Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


nincs
0
hallgató

A nyílt utcán bántalmazta mozgássérült élettársát a tapolcai asszony

- 2021. október 28. 6:34 - 1055 megtekintés

A bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés kísérlete, valamint garázdaság és rongálás vétsége miatt emelt vádat a Tapolcai Járási Ügyészség azzal az 59 éves asszonnyal szemben, aki a nyílt utcán bántalmazta élettársát, majd félévvel később másokra is rátámadt az egyik Tapolca környéki faluban.

Fotó:Veszprém megyei hírportál/pixabay.hu

A vádirat szerint az ittas nő 2020. október elején odament a buszmegállóban ülő, mozgásában korlátozott élettársához, s előbb szidalmazni kezdte, majd többször tenyérrel fejen ütötte a férfit. Ezek után felvette a sértett járóbotját, s azzal test szerte ütlegelte.

Egy kiskorú fiú és egy lány figyelt fel rá, hogy mit művel a vádlott, s ezért rászóltak, hogy hagyjon fel a sértett bántalmazásával, majd a fiú ki is vette a botot a nő kezéből. Az asszony erre a férfi másik botját vette fel, s azzal folytatta az ütlegelést, minek következtében az élettársa leesett a padról. Időközben egy másik falubeli is odament hozzájuk, próbálta megakadályozni a tettlegességet, azonban a nő közölte vele, valamint a fiatal fiúval, hogy őket is megüti, ha elveszik tőle a botot. A falubeli férfi végül a segélyhívón keresztül kért segítséget, melyet a vádlott meghallott, és távozott a helyszínről.

A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, azonban a nő cselekménye alkalmas volt arra, hogy a bántalmazáshoz használt eszközzel súlyosabb sérüléseket okozzon.

2021 februárjában a vádlott ugyancsak ittas állapotban egy, az út szélén parkoló autóhoz ment, és szidalmazni kezdte a járműben ülő sofőrt, miközben rángatta a gépkocsi ajtaját, s végül egy alkalommal, tenyérrel arcon is ütötte a férfit.

Az asszony ezek után odament ahhoz a házhoz, mely előtt a gépkocsi parkolt, és a kapuban álló lakót kezdte szidni, majd belerúgott az utcaajtajába. A férfi ekkor felszólította a vádlottat, hogy menjen el, aki először el is indult, de végül a magával hozott franciakulccsal a sértettnek a ház előtt álló gépkocsijára ütött, melytől az autó motorházteteje behorpadt és megkarcolódott. Ekkor egy harmadik férfi is a helyszínre érkezett, akit a nő ugyancsak szidalmazni kezdett, majd kabátjánál fogva rángatott. Cselekményének végül a rendőrök és mentősök kiérkezése vetett véget.

Az ügyészség vádiratában tárgyalás mellőzésével büntetővégzés meghozatalát, és abban felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta, azzal, hogy a bíróság a felfüggesztés próbaidejére rendelje el a vádlott pártfogó felügyeletét.

(Forrás:a Veszprém megyei hírportál)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


- 7 = kettő

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 10:00: - Műsorvezető: Tandari Ági
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Gery
    Pletykák a nagyvilágból, érdekességek, remek zenékkel tűzdelve. A műsor élőben zajlik, így a hallgatók hozzászólását is várják a műsor készítői!
  • 15:00: Délután - benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: - Anonymous műsora
    Műsorunk az egyetemes és magyar színművészet jelentős személyiségeinek pályáját szeretné bemutatni. Ahol hozzáférhető riportok, esetleg kortársak nyilatkozatai, emlékiratok, hangfelvételek elérhetők ,ezeket is bemutatjuk . Nyílván ,mint minden ilyen műsor esetében, a teljességre csak törekedni tudunk, hiszen még közeli barátainkat sem ismerhetjük meg teljesen,egy régebben elhunyt legendás művész estében ez még nehezebb. Néha egy anekdóta többet mond, mint a tudományos értekezés. Az emlékezésekből ezek a nagyon jellemző történetek sem maradnak ki. Ja ,igen..Miért nevezem magam Anonymusnak? Talán mert én nem vagyok fontos. Legyen a művész arca a fontosabb... A műsorokhoz jó szórakozást kívánok Anonymus
  • 17:00: Nekem 80 - zenék a 80-as évekből
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 22:00: - Műsorvezető: Tandari Ági
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. július 10. csütörtök, Amália napja van.
Az év 28. hete és 191. napja.
Holnap Nóra, Lili napja lesz.

1290. IV. László halála. A király a körösszegi vár mellett, sátrában Árbócz, kit a kúnok községe megbízott, meggyilkoltatott, és a csanádi székesegyházban eltemettetett.


1946. A budapesti Győrffy István Kollégium évzáró ünnepélyén a köztársasági elnök és a kormány több tagjának jelenlétében a Kollégium vezetősége bejelenti a Népi Kollégiumokat Építő Mozgalom elindítását.


Rónay György: Nyári zenekar

"Eredben ellankad a vér, a nap
sziszegve csap le rád.
Ó, zengő sugarak! a sejtjeidben
meglapul a világ,
csattan a víz és sárgán bugyborognak
a nyári trombiták..."

Időjárás

2025-07-10, 08:16
Mainly clear
NW
Mainly clear
17°C
5.9 m/s
Apparent: 15°C
Nyomás: 1014 mb
Páratartalom: 80%
Szél: 5.9 m/s NW
Széllökések: 13.4 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /16% / Rain
Napfelkelte: 04:57
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


öt szorozva nyolc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com