Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Gépház - Informatikai magazin
56
hallgató

Beszámoló a MEOSZ Heine-Medin Szekció helyzetéről, terveiről

- 2012. december 10. 17:08 - 4114 megtekintés

A Heine-Medin Szekció a MEOSZ egyik legrégebbi szekciója. Ez a Szekció az elmúlt hónapokban megújult. 2012 júniusában több mint 100 fő részvételével közgyűlést tartottak. A megjelentek nagy száma is azt bizonyította, hogy van igény és szándék a Heine-Medinesek összefogására, és szükség van egy olyan formációra, ami kifejezi és képviseli a Heine-Medines érdekeket.

A közgyűlésen megfogalmazásra kerültek a Szekció céljai és tervei, melyek a következők:
1. Folytatni és erősíteni szeretnénk az okosan és hitelesen érvelő, ugyanakkor indulatmentes érdekvédelmi munkát, a Heine-Medines részérdekek hangsúlyozásával.
Ennek keretében megkerestük mintegy hetven a fogyatékos ügyben döntési pozícióban lévő szereplőt (a parlament egészségügyi és szociális bizottságának tagjait, a frakcióvezetőket, az EMMI illetékeseit, az NRSZH vezetőit, stb.) és felhívtuk arra képtelenségre a figyelmüket, miszerint most az az állam vizsgálja a megmaradt munkaképességünket, amely korábban megfeledkezett és nem gondoskodott a Heine-Medinesek utókezeléséről.

2. Szeretnénk figyelemmel kísérni (monitorozni) a III. csoportos, 57 év alatti Heine-Medinesek komplex felülvizsgálatának folyamatát. Szeretnénk összegyűjteni és publikálni a tapasztalatokat, szeretnénk az extrém esetek feltárását. Szerettünk volna szervezni egy betegjogi tréninget azok számára, akiket érint a felülvizsgálat. A tervezett tematika szerint itt szó esett volna arról, hogy hogyan kell felkészülni a vizsgálatra, hogyan kell viselkedni a
vizsgálaton, mit kérhetnek tőlünk, és mi az amit nem kérhetnek. Szó esett volna a betegdokumentáció fontosságáról és minőségéről, jogorvoslati lehetőségekről, stb. Sajnos eddig nem találtunk olyan betegjogi szakembert, aki vállalkozott volna a tréning megtartására.

3. Az egészségügyi, rehabilitációs projektek folytatása.

4. Gyógyászati segédeszköz ellátás területén a speciális Heine-Medines szempontok kommunikálása, érvényesítése.

5. Akadálymentesítés elősegítése (tanácsadás és meghökkentés formájában).

6. Közösségi programok szervezése.

7. Szorosabb kapcsolattartásra törekszünk a tagjainkkal.

8. Friss, aktuális polioval kapcsolatos ismeretek importja, fordítása és ezek publikálása saját magunk és a egészségügy számára.

9. A tagnyilvántartó adatlapok feldolgozása, kiértékelése, majd az új ismeretek, összefüggések beemelése a Heine-Medines érvrendszerbe.

10. Szeretnénk bekapcsolódni a nemzetközi polios szervezetek munkájába, kapcsolatkeresés más nemzetek polios szervezeteivel.

11. Végül fejleszteni szeretnénk a webes megjelenésünket, a weblapunkat.
Szeretnék beszámolni néhány sikeres ügyünkről és kezdeményezésünkről:
1. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy elindítói voltunk annak a nagyon fontos
kezdeményezésnek, melynek keretében a MEOSZ beadványokat nyújtott be az
ombudsmanhoz, az alkotmánybírósághoz és a Strasbourg-i Emberi Jogok Bíróságához a mozgáskorlátozottakat negatívan érintő jogszabályok és intézkedések ellen. A
kezdeményezés sikere sokunk sorsára kihathat.
2. Van egy sikeres egészségügyi projektünk is. Ez egy egészségügyi szűrés a Heine- Medineseknek és más súlyos állapotú mozgássérülteknek. A Ferencvárosi Egészségügyi

