Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Begurulva - Berta István autó és kütyüs magazinja
56
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

A programok terén az élen jár a karcagi mozgássérült csoport

- 2024. december 4. 9:29 -

A mozgássérült csoport Karcag egyik legnagyobb civil szervezete, kirándulásokat, fogadóórákat, zenés rendezvényeket tartott 2024-ben is – hangzott el adventi gyűlésükön.

A mozgássérültek Jász-Nagykun-Szolnok Vármegye Karcagi Csoportja szombaton tartotta adventi közgyűlését a rendezvényközpontban.
mozgássérült csoport
A köszöntők után a karcagi mozgássérült csoport tagjai verssel, nótával és tánccal kedveskedtek a résztvevőknek
A megjelent karcagi tagokat, a meghívott berekfürdői, kenderesi, túrkevei, kunhegyesi, kunmadarasi csoportok vezetőit, tagjait Hudák Ilona csoportvezető köszöntötte, majd beszámolt az idei év programjaikról. A csoport Karcag egyik legnagyobb civil szervezete, kirándulásokat,  fogadóórákat, zenés rendezvényeket tartott 2024-ben is.
Hubai Imre, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegye Közgyűlésének elnöke örömét fejezte ki, hogy a csoportban élénk a társasági élet.
– Látjuk milyen nagy problémát jelent ma nemcsak a gazdaságban, hanem egy-egy családon belül is a generációváltás, a hagyományok átörökítése, a felmenők tisztelete. A mozgássérült csoportokban mindenki nagyon jól érzi magát, kicserélik a tapasztalatokat, megosztják a jó gyakorlatokat arról, hogyan legyen életünk biztonságosabb, kényelmesebb és szórakoztatóbb. Az idős korban is szükség van arra, hogy társaságba járjunk, hogy hasznosan és vidáman töltsük el a szabadidőt. Ha én leszek ilyen korú, nekem is jól fog esni, ha a fiatalok odafigyelnek ránk és megtesznek mindent értünk – mondta az elnök.
Adventi közgyűlést tartottak a mozgássérültek Karcagon Fotók: Daróczi Erzsébet
Adventi közgyűlést tartottak a mozgássérültek Karcagon
A város nevében Sári Kovács Szilvia polgármesteri főtanácsos mondott köszöntőt.
– Nagyon sok derűs, mosolygós arcot látok itt, ami azt jelenti, erős és nagyon jó ez a közösség. Év végén érdemes kicsit megállni, lassítani és számot vetni, visszatekinteni és átgondolni mit végeztünk, milyen jó és rossz történések voltak, amit fel kell dolgoznunk és amivel a tarsolyunkban tovább kell haladnunk. Egy közösséget nem könnyű együtt tartani, a járvány óta sokan vannak, akik bizony nem szívesen mozdulnak ki, ők könnyen magukra maradnak, annál rosszabb nincs. Együtt viszont mindenre képesek lehetünk. Azt látom az arcokon, hogy ez a közösség erőt ad, fiatalít, hiszen itt rendszeresen együtt vannak a barátok, ismerősök, és az mindenkinek lelkét, szívét örömmel és boldogsággal tölti el, így mindent sokkal könnyebb elviselni. A csoportvezetőket is szeretném megdicsérni, hiszen tartalmas program szervezése nem egyszerű, kell hozzá támogatás és nagy odaadás is. Önök nagyon jól dolgoznak, hiszen együtt vannak, odafigyelnek a másikra és ha kell, segítik egymást – mondta az alpolgármester.
– Öröm számomra, hogy a csapatok tagjait ismerősként köszönthetem – fogalmazott Pánti Ildikó polgármesteri tanácsadó. – A vidéki településekkel évek során jó kapcsolat alakult, hiszen a gondok, problémák, az örömök közösek. Karcagon sok jól működő klub van, a mozgássérült csoport a programokban élen jár. Külön érdeme a közösségnek az egymásra való odafigyelés, ha valaki nehéz helyzetben van, betegséggel küzd látogatják, tudnak róla – tette hozzá.
A köszöntők után a karcagi csoport tagjai verssel, nótával és tánccal kedveskedtek a résztvevőknek, majd ebéd után közös tánc és nótázás következett

