Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Neoton - Hegyirabló
67
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

A szolgálati járadékba kényszerítettek is csak az EU-ban bízhatn

- 2012. november 12. 19:59 -

Az MSZP kiáll a visszamenőleges orbáni önkény áldozatai mellett. A Korkedvezményes Nyugdíjasok Országos Egyesületének (KNOE) vezetője, Kuti László a szocialista EP-delegációvezető, Tabajdi Csaba jelenlétében adta át az egyesület petícióját David Lowe-nak, az Európai Parlament Petíciós Bizottsága titkárságvezetőjének.

www.meosz.hu/pkcf/img_c/d_egyesuletek_39_hirek_1102_w_183_h_275_sorszam_1.jpg

Tabajdi Csaba hangsúlyozta: ma Magyarországon nincsen fórum, ahol a szolgálati nyugdíjasok visszakövetelhetnék jogos járandóságaikat, hiszen nincsen fellebbezési lehetőségük a jogsértő törvény ellen. Az üggyel ezért az Európai Parlamentnek kell majd foglalkoznia. „Az Európai Bíróság a bírák nyugdíjkorhatárát érintő döntésével egyszer s mindenkorra véget ért az a korszak, amikor az Orbán-kormány megalázó és jogsértő döntéseit a „nyugdíjrendszer átalakítása” címszó mögé lehetett bújtatni. A bírák után most a szolgálati nyugdíjasok következnek! A visszamenőleges törvénykezés következtében sokan kerültek teljes létbizonytalanságba a rokkantnyugdíjasok körében, akiknek a problémája azonnali megoldást igényel!” – hangsúlyozta a szocialista politikus tegnap Brüsszelben.

A szocialista delegációvezető a most benyújtott petícióról beszélve aláhúzta, hogy a szolgálati nyugdíjak megszüntetésével a kormány jogtalanul vont el a kedvezményezettektől korábban számukra megítélt nyugdíjakat. Azok juttatássá minősítésével pedig a megszüntetés lehetőségét is megteremtette.

„A korkedvezménnyel nyugdíjba vonulók munkaképes korukban nem kaptak meg olyan juttatásokat, kedvezményeket, amelyek a többi munkavállalónak jártak. Sokan közülük veszélyes, egészségtelen munkakörülmények között dolgoztak. A korkedvezményes nyugdíjba vonulás ezt kompenzálta. Az Orbán-kormány döntése ezért egyértelműen diszkriminatív, ráadásul visszamenőlegesen módosít munkaszerződéseket.” – hangsúlyozta Tabajdi, hozzátéve: az Európai Unió nem ismeri a visszamenőleges törvénykezés fogalmát, és határozottan fel fog lépni a szerzett jogok elvétele ellen.

Adta hírül a stop.hu és a meosz.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


5 * = húsz(on)

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 6. péntek, Lénárd napja van.
Az év 45. hete és 310. napja.
Holnap Rezső napja lesz.

1858. Gróf Széchenyi István 60.000 forintnyi alapítványát a magyar tudományos Akadémiától megvonja azon esetre, ha az erőltetve más vágásba szoríttatnék, mint amely annak eredeti céljával megegyez. Az Akadémia alapszabályainak módosítását követelte, abba azon változtatást óhajtá tétetni, hogy hagyassék ki "az akadémia célja, a magyar nyelv művelése".


1877. A kormány hajózási és postaszerződést kötött az Osztrák-Magyar Lloydal.


Radnóti Miklós
/ 1909. máj.5. - 1944. nov. 6 - 10. között /

A "Meredek út"
egyik példányára

Költő vagyok és senkinek se kellek,
akkor se, hogyha szótlan dünnyögök:
. - . - . -sebaj, hisz énekelnek
helyettem kandi ördögök.

S higgyétek el, higgyétek nékem el,
joggal legyez az óvatos gyanú!
költő vagyok, ki csak máglyára jó,
mert az igazra tan.

Olyan, ki tudja, hogy fehér a hó,
piros a vér és piros a pipacs.
És a pipacs szöszöcske szára zöld.

Olyan, kit végül is megölnek,
mert maga sosem ölt.

Időjárás

2026-11-06, 03:24
Mainly clear
NNE
Mainly clear
3°C
1 m/s
Apparent: 2°C
Nyomás: 1029 mb
Páratartalom: 73%
Szél: 1 m/s NNE
Széllökések: 5.1 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:34
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat szorozva nyolc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com