A tapintásról

Jó Egészség – 1921. „Ha tapintásról van szó, mindenki rendesen az ujjaira gondol, mert azokkal szokás tapintani, ha az ember meg’ akarja valaminek a tapintását érezni. De az ujjainkon kivül más testrészeinkkel is tudunk tapintani. Az egész bőrünknek, azonkívül a szájunk üregének, a nyelvünknek és egy kicsit az orrunk belsejének is van tapintóérzéke. A tapintóérzékünknek […]

Jó Egészség – 1921.

„Ha tapintásról van szó, mindenki rendesen az ujjaira gondol, mert azokkal szokás tapintani, ha az ember meg’ akarja valaminek a tapintását érezni. De az ujjainkon kivül más testrészeinkkel is tudunk tapintani. Az egész bőrünknek, azonkívül a szájunk üregének, a nyelvünknek és egy kicsit az orrunk belsejének is van tapintóérzéke.
A tapintóérzékünknek nincs külön szerszáma, mint amilyen a látásnak a Szem, a hallásnak a fül, a szaglásnak az orr, az Ízlelésnek a nyelv. Tapintóérzékünk van az egész testünkön mindenhol. Valamennyi más érzékünkkel csak egyféle dolgot veszünk észre: a szemünkkel csak világosságot, a fülünkkel csak hallunk, a nyelvünkön levő kis izlelő- szemölcsökkel csak Ízlelünk és az orrunk belsejének azzal a részével, amelyik a szaglásra való, csak szagolunk. A tapintóérzékünkkel azonban nemcsak érintést érzünk — mert főképpen az érintés megérzése a tapintás, — hanem hideget, meleget és fájdalmat is. Az érintést is elég sokféleképpen tudjuk megérezni; érezzük, hogy kemény vagy puha, vagy folyékony-e, amihez hozzányúlunk, hogy tompa-e vagy hegyes, kerek szögletes, sima, durva, csúszós, ragadós vagy másmilyen. Ezen a módon aztán tapogatással igen sok mindenfélét olyan biztosan megismerünk, mintha megnéznénk. Hasznát is vesz- szük ennek a tulajdonságunknak igen sokszor a sötétben, aki pedig sokat van sötétben és rászorul sokszor a tapintásra, az gyakorolhatja a tapintását és ezzel finomabbá teheti.

Vak emberek, kivált pedig azok, akik régen vakultak már meg, mindig a tapintásukkal tájékozódnak és a tapintásu a sok gyakorlattól olyan finom lesz, amilyen a jószemü emberé sohase. A vakok számára könyveket is nyomtatnak, amelyekben nem fekete, nyomtatott betűk vannak, hanem csak finom pontok vannak a papirosba préselve. Minden betű helyett egy vagy több pont áll különféle formára elrendezve. A vakok igen jól megérzik, milyen rendben állnak a pontok és igy az ujjuk hegyével olvasni tudják az ilyen írást, mégpedig elég gyorsan. A gyakorlatlan tapintású ember percekig is eltapogat egy-egy ilyen préselt betűt, mig megismeri, hogy hogyan állnak a pontok és még igy is legtöbbször eltéveszti.

De nemcsak a vakoknak van finomabb tapintásuk más embereknél, hanem az egészséges emberek tapintása se egyforma. Van, akinek a természeténél fogva finomabb a tapintása, van, akié durvább, és ezenkívül még a mestersége szerint is kifinomodhatik vagy eldurvulhat az ember tapintása.
Aki nehéz testi munkát végez, annak nem szokott finom tapintása lenni, akinek pedig mestersége közben apró dolgokat kell fogdosni, annak a tapintása finomabb lesz. Például aki mindig cérnafajtákat vagy szöveteket tapogat, az az ujja hegyével sok száz különféle selymet tud megkülönböztetni, de ha kapás embernek vagy kazánkovácsnak a kezébe adjuk azokat a selymeket, hát az mind egyformának érzi.
Ez jól is van igy, mert akinek igen finom a tapintása, az nem tud kapálni vagy kovácsolni, mert megfájdul a keze és föltörik a tenyere a nehéz szerszámtól. Akinek nehéz szerszámmal van mindig dolga, annak a tengere már kérges, vagyis a bőrének a legkülső része megvastagodik és megkeményedik. A kérgesség arra való, hogy megy fedje a bőr kényesebb részeit a nyomástól; tulajdonképpen olyanféle, mint egy vastag keztyü, ami magától nő a nehézmunkáju ember kezén.”

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.