Forrás: szoljon.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


7 + = tizenhat

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Mentők, tűzoltók - a <a href=http://www.tradio.hu target=_blank>T-Rádió</a> műsora
  • 9:00: - Műsorvezető: Tandari Ági
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár.
  • 10:00: - Berta István autós és kütyüs magazinja
    Autó és kütyümustra, ahol az autókról nem "szakmai tudományossággal", hanem sokkal inkább felhasználói megközelítésből beszélünk. Heti rendszerességgel érintünk egy-egy közlekedéssel, vagy épp' "elfelejtett KRESZ-szabállyal" kapcsolatos témát, az adás utolsó blokkjában pedig egy éppen tesztelt kütyüről mesélünk röviden.

    írjátok meg bátran, ha van ötletetek, mit mutassunk be, vagy ha esetleg van olyan autótok, kütyütök, amit velünk együtt mutatnátok be Ti magatok. 
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Gery
    Pletykák a nagyvilágból, érdekességek, remek zenékkel tűzdelve. A műsor élőben zajlik, így a hallgatók hozzászólását is várják a műsor készítői!
  • 15:00: Délután - benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: - Anonymous műsora
    Műsorunk az egyetemes és magyar színművészet jelentős személyiségeinek pályáját szeretné bemutatni. Ahol hozzáférhető riportok, esetleg kortársak nyilatkozatai, emlékiratok, hangfelvételek elérhetők ,ezeket is bemutatjuk . Nyílván ,mint minden ilyen műsor esetében, a teljességre csak törekedni tudunk, hiszen még közeli barátainkat sem ismerhetjük meg teljesen,egy régebben elhunyt legendás művész estében ez még nehezebb. Néha egy anekdóta többet mond, mint a tudományos értekezés. Az emlékezésekből ezek a nagyon jellemző történetek sem maradnak ki. Ja ,igen..Miért nevezem magam Anonymusnak? Talán mert én nem vagyok fontos. Legyen a művész arca a fontosabb... A műsorokhoz jó szórakozást kívánok Anonymus
  • 17:00: Nekem 80 - zenék a 80-as évekből
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Mentők, tűzoltók - a <a href=http://www.tradio.hu target=_blank>T-Rádió</a> műsora
  • 21:00: - Műsorvezető: Tandari Ági
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár.
  • 22:00: - Berta István autós és kütyüs magazinja
    Autó és kütyümustra, ahol az autókról nem "szakmai tudományossággal", hanem sokkal inkább felhasználói megközelítésből beszélünk. Heti rendszerességgel érintünk egy-egy közlekedéssel, vagy épp' "elfelejtett KRESZ-szabállyal" kapcsolatos témát, az adás utolsó blokkjában pedig egy éppen tesztelt kütyüről mesélünk röviden.

    írjátok meg bátran, ha van ötletetek, mit mutassunk be, vagy ha esetleg van olyan autótok, kütyütök, amit velünk együtt mutatnátok be Ti magatok. 

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 5. csütörtök, Imre napja van.
Ma van a(z) Szent Imre ünnepe.
Az év 45. hete és 309. napja.
Holnap Lénárd napja lesz.

1844. Főtiszti állomások a magyar ezredekben. Ez országgyűlés is megújított feliratban kérte ő fönségét, hogy a magyar ezredekben tisztségekre és a hadparancsnokságokra is, a törvények rendeletéhez képest, született honfiak alkalmaztassanak.


1963. Felavatták Vácott a Dunai Cement- és Mészmű üzemét, a második ötéves terv egyik legnagyobb beruházását.


Kántor Péter / 1949. nov.5. - /

Hol szerettelek
hol utáltalak
csak sose voltál
közömbös nekem

Mikor röpködtél
mint a pántlika
mikor szorítottál
mint a kenderkötél.

Neked beszélek
most is, ki másnak
te pedig másnak
pedig csak egymásnak.

Mikor póráz voltál
mikor mézesmadzag
szakadó szál mikor
mikor köldökzsinór.

Időjárás

2026-11-05, 22:52
Clear sky
WNW
Clear sky
5°C
0.8 m/s
Apparent: 3°C
Nyomás: 1032 mb
Páratartalom: 70%
Szél: 0.8 m/s WNW
Széllökések: 3.8 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:33
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét plusz hat = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com