Ápolók bántalmazhattak egy mozgássérült beteget a Jahn Ferenc Kórházban
Ápolók bántalmazhattak egy 55 éves, mozgáskorlátozott ócsai beteget a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház sürgősségi osztályán – erről a bántalmazott férje beszélt az RTL Híradónak, miután feljelentést is tett.
A nőt május közepén szállították a kórház sürgősségi osztályára fulladásos tünetekkel, majd életmentő műtétet hajtottak végre rajta. Két nappal a műtét után a férje lila foltokat vett észre a nő hátán. Ekkor tudott először beszélni a feleségével, aki elmondta neki, hogy mozgáskorlátozottként hiába kért segítséget az ápolóktól, hogy a mosdóba vigyék. „Nem kapott segítséget, szegénykém bepisilt. Amikor öltöztették át, akkor odavágták az ágyhoz, a vállát és a hátát ököllel ütötték, mert bepisilt és tisztába kellett tenni. Embertelen módon bántak vele” – fogalmazott a férj, aki hiába tett panaszt a kórházban, nem történt semmit. Végül a rendőrségen tett feljelentést.
A kórház az RTL Híradónak azt írta: a bejelentést követően azonnal belső vizsgálatot indítottak. A Budapesti Rendőr-főkapitányság súlyos testi sértés kísérletének gyanúja miatt nyomoz az ügyben, gyanúsított egyelőre még nincs.
Forrás: 24.hu
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Ezeket is olvassa el:
Negyven évvel a csernobili katasztrófa után: ismeretterjesztő előadás Budapesten
Korlátok nélkül - mozgássérült emberek info-kommunikációs akadálymentesítése
Akadálymentes öltözőt nyitott a látássérültek számára a gödöllői uszoda
Mozgássérült ismerősének segített bevásárolni Dani: amit ezután tett, azért előzetesben van
Sírok, amióta megtudtam, hogy az én autómmal öltek meg két embert
Lyon kapta az akadálymentesítésért legtöbbet tevő városnak járó díjat
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
25°C







Vélemény, hozzászólás?