A mozgáskorlátozott fiatalok elégedetlenek a jelenlegi helyzetükkel

A kutatásban résztvevő 450 fő 18 és 30 év közötti mozgáskorlátozott ember legtöbbjének a járással, vagy az önellátással kapcsolatban vannak nagyobb nehézségeik. A fogással, szorítással, illetve a beszéddel kapcsolatban legnagyobb arányban kisebb nehézségekről számoltak be a kérdőíves felmérés válaszadói, vagy nincsenek ilyen jellegű problémáik.

A válaszadók legnagyobb arányban városokban élnek, Szlovákiában a legnagyobb, Romániában kisebb arányban, itt jelentős a községben élők aránya. Romániában egy válaszadó sem él a fővárosban, még Szlovákiában, illetve Magyarországon ez az arány 10% feletti.

A válaszadók szubjektív véleménye alapján a kérdezettek legnagyobb arányban (52-70%) kijönnek a jelenlegi jövedelmükből, még 19-30%-uk úgy ítélte meg, nehezen élnek meg jelenlegi jövedelmükből. A válaszadók csupán 10%-a vélekedett úgy, hogy kényelmesen meg tud élni jövedelméből. A magyarországi válaszadók jövedelmi helyzetüket rosszabbnak ítélik meg, mint a szlovákiai, vagy a romániai kortársaik. Azok a személyek, akik nagyobb nehézségekről számoltak be a kérdőívben az önellátással, vagy a járással kapcsolatban, többnyire a legnehezebb anyagi helyzetűek közé sorolták be magukat mindhárom országban.

Iskolai végzettségüket tekintve Romániában és Szlovákiában nagyobb az általános iskolai végzettséggel rendelkezők aránya. Szlovákiában a legmagasabb az általános iskolában lemorzsolódottak aránya. Magyarországon legnagyobb arányban középfokú végzettséggel rendelkeznek a válaszadók, és itt a legmagasabb a gimnáziumi végzettséggel rendelkezők aránya is, még Szlovákiában és Romániában inkább a szakmaszerzéssel járó középiskolák dominálnak. Magyarországon kezdtek legtöbben felsőfokú tanulmányokba, azonban a felsőoktatásban itt a legnagyobb a lemorzsolódás aránya is. Egyetemi, vagy főiskolai mesterképzésben szerzett mester diplomával a válaszadók 2-4%-a rendelkezik.

A válaszadók nagyon nagy arányban inkább elégedetlenek a mozgáskorlátozott fiatalok helyzetével a közoktatásban, illetve Szlovákiában és Magyarországon a kérdezettek többsége szerint csak részben, vagy egyáltalán nem vették figyelembe speciális szükségleteiket a tanulmányaik során.

A válaszadók mindhárom országban legnagyobb arányban vagy integrált, vagy szegregált oktatási rendszerben tanultak, inkluzív oktatásban, vagy magántanulói státuszt szignifikánsan kis arányban jelöltek meg. Magyarországon a kérdezettek nagy arányban tanultak több típusú oktatási intézményben is.

Az önellátással kapcsolatos nehézségek mértéke meghatározó abban, hogy milyen oktatási intézményben tanulnak a mozgáskorlátozott fiatalok. Akik komolyabb nehézségekről számoltak be, azok jellemzően szegregált oktatásban, illetve abban is tanultak.

A szegregált oktatás keretei között tanuló válaszadók nagyobb eséllyel kaptak finommotorikus mozgást elősegítő, illetve egyéb fejlesztéseket, könnyebben jutottak hozzá a speciális szolgáltatásokhoz. Az asszisztív eszközökhöz való hozzáférés szintje általánosan alacsony. A fókuszcsoportok eredményei alapján a szegregált oktatási rendszerben többnyire jó tapasztalatokról számoltak be a szakemberek és a megkérdezett fiatalok is, ugyanakkor az érintettek kiszolgáltatottabbak a rendszerben dolgozóknak, miközben óriási a szakemberhiány a szektorban, nagy a kiégés veszélye, sok az információhiány, nincs együttműködés a különböző fejlesztő szakemberek között. A fókuszcsoportos vizsgálaton minden résztvevő egyetértett abban, hogy a mozgáskorlátozott tanulóknak inkluzív keretek között kellene tanulnia az oktatási rendszerben, azonban a szakemberek és az érintett fiatalok véleménye szerint nincs inkluzív oktatás, sőt integrált sincs a résztvevő országokban, mivel a mozgáskorlátozott fiatal és családja alkalmazkodik a hagyományos oktatási rendszerhez, amennyire tud, a hagyományos oktatás nem képes reagálni a mozgáskorlátozott fiatalok speciális szükségleteire. Ezért sok múlik a család támogatásán, azon, hogy mekkora kapacitásuk van segíteni, milyenek az anyagi körülményeik és az érdekérvényesítő képességük.

Romániában szignifikánsan magasabb arányban jelölték a válaszadók a kérdőívben, hogy inkluzív oktatásban tanultak, azonban az egyéni szükségletekhez igazodó fejlesztések, a  segédeszközökhöz való hozzáférés mértéke ezt nem támasztja alá, így ezek az intézmények valószínűleg csak a nevükben tekinthetők inkluzívnak.

A kérdőíves vizsgálat eredményei alapján a mozgáskorlátozott fiatalok nem tanultak az oktatási  rendszerben a vitakultúráról, vagy kritikus gondolkodásról, melyek fontosak az aktív állampolgársággal kapcsolatos kompetenciák kialakításában.