Szolgálat vállalkozott arra, hogy elvégzi a sorstársak egészségügyi szűrését. Az aktuális kínálat: labor, EKG, csontsűrűség mérés, tüdőszűrés, mammográfia, nőgyógyászat, urológia, szemészet. Egyszeri megjelenéssel igénybe vehető az összes vizsgálat. Ugyancsak ígéretet kaptunk arra, hogy a vizsgálatok lebonyolításánál figyelembe veszik egyéni szükségleteinket és fokozottan ügyelnek arra, hogy ne sérüljön az emberi méltóságunk. A jelentkezési nyomtatvány letölthető a honlapunkról. Fontos, hogy a szűrést, nem csak a Heine-Medinesek, hanem más súlyos állapotú mozgássérültek is igénybe vehetik.
3. Egészen friss eredmény, hogy a cseh és a szlovák polios szervezetekkel történt szoros együttműködésnek köszönhetően, két hete a szekciónkat a többi visegrádi országgal együtt felvették az EPU (Európai Polio Unio) társult tagjainak sorába. Így, bár most még csak korlátozott mértékben, de igénybe vehetjük a szolgáltatásaikat, megkapjuk a tájékoztató anyagokat és jogosultak vagyunk véleménynyilvánításra az EPU fórumain.
4. A 2012-es Polio Világnap alkalmából szervezünk egy szakmai konferenciát, ahol orvosok, vírologusok, a rehabilitáció és a segédeszköz-ellátás területén dolgozó szakembereket hívunk meg előadóként. A felsorolt szakembereken kívül szeretnénk meginvitálni az NRSZH képviselőjét egy előadás megtartására. Ennek a tervezett előadásnak a belső használatra szánt a munkacíme, következő: „A komplex felülvizsgálatok a Post-polio szindróma árnyékában”. Csak azok számára, akik még nem halottak a PPS-ről: ez a betegségünknek egy késői progressziója,
amely „biztosítja és garantálja” a lassú fokozatos állapot romlást, a korábban birtokolt funkciók és képességek fokozatos elvesztését. A konferenciához csatlakozva tervezzük egy a Heine-Medinesek életét bemutató foto kiállítás
bemutatását is. Röviden ennyit szerettem volna elmondania a MEOSZ Heine-Medin szekcióról. És így a végén muszáj szólnom a tagjaink, sorstársaink közérzetéről, hangulatáról. Arról a fenyegettet, szomorú lelkiállapotról, amely jellemzően a III. csoportos 57 év alatti sorstársaink sajátja – ők a közelgő
felülvizsgálatok érintettjei. Itt is szeretném kérni a MEOSZ-t, hogy minden tőle telhetőt tegyen meg ezen sorstársaink érdekében és védelmében.

Köszönöm a figyelmet.

A járványos gyermekbénulás ellen folyamatosan küzdeni kell… Beszámoló a Polio Világnapon (2012. október 24.) megrendezett konferenciáról. Írta: Gábor Imola

A védőoltásnak köszönhetően mára már a legtöbb országban sikerült felszámolni a
járványos gyermekbénulást, ahhoz azonban, hogy ez így is maradjon, továbbra is be kell oltani minden gyermeket, a vírus ugyanis nem tűnt el – hangzott el azon a konferencián, amelyet a járványos gyermekbénulás elleni küzdelem világnapján rendezett a MEOSZ Heine-Medin szekciója szerdán. A több mint félszáz beteg részvételével zajló konferencián nemcsak az érintettek, hanem az előadók is egyetértettek abban, hogy a betegek állapotromlásának megállításához és az életminőségük megőrzéséhez egy, a jelenleginél nagyobb kapacitású, jobban szervezett rehabilitációs rendszerre lenne szükség.

Hazánkban összesen 16500 megbetegedést regisztráltak az 1930-as és 1970-es évek között, a betegség utolsó nagy hulláma 1950 és 1959 között szedte áldozatait. A kéz-, láb- és légzésbénulást okozó betegség miatt sokan kerekesszékbe kerültek, a legsúlyosabb betegek vastüdőben éltek-élik le az életüket. Az 1959-től bevezetett védőoltással, a Sabin-cseppekkel végül sikerült megállítani a járványt és felszámolni a betegséget. A WHO az amerikai régiót 1994-ben, Kínát és a nyugat-csendes-óceáni térséget 2000-ben, az európai régiót 2003-ban,
Indiát pedig 2011-ben nyilvánította poliomentesnek. Pakisztánban, Afganisztánban és Nigériában, ahol nem tudnak beoltani minden gyermeket és a higiénés viszonyok is kedveznek a vírus terjedésének, még ma is küzdenek a megbetegedésekkel. A vírus a fertőzött térségekből bármikor bekerülhet a poliomentesnek nyilvánított országokba, ezért a védőoltással folyamatosan védekezni kell ellene – mondta el Berencsi György virológus professzor, az Országos Epidemiológiai Központ nyugdíjas munkatársa. Magyarországon csak elölt vírust tartalmazó vakcinával oltanak, ami teljesen biztonságos, de nagyon fontos az oltási fegyelem betartása – tette hozzá a szakember. A gyermekbénulás hazai áldozatai közül több ezren ma is itt élnek közöttünk, többségük 52 és
63 év közötti életkorban van. Nekik speciális egészségügyi ellátásra és rehabilitációra van szükségük, de ezt a jelenlegi ellátórendszer nem tudja megfelelő módon biztosítani. A betegek rehabilitációja a MH Honvédkórház Hévízi Mozgásszervi és Rehabilitációs Intézetében (HÉMORI) folyik 12 ágyon, ami nagyon kevés, az érintetteknek átlagosan másfél évet kell várniuk arra, hogy sorra kerüljenek. Ahhoz, hogy megállítható legyen az állapotromlásuk és megőrizhető legyen az életminőségük, egy nagyobb kapacitású, jobban szervezett rehabilitációs rendszerre lenne szükség – ebben nemcsak a résztvevők, de az előadók is egyetértettek. Dr. Pettyán Ilona, a HÉMORI osztályvezető főorvosa elmondta, hogy a bénult betegek 20-80 százalékánál a betegség lezajlása után 30-40 évvel megjelenik a hirtelen állapotromlást eredményező Post-Polio Szindróma, amely többek között izom- és ízületi fájdalommal, izomgyengeséggel, görcsökkel és komoly fáradékonysággal jár. A betegek kezelésében és rehabilitációjában a speciális gyógytornának és a mozgásterápiának, valamint a fizikoterápiának van a legnagyobb szerepe, de fontos az életmódváltás is – ezt
már Béresné Lutter Mária, a HÉMORI vezető gyógytornásza mondta, aki kiemelte, hogy az elmúlt évtizedben 1300 beteget kezeltek az intézményben.

Dr. Székely Edit, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) osztályvezetője a gyógyászati segédeszköz kassza kapcsán elmondta, hogy a források szűkösek, és jövőre sem jut erre a célra több pénz. Az osztályvezető mindezek ellenére arra bíztatta a jelenlévőket, hogy folyamatosan jelezzék a Pénztár felé az igényeiket, észrevételeiket, mert ezzel segítik a biztosító szakembereinek munkáját. Az OEP munkatársa azt is elmondta, hogy csak méltányossági eljárás keretében van arra lehetőség, hogy egy beteg két nagy értékű, mozgást segítő segédeszközhöz is támogatást kaphasson, ahogy arra is csak ilyen eljárásban
kerülhet sor, hogy olyanok is aktív kerekesszékhez jussanak, akiknek a jogszabály szerint nem jár normatív alapon, de mégis önálló, aktív életet élnek. A jelenlegi szabályok szerint egyszerre nem támogatható például az aktív kerekesszék és az utcai közlekedésre alkalmasmoped, pedig az önálló életvitelhez sok súlyosan mozgássérült embernek mindkettőre szüksége lenne. Problémát jelent az is, hogy a könnyebb, az egyéni igényeknek jobban
megfelelő aktív kerekesszék csak azoknak jár, akik tanulnak, kiskorú gyermeket nevelnek vagy munkába járnak, így az aktív életet élő idősebb generáció teljesen kiszorul a támogatásból.

