„Áramütés, égés, halál, ez mind benne van a pakliban”

Huszonöt rákötéses áramlopást számoltak fel Gyöngyösön ■ Alig hogy levágták, kötötték is vissza Aki azt mondja, hogy Gyöngyös magára hagyott részein 1937 óta nem történt semmi, az nyilvánvalóan hazudik. „A tuberkulózis elleni küzdelemben pedig sokkal hatásosabb volna, ha 240 ezer pengőből lerombolnák és újraépítenék a tüdővész fészkét, a Duranda nevű nyomortelepet, szabályoznák a fertőzőbetegségeket terjesztő […]

Huszonöt rákötéses áramlopást számoltak fel Gyöngyösön ■ Alig hogy levágták, kötötték is vissza

Aki azt mondja, hogy Gyöngyös magára hagyott részein 1937 óta nem történt semmi, az nyilvánvalóan hazudik.
„A tuberkulózis elleni küzdelemben pedig sokkal hatásosabb volna, ha 240 ezer pengőből lerombolnák és újraépítenék a tüdővész fészkét, a Duranda nevű nyomortelepet, szabályoznák a fertőzőbetegségeket terjesztő Mérges-patakot, s villanyvezetékkel, villannyal látnák el az elhanyagolt városrészeket.” – ezt írta cikkében 83 évvel ezelőtt az Uj Nemzedék című lap cikkében. Ehhez képest annyi változás bizonyosan történt, hogy már van villanyvezeték a Durandában – lopják is róla az államot. A minap vágott le huszonöt illegális rákötést az áramszolgáltató a hevesi város rendészeinek közreműködésével. Ebből nyolcat a „Harmadosztály” -nak nevezett szegregátumban, a többit pedig a Durandában, ami egyébként ma már Gyöngyös más részén helyezkedik el, mint az idézett írás idején.

– Ha én tudok fizetni majd’ tizennégyezret, akkor más miért nem tud?! – kérdez vissza az áramlopást firtató érdeklődésünkre egy durandai asszony, aki nem árulja el a nevét. Velünk együtt hallgatja őt Ferenczy Dániel, a Városrendészet vezetője és Kévés Tamás, Gyöngyös jobbikos alpolgármestere. Az asszony a telepet ellepő „drogosok” miatt maradna anonim, akik az este nyolc óra utáni kijárási tilalmat sem tartják be.
– Itt is adják-veszik a drogot?
– Itt is azt kellene, mint Túrán. Hogy jöjjenek a készenlétisek, és vigyék be őket. Mert most folyton kint vannak reggelig, és jön-megy a sok idegen autó, aztán úgy el vannak ájulva, mint a bánat – meséli, majd a rendőrökre célozva, legyintve teszi hozzá: de hát alig jönnek.
Beljebb megyünk egy utcával. Borók Mihály éppen a közkútra jön ki vízért, az ő lakásukba ugyanis még az sincs bevezetve. Az áramot sem lopja. A férfi tizenhat éve él a Durandán. Elmondása szerint javult valamelyest, csak „mikor idetettek mindenféle embert, akkor lett belőle csikágó”.

– Ma már nem lehet nyitva hagyni semmit – panaszkodik mély, öblös hangján.
– Mást is lopnak, nem csak az áramot? – kérdezzük.
– Persze – közli egykedvűen. Majd a rossz közvilágításra utalva arról beszél, hogy sötétedés után bukdácsolás nélkül nehéz végigmenni a Durandán.
Huszár Lászlóné Brigitta menekülne az itteni „tanácsi” lakásából. Többek között azért, mert nem tudja megmondani, hogy a házukkal szemben lévő telket – valaha talán ott is élt valaki, ma egy ösvény vezet ott a gazon és hulladékon keresztül – ki dobálja tele szeméttel.
– Sokan lopják a telepen az áramot. Nem tudom, miért csinálják, hát ez nem megoldás, még börtönt is kaphatnak érte talán – mondja, majd hozzáteszi, hogy ők dolgoznak, ezért aztán ki tudják gazdálkodni a hétezres számlát, amit csak a hűtő és a tévé hoz össze. Igaz, tavaly többet fizettek a végelszámoláskor: tizennyolcezer forintot.

Nem csoda egyébként, hogy a fent felsorolt problémák – kábítószer-kereskedelem, szemetelés, lopások, sötétség – mind úgy merült fel, hogy nyilatkozóinkat az áramlopásról, illetve a razziáról kérdeztük. Mert a Durandán egy kicsit minden összefügg mindennel. Az áramlopásból közvetlenül következik a sötétség.
– Nem csak arról van szó, hogy ellopják az áramot. Ha ugyanis sokan elkezdenek fűteni, akkor az úgy megterheli a trafót, hogy a közvilágítást veszélyezteti – avat be Kévés Tamás.
– A fűtés megterheli a trafót?