A válaszadó fiatalok több mint kétharmada szerint nem megfelelő a mozgáskorlátozott fiatalok részvétele a felsőoktatási rendszerben. Ennek okát a válaszadó mozgáskorlátozott fiatalok mindhárom országban szignifikánsan magas arányban az akadálymentes környezet hiányában, az akadálymentes lakhatás és közlekedés, a támogató szolgáltatások illetve a mozgáskorlátozott fiatalok anyagi támogatásának hiányában látták.

A jobb anyagi helyzetben lévő, magasabb iskolai végzettségű fiatalok kis mértékben elégedettebbek a felsőoktatási rendszerrel kapcsolatban, mint a rosszabb anyagi helyzetben lévő és alacsonyabb végzettségű válaszadók.

A válaszadók több mint fele szerint a felsőfokú végzettség megszerzése csak kis mértékben javítja a mozgáskorlátozott fiatalok munkaerőpiaci esélyeit.

Magyarországon és Romániában a válaszadók, ha bajba kerültek az oktatási rendszerben, akkor legnagyobb arányban szüleikre, testvérükre, barátokra, az oktatási rendszer szereplői közül pedig az osztálytársakra vagy az osztályfőnökre számíthattak leginkább. Szlovákiában a felsoroltak mellett szignifikánsan nagyobb arányban kerültek megjelölésre a fejlesztő szakemberek is (gyógypedagógus, fejlesztő pedagógus, pszichológus).

A kérdőív eredményei alapján a válaszadók több mint 87%-a szerint nem megfelelő mozgáskorlátozott fiatalok részvétele a munkaerőpiacon.  A válaszadók szerint ennek leginkább az az oka, hogy nincsenek akadálymentes munkahelyek, a munkáltatók nem alkalmazkodnak a speciális igényű résztvevők szükségleteihez, előítéletesek, a képzési rendszerben csak olyan lehetőségek vannak a mozgáskorlátozott emberek számára, melyek elavultak, nem piacképesek, illetve a mozgáskorlátozott fiataloknak nincs megfelelő iskolai végzettségük, vagy alacsony iskolai végzettséggel rendelkeznek.

A válaszadók jelentős része nem dolgozik és nem is tanul, különösen igaz ez a 18 és 25 év közötti korosztály esetében, vagyis a nemzetközi statisztikákkal összhangban a nem tanuló és nem is dolgozó (NEET) fiatalok közé tartoznak.

Szlovákiában a válaszadók több mint 60% -a szüleivel, testvéreivel él együtt, Magyarországon pedig a kérdezettek több mint 80% -a él a szülői házban. Az inaktív válaszadók nagyobb arányban élnek szüleikkel, testvéreikkel. A fókuszcsoportokon résztvevő szakemberek véleménye szerint a mozgáskorlátozott fiatalok önrendelkezésével kapcsolatban a család visszatartó ereje kontraproduktív lehet, ugyanakkor az is elhangzott, hogy kevés az akadálymentes lakás, még a nagyobb városokban is. Nem elérhetőek a szükséges személyi segítő szolgáltatások, azok területi elérhetősége és minősége eltérő, mindez pedig önmagában is nehézzé teszi, ellehetetleníti a mozgáskorlátozott fiatalok önálló életvitelét. A szakértők véleménye szerint, amennyiben az érintett anyagi körülményei lehetővé teszik piaci alapon igénybe venni a segítő szolgáltatást, vagy ha az illető kiterjedt kapcsolati hálóval, jó érdekérvényesítő képességgel rendelkezik, megoldható az önálló életvitele. Amennyiben ezek nem adottak, úgy az érintett fiatal legtöbbször a családban marad, vagy intézetbe kerül.

A mozgáskorlátozott fiatalokkal és a szakértőkkel felvett fókuszcsoport eredményei szerint jellemző az információhiány, az előítélet a munkaerőpiacon a munkáltatók, munkatársak részéről. A munkáltatói bizonytalanságokkal, előítéletekkel szemben az állami támogatások, vagy a kivetett pluszadók önmagukban nem megoldások, komplexebb segítségre van szükség a munkavállalók és a munkáltatók számára is.

A mozgáskorlátozott fiatalok a fókuszcsoportok során túlnyomóan rossz munkaerőpiaci tapasztalatokról, elutasításról, előítéletekről számoltak be, a kérdezettek nagyobbik része jelenleg is munkanélküli, illetve állást keres.

A bevont szakértők szerint a foglalkoztatottság növelésére megoldás lehet a védett műhelyek/munkahelyek létrehozása, valamint az otthoni munka vagy távmunka, atipikus foglalkoztatási formák támogatása.

A fókuszcsoportok résztvevői szerint az önálló életvitelhez fontos az önálló jövedelem, ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy a munka egyben közösségi tevékenység is, a felnőttkori szocializáció egyik legfontosabb színtere. Ehhez az akadálymentesítés mellett fontos a megfelelő pályaválasztási tanácsadás a mozgáskorlátozott fiatalok számára, a pályakezdők esetében a munkahely megtartás érdekében munkahelyi mentorálás is szükséges, valamint a munkáltató esetében fontos a szemléletformálás és az előítéletek feloldása képzések, információnyújtás segítségével.

A válaszadók több mint 70% -a szerint nem megfelelő a mozgáskorlátozott fiatalok részvétele a helyi közösségekben. Ennek okát a válaszadók a nem megfelelő anyagi támogatás hiányában, az akadálymentesség, a támogató szolgálatok, illetve az egyéni szükségletek figyelembevételének hiányában és a fogyatékosság stigmájában látják.

A válaszadók társasági életet a legnagyobb arányban havonta többször élnek Magyarországon és Romániában, illetve ritkábban, mint havonta egyszer élnek társasági életet Szlovákiában.

A kutatás rövid elemzését a MEOSZ közli.

A teljes kutatási összefoglaló itt érhető el.