A Vakrepülés Színtársulat következő előadása
Helyszín: Budapest, XIV. kerület Hermina út 3. (Zeg-Zug Zuglói gyermekház)
Időpont: 2011. március 19. szombat, 19:00
az éjszaka tapintása
Írta – Donáti István
Misztikus, romantikus történet, mely nem szokványos módon kerül bemutatásra. A sötét színházban ülő néző két látszólag mindennapi fiatal szerelmi románcának lesz tanúja. Mégis van benne valami rejtélyes. Az író a néző fantáziájára bízza a szálak kibogozását. Reggeli telefonhívás: egy fiú eltűnt. Nővére és – úgy sejtjük – volt kedvese keresésére indulnak. Péter felkutatásában a nézőtéren ülők is részt vesznek. Izgalmas utazás ez Görögországba, sok kalanddal. Az utazókat népes kísérőtársaság veszi körül, akik minden pillanatban rendelkezésükre állnak, enni-, innivalóval kínálják őket, táncolnak velük. Az utazás és a megérkezés során a „nézőközönség” mindenérzékszervét igénybe veheti a látásán kívül. A gyönyörű görög tengerparton végül a szerelmesek sorsa is megpecsételődik, a darab az élet nagy igazságainak kinyilatkoztatásával végződik. A „néző” számára sok, addig homályos dolog válik világossá, ahogy a besötétített teremben is hirtelen felgyúlnak a fények.
Szereposztás:
Rita – Simon Rita
Péter – Pille (Pál Zsolt) Mariann – Hényel Annamária
Kalliopi – Máj Kriszta
Idegenvezető – Nagy László
Hangmester – Pille (Pál Zsolt)
Csillag – Borics Nikolett
Tenger- Hényel Annamária
Rendező – Sallai Zoltán
Részletes információk a vakrep.hu oldalon találhatók.
Ezeket is olvassa el:
MVGYOSZ. centenáriumi Év programok, beharangozó
Informatika oktatás (ICDL) az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Karán látássérülteknek
Az alagút vége – 2023. szeptember 30-ig elkészül az MVGYOSZ székháza
Kövesse Ön is az EBU Braille200 ötletpályázatát!
A Dreher Sörgyár múltja és jelene tárul fel egy különleges látogatáson
Jobbik: a fogyatékossággal élők tekintetében is radikális változásra van szükség
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
5°C






Vélemény, hozzászólás?