– Persze. Ha jön az áram, akkor van, hogy öt, hat vagy nyolc hő-sugárzó is megy egy ilyen házban. Attól, hogy nem füstöl a kémény, még valahogy melegedni kell odabent.
Végignézünk a telep kanyargó utcáin, és a düledező házak kéményét figyeljük: összesen kettőből jön a füst. Kévés szerint ennek most inkább az az oka, hogy éppen dolgoznak a durandaiak, szerinte vasárnap lenne jó módszer a „füstszemle”.
– Ezek a házak nem arról híresek, hogy a legkorszerűbb vezetékek futnának bennük, ezért aztán az áramfelvétel úgy megterheli a trafókat, hogy időnként több napig koromsötét van az utcákon. Aki pedig rendesen fizeti a számláit, az reklamál a városházán, hogy nem kapja meg a szolgáltatást – mondja Kévés. A sötétben aztán lehet droggal csencselni, udvarokba beosonni, vagy a szemetet kivinni és szétszórni. A város ezen részén sokkal nagyobb kihívást jelent az állandó szemét, mint máshol, éves szinten 50-60 konténernyi illegálisan keletkezett hulladék gyűlik össze. Úgyhogy amióta Ferenczyék egyre sűrűbben intézkednek a telepen – 49 feljelentést tettek kilenc hónap alatt, és 23 helyszíni bírságot szabtak ki – azóta egyre sűrűbben jelenik meg a városon kívül a szemét. A herbálozásnak pedig talán gátat szabna az ígért rendőrőrs, amelyiknek már tavaly januárban megvolt a helye, ám a hatóság ez idáig nem volt képes kitelepülni a Durandára. Pedig valószínűleg sokat segítene a fokozottabb rendőri jelenlét és a drogbiznisz határozott felszámolása.

Mindezeken felül persze óriási veszélyforrás is az áramlopás, ahogy az alpolgármester fogalmaz, még a ház is leéghet miatta. Rostás Aranka és Búza Károly, az áram- és energiaszegénységgel foglalkozó Fény-hozók Alapítvány munkatársai is azt nyilatkozták a Magyar Hangnak, hogy „aki rászorul az áramlopásra, az életével fizethet érte”.
– Áramütés, égés, halál. Ez mind benne van a pakliban -mondják, hozzátéve, hogy mindezt „senki nem jókedvéből csinálja, hanem azért, mert rákényszerül”. Szerintük épp ezért lenne szükség átfogó intézkedésekre: a minimális szükségleteket fedező energia-mennyiség hozzáférhetőségének alapjognak kellene lennie. A Fényhozók Szerbiát hozzák példának, ahol áramminimumot biztosítanak a családoknak, jövedelemtől és a háztartás méretétől függően egy bizonyos mennyiségű kilowattot. Szerintük ez hosszú távon nálunk is megtérülne, mivel a szociális költségek csökkennének, és 196 ezer gyermeknek, aki ma áram nélkül él, biztosítva lennének a feltételek ahhoz, hogy a magyar társadalom hasznos tagjaivá váljanak.
– A szegény ember is szereti a fényt. A sötétségben vagy a gyertya mellett nem tud úgy teljesíteni egy gyermek sem, mint egy lámpa fényénél. Ez a hátrány már az óvodában, majd az iskolai tanulmányokban, később pedig a munkaerőpiacon való elhelyezkedésben is nagy lemaradásokat hoz elő. Jobb tanulási lehetőségekkel előrébb juthatnának, és később olyan munkát végezhetnének, amely magasabb fizetéssel jár. Ez az államnak is jó, hiszen több adót és járulékot fizetnének – mondják az alapítvány munkatársai, akik szerint ez olyan kiadás, amely befektetés is az állam részéről. Ök szívesen partnerek is lennének a részletek kidolgozásában.
Egy energia- vagy áramszegénységben élő család jövedelmének akár több mint a felét is elvihetik a rezsiköltségek.

– A szegénység nem olcsó, sokba kerül! Hiszen ezek a családok nem rendelkeznek korszerű, energiatakarékos eszközökkel és megfelelő vezetékekkel, így az átlagosnál sokkal nagyobb a kiadásuk. Általában nagyon kicsi a bevételi forrásuk is. A definíció szerint azok a családok tartoznak ebbe a körbe, akinek az összbevételük 30 százalékát meghaladja az energiára fordítandó kiadás összege – mondja Rostás Aranka és Búza Károly. Ök megoldásként „egy szigetszerűen működő napelemes rendszert” találtak ki: egy napelemből, egy akkumulátorból, egy vezérlő egységből, zsinórokból, kapcsolókból és LED-szalagokból áll mindössze. Ez egy teljes családi ház világítását kiváltja.

A Durandán egyébként „intézményesítve” zajlik az áramlopás: úgy hallottuk, ötezer forintért kötik be a házakhoz illegálisan az elektromosságot.
– Nem telt bele tíz perc, alighogy levágták, kötötték is vissza -int ingerülten fejével az utca másik oldalára a cikkünk elején megszólaló asszony. Romos, düledező ház áll ott, tetejétől tekercselt vezeték megy a villanyoszlopig. A kéménye nem füstöl.

A teljes lakosság tizede
Búza Károly még a koronavírus-járvány első hulláma alatt nyilatkozta lapunknak májusban, hogy „nagy bajban lesznek azok is, akiknél a moratórium miatt még nem kapcsolták ki az áramot, és egyelőre csak gyűlnek a rezsiszámláik”. – Ez mindaddig így lesz, amíg nem párosul a moratórium mellé szociális intézkedési program, adósságkezelési szolgáltatással. Az első hullám alatt a szolgáltatók vállalták önkéntesen a moratóriumot, miközben ennek állami programnak kellene lennie.

A Habitat fór Humanity jelentése szerint 2019-ben több mint 330 ezer háztartás rendelkezett egy évet meghaladó fizetési hátralékkal. 2018-ban a több mint 5 millió lakossági villamosenergia-előfizető 18 százaléka maradt el a befizetéssel. 534 ezer háztartást fenyegetett az áram kikapcsolása 60 napon túli tartozás miatt; végül 16 ezer háztartásban kapcsolták ki az áramot. A Fényhozó Alapítvány számításai szerint csak az áramfogyasztást tekintve több mint egymillió ember, azaz a teljes lakosság tizede billeg annak a határán, hogy tartozásai miatt kikapcsolják az áramszolgáltatást otthonában.

(megjelent: Magyar Hang, 2020. 12. 11.)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .