A szív, a sport és a hétköznapok bajnokai egy mezőnyben! – FODISZ Esélyegyenlőségi Futam a SPAR Budapest Maraton® Fesztiválon
Az idén 10. éves Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) már 5. alkalommal vesz részt a SPAR Budapest Maraton® Fesztiválon, október 6-án, szombaton.
A FODISZ és a Budapest Sportiroda az eseményen 500 m-es külön futam keretein belül biztosít lehetőséget a fogyatékossággal élő gyermekeknek, hogy ép társaikhoz hasonlóan átélhessék a versenyzés örömeit, izgalmait, hogy részesei lehessenek a futófesztiválnak, éremmel a nyakukban célba érkezve. A FODISZ Esélyegyenlőségi Futam 500 méteres távján, minden eddigi létszámrekordot megdöntve, 500-an állnak rajthoz, köztük látás-, hallássérült, értelmükben vagy mozgásukban akadályozott, szervátültetett vagy éppen szívbeteg gyermekek. A szervezők természetesen nem csak fogyatékossággal élők jelentkezését várták, hanem azokét is, akik szolidaritást vállalnak, akik fontosnak tartják kiállni a fogyatékossággal élők mellett, erősítve, elősegítve a társadalmi integráció megvalósulását, és akik segítik a futam fogyatékossággal élő résztvevőket a futásban. A futamhoz idén csatlakoztak „A szív bajnokai” – szívbeteg kisgyermekek és hozzátartozóik -, Beck Monika, Magyarország Szív Futónagykövete irányításával, és ahogy minden évben, most is rajthoz állnak a Suhanj! Alapítvány, a Mozgásjavító DSE, a Pető Intézet és a Pető DSE, a Csalogány DSE, a TRAPPANCS Egyesület és a LÁSS Egyesület fiataljai, valamint számos köznevelési intézmény csapata az ország minden tájáról, budapesti intézmények mellett, többek között Szolnokról, Gyöngyösről, Hatvanból és Nyíregyházáról. A fogyatékossággal élők iránti szolidaritásukat kifejezve 10 fővel rajthoz állnak az Egyenlő Bánásmód Hatósága munkatársai, valamint a Pesti Magyar Színház kollégái is. A színházból indul a futamon Juhász Tamás, látássérült zenész, aki a Pesti Magyar Színházban gitáron játszik több musicalban is, Takács Erika, jelnyelvi tolmács, aki számos színházi előadást akadálymentesített már a siketek és nagyothallóknak és Tóth Cecília, társadalmi felelősségvállalási referens, audionarrátor is. „Hab a FODISZ 10. születésnapi tortáján”, hogy több mint 10 neves sportoló is csatlakozik a mezőnyhöz! A FODISZ Esélyegyenlőségi Futamon ott lesz Lengyel Zsófia látássérült parasportoló, Boronkay Péter, kétszeres világbajnok, háromszoros Európa-bajnok magyar paratriatlonista és Suba Róbert paralimpiai és világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok magyar kajakozó. „A szív bajnokai” hívására a gyerekeket kíséri Drávucz Rita, világ- és Európa-bajnok magyar vízilabdázónő, Kisteleki Dóra, válogatott magyar vízilabdázónő, egy egész kajak-kenu különítmény: Szabó Szilvia, örökös bajnok, kajakos, Havasi Levente Gergely kajakos,Csontos Zsolt Márk, magyar bajnok kajakozó, Kulifai Tamás, világbajnok magyar kajakozó, az atlétika sportág képviseletében pedig: Kiss Dániel, Európa-bajnoki bronzérmes magyar gátfutó és Baji Balázs, világbajnoki bronzérmes és Európa-bajnoki ezüstérmes magyar gátfutó is. Egy megható pillanatnak is tanúi lehetnek a résztvevők: Lukoviczki Réka (RobotGirl), aki 4 évvel ezelőtt egy baleset miatt lett mozgássérült, múlt héten Bécsben kapta meg a futólábát, mellyel életében először az október 6-i, FODISZ Esélyegyenlőségi Futamon fog futni! Elmondhatjuk: a szív, a sport és a hétköznapok bajnokai egy mezőnyben futnak a FODISZ Esélyegyenlőségi Futamon! A FODISZ Esélyegyenlőségi Futam résztvevői az 53-as számú FODISZ sátor előtt gyülekeznek 9.00 órától és egy közös zenés bemelegítéssel (9.30 órakor) rákészülve a futásra, sétálnak át közösen a 10.15 órás rajthoz. Helyszín: Budapest, XI. kerület, Pázmány Péter sétány – ELTE Lágymányosi Campus épületei előtt lévő terület. FODISZ Esélyegyenlőségi Futammal kapcsolatban: Koós-Lukács Tímea FODISZ kommunikációs igazgató Tel.: 06 30 2211-612 E-mail: kommunikacio@fodisz.hu
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Ezeket is olvassa el:
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
15°C
Vélemény, hozzászólás?