A megfelelő gyógyászati segédeszköz-ellátás fontosságát Pósfai Gábor, a Nemzeti Szociális és Rehabilitációs Hivatal (NRSZH) igazgatója is kiemelte, a szakember szerint ez ugyanis elengedhetetlen a sikeres foglalkozási rehabilitációhoz. Az igazgató elmondta, hogy az idén bevezetett új komplex minősítési rendszer nem az egészségkárosodásra, hanem a megmaradt funkciókra helyezi a hangsúlyt. A foglalkoztatási rehabilitáció költséges dolog, ezért nagyon fontos, hogy csak olyanoknál javasolják azt, akiknél eredményes lehet, azaz elérhető, hogy a rehabilitációs folyamat végén helyt tudjanak állni a nyílt munkaerőpiacon
– tette hozzá Pósfai. Az igazgató elmondta, hogy az első félévben 57 ezer új és
soros vizsgálatot végzett el a hivatal, ebből 45 beteg volt Heine-Medines. Felülvizsgálatot 29 gyermekbénuláson átesett beteg esetében végeztek, mindnyájuknál 40%-nál nagyobb egészségkárosodást állapítottak meg, a legtöbben, 19-en 50 és 69 százalék közötti egészségkárosodásban érintettek a bizottságok szerint. Az igazgató azt nem tudta megmondani, hogy közülük hány főt javasoltak rehabilitálhatónak. A résztvevők tiltakoztak az ellen, hogy januári törvényi változtatások miatt olyanoknak is kötelező felülvizsgálatra menni, akiknél az orvosbizottságok korábban megállapították, hogy állapotuk végleges, javulás nem várható, további felülvizsgálatok nem szükségesek. Az Otto Bock Hungária Kft. a konferencia résztvevőinek bemutatta a legkorszerűbb járógépeket és kerekesszékeket. Az egyéni igényeknek megfelelő, modern, elektronikusan
vezérelt járógépekhez vagy a jövőre piacra kerülő, hidraulikusan vezérelt járógépekhez csak egyedi méltányossági kérelem alapján kapható támogatás az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól, ezek az eszközök ugyanis nagyon drágák, sok esetben több millió forintba kerülnek.
Forrás: meosz.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


három + = 8

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Eddigi hozzászólások

  • gőre gábor szerint:

    1. Arisztotelész szerint „szükségképpen, szégyellnünk kell azokat a dolgokat, melyek forrása a hitványság… Továbbá hasznot húzni kicsinyes és rút dolgokból vagy tehetetlen személyekből”
    2. Még súlyosabb, minősíthetetlen eset, amikor, egyik rokkant. jótevő szerepkörben tetszelegve lopja meg a másikat. Lásd MEOSZ
    Aki mással jót kíván cselekedni, egyenként cselekedje:
    Az általában jó, mentsége a latornak, talpnyalónak, képmutatónak!
    BLAKE William, angol költő! 1700 körül

  • gőre gábor szerint:

    Kirúgásomra
    (a sánták egyesületéből)

    Tolvajok közt ünnepelni,
    Miért akarnám magamat?
    Azt kellene szégyelleni,
    Ha egy igaz ember megtagad.

    Egy akolban sánta kutyák,
    Jóra ingyen ácsingóznak,
    A különbet megugatják,
    Mert a vágyak magast lógnak.

    Megfojtana, ölni nem mer,
    Átok nem fog, bár igézi,
    Sánta kutya, sunyi ember,
    Így kényszerül lefelé nézni.

    Gaznak lenni gyötrő lehet,
    Hát gyűlölik a tisztát,
    Elaltatott lelkiismeret,
    Tudja azért, az igazság

    Odaát van, és lehet,
    Egyszer elszólja magát
    Egy igazabb emlékezet,
    Kiderül ám, hamis a vád,
    És akkor szégyelli magát!

