„Amit felolvasok, az fontos. A többit talán megbocsátják a hallgatók”

Csernenszky László „frissnyugdíjas” közgazdász másfél esztendős önkéntes felolvasói munkálkodása eredményeként húsznál több hangoskönyvet tudhat a magáénak katalógusunkban.

Iván Péter: Mivel nem csupán hallgattam, hanem vágtam is jó párat közülük, örömmel hívtam fel lakásán Budakeszin, hogy elbeszélgessek vele. A csevej igen hosszúra nyúlt, s Bodor Tibortól a matematikai modellezés játékosságán át az idegennyelvű hangoskönyvekig ezer dologról szót ejtettünk.

Iván Péter: Egész tömegtermelésbe kezdtél itt nálunk. Jelenleg 28 címed van a katalógusban…

Csernenszky László: Meg pár darab a „csőben” vágás, meghallgatás alatt. De vigyázz, a címek száma nem irányadó, az óraszámot lenne érdemes megtudni. Bodor Tibort biztosan nem fogom utolérni.

I. P.: Kilencezer óra ne is legyen a cél. A kilencven már bőven megvan.

Cs. L.: Azért hihetetlenül megtisztelő, hogy egy olyan könyvtárban olvashatok fel, ahol ő is tevékenykedett. Bodornak pontos elképzelése volt arról, hogy egy művelt embernek miket illik ismernie, és ezeket az alapműveket szépen fel is olvasta.

I. P.: És mivel az alapművek már megvannak, jöhetnek az „úri huncutságok”, a különlegesebb címek. Én éppen nem mindennapi könyvválasztásaid miatt figyeltem fel rád. Ókori útikönyv, egyfelvonásos szociodarab, Queneau stílusgyakorlatai, századfordulós pesti szlengszótár…

Cs. L.: Vannak dolgok, amik „beakadnak” nálam, de mindegyiket meg tudom indokolni. Nem toplistás könyvek, de ha egy-két hallgató kikölcsönzi őket, már elégedett vagyok.

I. P.: Te amúgy hallgatsz hangoskönyvet?

Cs. L.: Igen, az anyukámat látogatom hetente, s útközben az autóban szól a könyv. Azon kevesek egyike vagyok, aki könyvesboltban vásárol lemezeket. Most éppen Kehlmann Hírneve forog, de Mácsai Örkény-felolvasásait is többször hallgattam már. Sokáig valami sznobériából ellenálltam a hangoskönyveknek, míg végül egyes rádióbeszélgetések, mások beszámolói ráirányították a figyelmemet erre a csatornára.

I. P.: Szépen átálltál a másik oldalra. Naponta mennyi időt szánsz felolvasásra?

Cs.L.: Nagy tanulság, hogy két óránál többet egy nap nem érdemes mikrofon előtt tölteni. Utána az ember sorra csinálja a hibákat, fárad, elmegy a hangja.

I. P.: Azért napi két óra nekem már-már bodori teljesítménynek tűnik…

Cs. L.: Ebben persze benne van az aznapi felvétel részleges visszahallgatása, a nem jelzett bakik hibajegyzékének a vezetése.

I. P.: Te példás hibajelző vagy, sokszor egy-egy rosszul hangsúlyozott mondatot is képes vagy újra rögzíteni. Bakikról nem tudok.

Cs. L.: És mégis előfordul, hogy a felolvasás hevében elsiklok egy félreolvasás fölött. Ilyenkor csak a technikusok emberfeletti ügyességében bízhatok. Eddig mindig sikerült kikalapálnotok a hibáimat. Tökéletesen kielégít, hogy ezek az anyagok a ti segítségetekkel – és nem egyszer több idő alatt, mint az effektív felolvasás – elkészülnek, és nagy eséllyel valaki hallgatja is őket. Sajnos olvasói oldalról szinte egyáltalán nem kapunk visszajelzést, de azt hiszem, ez a többi felolvasót is zavarja egy kicsit.

I. P.: Dolgozunk a megoldáson! Arra emlékszel még, melyik volt az első állományba került hangoskönyved?

Cs. L.: Azt hiszem, először Camus-novellákat és Yourcenar egyik elbeszéléskötetét anyakönyveztétek tőlem. Jól beleválasztottam.

