tétele érdekében.   A MEOSZ a vasúti és a közösségi közlekedés összehangolásának folyamatában részt kíván venni annak érdekében, hogy a központi ráhordási rendszer az előírt akadálymentesítési követelményeknek megfeleljen, és az a mozgáskorlátozott emberek számára egyenlő eséllyel hozzáférhető legyen. Természetesen az elért eredmények a teljeskörű akadálymentesítés során is használhatóak lesznek, ugyanakkor a MEOSZ álláspontja – felmérve a jelenlegi folyamatokat – az, hogy azokra a ráhordási rendszer kialakításához elengedhetetlen fejlesztésekre kell fektetni a hangsúlyt, amelyek minél gyorsabban elérhetővé teszik a mozgáskorlátozott emberek számára a közösségi közlekedést, ezen belül pedig a vasúti személyszállítást is.

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége reményét fejezi ki, hogy a kormány – fogyatékosságügyi szakpolitikájával összhangban – valamint a MÁV Zrt. elkötelezettek a mozgáskorlátozott emberek méltóságteljes önálló életének megvalósításában, amelynek része a közösségi közlekedéshez való egyenlő esélyű hozzáférés megteremtése is.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. október 18. vasárnap, Lukács napja van.
Ma van a(z) Élelmezési világnap.
Az év 42. hete és 291. napja.
Holnap Nándor napja lesz.

1552. Eger ostroma. Ahmed és Ali pasák Eger felé tartottak mintegy 150.000 főnyi sereggel. A várnak Dobó István és Mecskey István voltak a parancsnokai. A vitézek esküt tesznek, hogy készek meghalni, mintsem a várat feladni. Bornemissza Gergelynek újtalálmányú kartácsai sodorták a törököket. Az ellenség nagy veszteséggel elvonult a vár alól. Az erődbe lövött 12.000 nagyobb golyó a székesegyház előtt felhalmozva hirdette a lefolyt 38 nap halhatatlan dicsőségét.


1904. A budapesti Központi Városháza Károly körúti szárnyának I. emeletén megnyílik a Fővárosi Könyvtár.


Déry Tibor / 1894. okt.18. - 1977. ápr.18. /

Ősz, Feldafing

segítsetek
még nem haltam meg
még felébredek még ősz van
rohan a hajnali szél a hegyoldalon
és aki öreg arcát az ablaküveghez szorítja
a vörös napkorongban a tél hideg alakjait látja
csókolózni
és hajnaltesttel sír a szélben
az avarban ide-oda röpköd
levelei lehullanak
mert mégis sötétedik
és mindörökre sötétedni fog..."

Időjárás

2026-10-18, 13:45
Partly cloudy
S
Partly cloudy
19°C
1.5 m/s
Apparent: 11°C
Nyomás: 1018 mb
Páratartalom: 38%
Szél: 1.5 m/s S
Széllökések: 4.4 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 07:06
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő szorozva három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com