    Csodálkozom a sántákon

    Csodálkozom, hogyan lehet,
    Két lábon jár, négy helyett!
    Okos volt, csecsemő korába,
    Szemüveggel jött a világra!
    Úgy néz ő, mindenki másra,
    Juhász kutyája, a birkára!
    Mert eszével úgy tudja,
    Mindenki más birka!
    Ő nagy esze mellett,
    Mindenki mást, tehén ellett!
    Ezt te fel nem érheted,
    Mint partvissal az eget!
    Ő festi a maga égkékjét,
    Mért nem hagysz neki békét
    2010. 09. 03.

    Tudja a sántáknál is az dívik, amit Széchenyi a magyarokról írt általában (oly szép, hogy megtanultam) „szemeikben egyedül az a jó, mi részükről jó, minden egyéb hasznavehetetlen, sőt káros, szóval csak másokat tudnak piszkolni, de maguk semmivel nincsenek tisztában”, kivált valódi észbeli képességeikkel! „Az ellenzéki pellengér, mellyel már nem egy magyar piszkoltatott legémelygősebben le, pedig oly érdemtelen, oly hígvelejű egyének által, akik arra sem érdemesek, hogy saruszíját kioldják az illetőnek. A higgadtabb ember valóban nem tudja, hogy bosszankodjék-e, vagy nevessen az efféle idétlenségeken.”
    Végezetül: támogatások követelése helyett, munkát kellene követelni. Elsősorban otthoni, bedolgozói melót. Létezik még az Alfa egyáltalán? Annak idején a pályázatra írt koncepciómat nagyra értékelte Mócár Atilla, aztán az első bírálatnál kirúgott a telepvezetőm, természetesen nem védett meg Móczár, aztán ugyanazon okból, amit én jeleztem, kirúgta hat hónap múlva! Persze Ön is üdvözölte A sratégia az új évezredre című írásomat MEOSZ Értesítő 2000 február, És Ön se szólt egy árva szót se mellettem, érdekemben!
    Patrubány Miklós felhív, Gyurcsány titkárság felhív a levelem nyomán, Hegedűs Lajos nagyobb, elfoglaltabb ember, vagy nagyképűbb? Válaszra nem méltat az biztos! Nem nekem árt, hanem az ügynek, amelyet állítólag képvisel! Lehet egyszerűen „magát tartja okosnak” olyannyira, hogy másra nincs is szüksége. Ősi, magyar vezetői erény.
    2007-01-08 Felsőzsolca Állomás u 31 Békés Gábor.

    Benedek István: ki a roki. (Elek unokája, orvos író)

    „Rokkant az, akinek szervezetében valamely rész tartósan, vagy véglegesen nem működik, vagy hiányosan működik a hiányt, azonban a szervezet többi része kiegyenlíti.
    „A rokkant se nem beteg, se nem egészséges. Akinek hiányzik a fél lába, fél szeme, vagy fél veséje?”

  • gőre gábor szerint:

    Heine-medin eltitkolt következményei:

    „Eleinte viszonylag jól fejlődtek, de az első év végéig ijesztően hanyatlottak a
    fejlődési mutatóik.”^” Jóllehet, hogy ennek a csoportnak a neveléséhez, az állami,
    gondoskodás miatt a technikai, anyagi lehetőségek — a többi csoporthoz képest —
    jók, vagy jobbak voltak. /érts anyjától megfosztott, (itt kórházban lévő csecsemők!)/
    „Az eredményekből Spitz azt a következtetési vonta le, hogy az első
    Életévben az anyjuk által gondozott gyerekek egyenletesen fejlődnek még akkor is,
    ha az anya egyébként feszült és kedvezőtlen élethelyzetben van. (Azt feltételezte,
    hogy az anyák elszigetelt helyzetükben minden érzelmüket csecsemőjükre
    fordították.) Az anya nélkül felnőtt gyerekek viszont fejlődésükben elakadnak,
    súlyosan visszaesnek, amint ezt a lelencházi adatok mutatják.
    Ezt a jelenséget Spitz hospitalizmusnak nevezte el.””^ (Megjegyezzük, hogy
    a jelenség nem tévesztendő össze — bár Robertson kísérlete alapján egy tőről
    fakadnak, hiszen a gyerekek hosszabb kórházi kezelés során is visszaesnek a
    fejlődésükben — a hospitalizációval, amikor a beteg, korától függetlenül
    megszereti az intézeti körülményeket és biztonságot érez az orvosok közelségében.
    Kibocsátása után mindent megtesz, hogy a kórházba újra visszakerüljön. Ez már
    kórházi ártalomnak számít.)
    Ha az anyátlanság fél évig is eltartott, ez már maradandó nyomot hagyott a
    gyerekekben.”^’ Ez a maradandó nyom sajnos antiszociális cselekményekben
    nyilvánult meg.
    Mára már az is tudott, hogy a csecsemőkori bénultak a 2-5 éves kori mozgáskoordinációk begyakorlása akadályozottsága miatt, agyi, értelmi fejlődés is visszamarad! Önismerethez, valós önértékeléshez, jó tudni . Ha viszont a mászás elmarad, a pszichológiai összefüggések alapján később a beszédével, gondolkodásával, viselkedésével is fokozott problémák lesznek. Kiegészítés, mára kiderült a cigány csecsemők, földes ,hideg padlón nem mászhatnak, az ő visszamaradottságuk is innen eredeztethető! lelki betegség, szellemi tevékenység fokozatos leépülése, lelki folyamatok megbomlása) illetően egyéni tapasztalatok alapján azt a hipotézist állították fel, hogy a kora gyerekkori éhezések következménye. Ez különben a koplalásnak lelki hatásaival is egybevágna. Plusz a lélek elveszti melegét, színességét, hallucinációszerű fantáziaképek és hangok jelentkeznek. Az éhező ember gyakran magába roskad, az alvási idő növekszik. Hosszabb böjtölésnél időnként ingerült hangulatot, mások bosszantásának örömét, visszahúzódást, fokozott érzelmi hidegséget, tompaságot, a kitörésekig fokozódó ingerlékenységet tapasztaltak.

    1. A Heine-medin kór vírusa a bélben szaporodik, és a fekáliával terjed. Magyarán a legprimitívebb emberek, és legprimitívebb higiéniás körülmények között élők fertőzték meg gyermekeiket a kórral. Majd tíz-tizenöt évet kórházban töltöttek, mindenféle nevelést nélkülözve, később egy kegyelem szakmunkás bizonyítvánnyal kilökték őket az életbe. Zömük alkoholista, vagy masszív ivó! Az ilyen értelmi színvonalú társaságtól elvárni értelmes, jogszerű döntés képességét, naivitás.

  • Mahir Kara szerint:

    Irószemmel 1975-ós kötetben, elsőként írtam a Heine-medines érintettek sorsáról, helyzetéről. Akkor még nem tudtam sorstársak nagy fokú butaságának okáról, az egészségesek között, sánta voltam, a sántákat irritálta másféle, (igazságokat megtapasztalt élet felfogásom!) Igy, magányos farkas lettem. Akadlyjmentesitési törvény! ostobáim!

    • Mahir Kara szerint:

      Cenzúrázol ostoba? „Aki el akarja nyomni a kritikát: annak vagy becstelen szándékai vannak, vagy érzi a maga szellemi silányságát.” Szabó Dezső
      “Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod.” Voltaire

  • gőre gábor szerint:

    HHonnan veszed barom, hogy 3 éve használt email cim nem valós

  • gőre gábor szerint:

    Melyiketek gyereke fizikus? Pálinkás prof. tanítványa, aki miniszter volt, majd MTA elnöke!

  • gőre gábor szerint:

    Kirúgásomra
    (a sánták egyesületéből)

    Tolvajok közt ünnepelni,
    Miért akarnám magamat?
    Azt kellene szégyelleni,
    Ha egy igaz ember megtagad.