I. P.: Csak kitetted az irányjelzőt. Te milyen kötődéssel indultál a könyvek iránt?

Cs. L.: Apukám is közgazdász volt, nálunk a vasárnapi ebédlőasztalnál gyakran kerültek szóba gazdasági témák, és könyvtárunk is bővelkedett szakkönyvekben. Visszahúzódó kiskamasz voltam, ebből kifolyólag sokat olvastam, és szerencsére mindig volt is kivel megbeszélnem az olvasmányélményeimet. A gimnáziumomnak pedig remek könyvtára volt, ritka kincsekkel. Én világéletemben jó viszonyt ápoltam a könyvekkel és a könyvtárosokkal.

I. P.: Bölcsészpályák kezdődnek így…

Cs. L.: Na, én sokáig szerettem volna újságíró lenni, tudtam, hogy ahhoz nyelveket kell beszélni, diplomát szerezni. A Közgázon aztán, ahogy középsulim kosárlabdacsapatából is, szépen kimaradtam az egyetemi újság szerkesztőbizottságából. Akkoriban Farkasházyék írták a Közgazdászt, velük nem tudtam felvenni a versenyt. Az újságíráshoz legközelebb a Közgazdasági Szemle olvasószerkesztőjeként kerültem,  sajnos azt csak egy évig csináltam.

I. P.: 1978-ban diplomáztál, utána különböző kutatóintézetekben dolgoztál, majd közel harminc évet az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumban és utódaiban.

Cs. L.: 2018-ban nyugdíjaztak, és visszatekintve nagyon szerencsésnek mondhatom magam: mindig olyan munkát végezhettem, ami érdekelt, és még némi pénzt is kaptam érte. De akár hiszed, akár nem, még most is sokszor ébredek úgy, hogy hurrá, nem kell dolgozni mennem. Mint egy iskolásfiú a vakáció első napján.

I. P.: Akkor ezt nem élted meg traumaként.

Cs. L.: A nyugdíj után még egy darabig bedolgoztam egy kutatóintézetnek, de lassan elmaradoztak a megbízások. Most inkább hangoskönyvezek, sokat biciklizünk a feleségemmel, és persze unokázunk, ha kérik.

I. P.: Ha jól tudom, hat gyereketek van. Olvasó emberek lettek?

Cs. L.: Úgy mondanám, hogy jó könyveket olvasnak, de egyiküknek sem napi eledele a betű. Néha elcsodálkozom, hogy egy karcsú kis regény, amit én egy nap alatt elolvasok, nekik egy hónapjukba is beletelik. Kiskorukban nekik is felolvastam, s évről évre visszatértek ugyanazok a szerzők, ugyanazok a művek. Most ismét visszaköszönnek olyan könyvek, amelyekről nem gondoltam volna, hogy még egyszer kézbe veszem őket: Galgóczy Vidravasában például harmincvalahány éve el is kerülte a figyelmemet az időskori szerelmi szál. Most nagyon megragadott, nem is tudtam elsőre felolvasni.

I. P.: Én nagyon hiszek az újra olvasásban.

Cs. L.: De persze jönnek sorra az új könyvek is. Rettenetesen izgalmas dolgokat tudtam meg rólatok a legutóbbi munkámból, az MVGYOSZ fennállásának 80. évfordulójára kiadott tanulmánykötetből. Ez a felolvasás igazi intellektuális örömet szerzett nekem, ráadásul statisztikai és szociológiai étvágyamat is csillapította.

I. P.: Hm, jól hangzik! És mit szólnak ismerőseid, családtagjaid a felolvasói karrieredhez?

Cs. L.: Néha eldicsekszem, milyen klassz emberek vesznek körül a hangoskönyvtárban, milyen pozitív visszajelzéseket kapok tőletek. Tetszik nekik!

I. P.: Tavaly költöztetek új otthonotokba, Budakeszire. Már belaktátok a teret? Itt van hely, ahol nyugodtan készítheted a felvételeket?

Cs. L.: El tudok vonulni, és ha kirakom az ajtóra a szállodákban használatos „Ne zavarjanak” táblát, csak vészhelyzetben nyitnak rám. Ha készen vagyok egy könyvvel, utána általában „befalom” az időközben saját magamnak félretett olvasmányokat, és persze volt olyan is, hogy később a könyvtárnak olvastam fel belőlük egyet-kettőt. Oké, a felvételek nem hibamentesek, én sem vagyok egy Latinovits Zoltán, és biztosan van mit szűrni a háttérzajokon is. De tudod, Peti, kicsit nagyképűen azt gondolom, hogy amit felolvasok, az fontos, a hallgatók pedig talán megbocsátják a többit.

I. P.: Bízzunk benne! Laci, köszönöm a beszélgetést!

(Forrás: MVGYOSZ)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .