Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

hilary duff - stranger
56
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

A vakok is elérhetik a kincseket

- 2021. március 3. 8:29 -

Bár rengeteg hangoskönyv van, sok szép alkotáshoz még nem férhetnek hozzá a látássérültek.

Társadalmi felelősségvállalásra buzdítja az embereket a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete. A kezdeményezésük célja, hogy a látássérültek is élvezhessék hazánk irodalmi gyöngyszemeit. A programról Nemes-Nagy Tündével, az egyesület elnökével beszélgettünk, aki elmondta, 2009-ben nyílt meg a hangstúdiójuk, s azóta minden tavasszal és télen tematikus felolvasást rendeznek.

Kreatív előadások

– A programok mindig kapnak egy címet, ezekhez igazodva várjuk az önkéntes felolvasókat. A jelentkezők maguk választják a szöveget, ezáltal több társadalmi réteget ­szólíthatunk meg – ismertette a nem mindennapi kezde­ményezést az elnök, hozzátéve: korábban Anya olvas címmel rendezték meg a felolvasást, de az apukák is lehetőséget kaptak, és igazán érdekes, kreatív „produkciókat” láthattak, hallhattak az egyesület munkatársai.

– Volt olyan apuka, aki annyira beleélte magát a szövegbe, hogy az abban szereplő állat­hangokat is hűen imitálta. Az előző karácsonyhoz közeledve a téli ünnepkörhöz igazítottuk a témát, ezzel kapcsolatos irodalmi alkotásokat vártunk.

– Minden felolvasóakciónkra érvényes, hogy hozzávetőleg 10 percet kapnak a jelentkezők, ennyi idő alatt egy hosszabb szöveget is fel lehet olvasni – tudták meg Nemes-Nagy Tündétől, aki a program indulásáról is mesélt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei hírportálnak.

– A kezdeményezés azért indult, mert a látássérültek nehezen férnek hozzá az irodalomhoz. Rengeteg hangoskönyvtár van, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos ­Szövetsége ilyen applikációt is készített. Mintegy 3000 anyagot tartalmaz az adatbázis, de úgy gondolom, még mindig bőven van olyan szépirodalmi, kortárs irodalmi alkotás, egyéb érték, amihez a vakok és gyengénlátók nem férnek hozzá. A hangstúdiónk és a tematikus felolvasások révén ezt az adatbázist is bővíthetjük – hangsúlyozta az elnök, aki azt is elmondta, alkalmazkodtak a járványhelyzethez, tavaly tavasztól nemcsak a stúdióban olvashatják fel szövegüket a vállalkozó kedvűek, hanem otthonról is beküldhetik az egyesületnek.

Bővül az adatbázis

– Ehhez elég otthon egy csendes helyiség, az illető be­gyakorolja a szöveget, majd felveszi a telefonjával, és e-mailben eljuttatja hozzánk. Ebben a formában a Felvidékről, de még Veszprémből is kaptunk hanganyagot. Az aktuális program címe Világom Virágom: a világ a felolvasóra utal, az ő szövegéből kiderül, milyen irodalmi alkotás okoz neki örömet. A virág pedig a tavasz jelképe, és a szöveggel átadunk valamit a látássérülteknek, ami minket is feltölt. Egyfajta pozitív életérzést szeretnénk sugározni – hívta fel a figyelmet Nemes-Nagy Tünde.

A program február 15-től március végéig tart, és nagyon fontos, hogy a személyes felolvasáshoz időpontot kell egyeztetni: hétfőtől csütörtökig 9 és 15 óra között, pénteken 9 és 12 óra között várják az önkénteseket.

Az elkészült hanganyagokból áprilisban egy hangoskönyv készül, melyet ingyenesen elérhetővé tesznek egyesületük weboldalán, továbbá a korábban említett országos hangoskönyvtár állományába is bekerül.

(Forrás: Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei hírportál)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


9 * három =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. október 18. vasárnap, Lukács napja van.
Ma van a(z) Élelmezési világnap.
Az év 42. hete és 291. napja.
Holnap Nándor napja lesz.

1552. Eger ostroma. Ahmed és Ali pasák Eger felé tartottak mintegy 150.000 főnyi sereggel. A várnak Dobó István és Mecskey István voltak a parancsnokai. A vitézek esküt tesznek, hogy készek meghalni, mintsem a várat feladni. Bornemissza Gergelynek újtalálmányú kartácsai sodorták a törököket. Az ellenség nagy veszteséggel elvonult a vár alól. Az erődbe lövött 12.000 nagyobb golyó a székesegyház előtt felhalmozva hirdette a lefolyt 38 nap halhatatlan dicsőségét.


1904. A budapesti Központi Városháza Károly körúti szárnyának I. emeletén megnyílik a Fővárosi Könyvtár.


Déry Tibor / 1894. okt.18. - 1977. ápr.18. /

Ősz, Feldafing

segítsetek
még nem haltam meg
még felébredek még ősz van
rohan a hajnali szél a hegyoldalon
és aki öreg arcát az ablaküveghez szorítja
a vörös napkorongban a tél hideg alakjait látja
csókolózni
és hajnaltesttel sír a szélben
az avarban ide-oda röpköd
levelei lehullanak
mert mégis sötétedik
és mindörökre sötétedni fog..."

Időjárás

2026-10-18, 06:13
Partly cloudy
NW
Partly cloudy
11°C
0.5 m/s
Apparent: 11°C
Nyomás: 1018 mb
Páratartalom: 38%
Szél: 0.5 m/s NW
Széllökések: 4.2 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 07:06
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


egy mínusz öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com