    Egy akolban sánta kutyák,
    Jóra ingyen ácsingóznak,
    A különbet megugatják,
    Mert a vágyak magast lógnak.

    Megfojtana, ölni nem mer,
    Átok nem fog, bár igézi,
    Sánta kutya, sunyi ember,
    Így kényszerül lefelé nézni.

    Gaznak lenni gyötrő lehet,
    Hát gyűlölik a tisztát,
    Elaltatott lelkiismeret,
    Tudja azért, az igazság

    Odaát van, és lehet,
    Egyszer elszólja magát
    Egy igazabb emlékezet,
    Kiderül ám, hamis a vád,
    És akkor szégyelli magát!

    Csodálkozom a sántákon

    Csodálkozom, hogyan lehet,
    Két lábon jár, négy helyett!
    Okos volt, csecsemő korába,
    Szemüveggel jött a világra!
    Úgy néz ő, mindenki másra,
    Juhász kutyája, a birkára!
    Mert eszével úgy tudja,
    Mindenki más birka!
    Ő nagy esze mellett,
    Mindenki mást, tehén ellett!
    Ezt te fel nem érheted,
    Mint partvissal az eget!
    Ő festi a maga égkékjét,
    Mért nem hagysz neki békét
    2010. 09. 03.

    Tudja a sántáknál is az dívik, amit Széchenyi a magyarokról írt általában (oly szép, hogy megtanultam) „szemeikben egyedül az a jó, mi részükről jó, minden egyéb hasznavehetetlen, sőt káros, szóval csak másokat tudnak piszkolni, de maguk semmivel nincsenek tisztában”,

  • lényeglátó szerint:

    Illik –e koldusnak lopni?

    Gondolom, egyetértenek velem, hogy nem. Még súlyosabb eset, a társait, a többi koldust lopja meg. Ez már, minősíthetetlen eset! Az egyéni koldulás, nem divatos, kisipari szakma. Itt is a kollektivizmusa divat. Valamely csoport, valaminek az érdekében, egyesületet alapít. Leginkább önmaga, (a vezetőség) érdekében és haszonszerzésének védelméül, eszközéül.
    A cél, (hivatkozási) alap, a beteg gyermekekért, sántákért, bármiért, Amivel szánalmat lehet kelteni, amire támogatást, pénzt lehet kérni. Ha az „ügyintézők” tisztességesek valóban támogatandó. Sajnos ez sokszor másodlagos. Az „ügyintézők” számára elsődleges az egyéni haszonszerzés. Itt jön be a kérdés. Ha a támogatást kérő, kéregető (koldus) a kapott pénz, kisebb-nagyobb részét ellopja, „működésére fordítja, az bizony bűzös! Ókori közmondás, „A tehetetlenség mentesít a büntetés alól!” Ezt megtapasztalva, sokan a büntetlenség, megúszhatóság biztos tudatával „bátorkodnak” stikliket elkövetni.
    A „hab a tortán” az Egyesületi törvény nem követeli meg az erkölcsi bizonyítványt, az egyesületi vezetőktől, így sikkasztásért börtönviseltet is csuklás nélkül megválaszthatnak! Börtönviselt úrnak „Személyiségi joga” ezt eltitkolni, ha jár a szád beperelni!

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. április 19. péntek, Emma napja van.
Az év 16. hete és 110. napja.
Holnap Tivadar napja lesz.

1566. A hős Zrínyi Miklós tárnokmester és Szigetvár parancsnokának nemes elszántsága a vár megvédésére.


1848. Pesten népgyűlésen a csőcselék azt kívánta, hogy a háztulajdonosok a következő negyedévi lakbér követeléséről mondjanak le.


Reviczky Gyula: Emma

Mint nyári éjszakán
A csillagot:
Úgy nézlek csöndes vággyal én,
Ha egyedül vagyok,
S mint nyári éjszakán
A csillagok:
Zajgó szívem hullámiban
Szép szemed úgy ragyog.

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét szorozva kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com