Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Hírek
50
hallgató

Átgondolatlan AB határozat: 70 000 gondnokság alatt álló ember ennél többet érdemel

- 2011. június 8. 19:16 - 966 megtekintés

Az ÉFOÉSZ 2006-ban benyújtott, a cselekvőképtelen személyek foglalkoztatásáról szóló indítványára hozott a napokban határozatot az Alkotmánybíróság.

A döntésre öt évet kellett ugyan várni, az indokolás azonban még így is elnagyolt, és erősen vitatható megállapításokat tartalmaz. A szervezet álláspontja szerint aggasztó, hogy az Alkotmánybíróság láthatóan nem kellő gondossággal tanulmányozta a kérdést: az átgondoltság hiánya joggal vetheti fel, hogy az AB ez esetben nem tett eleget feladatának, az alkotmányos alapjogok védelmének.

Aggasztó, hogy az Alkotmánybíróság nem kellő gondossággal tanulmányozta a cselekvőképtelen személyek foglalkoztatásának kérdését. Határozatát elnagyolt indokolás és az átgondoltság hiánya jellemzi, amely joggal vetheti fel, hogy az AB ez esetben nem tett eleget feladatának, az alkotmányos alapjogok védelmének. Az Alkotmánybíróság 2011. május 30-án az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége 2006-ban benyújtott indítványára hozott határozatot. A döntés jogi érvelése elnagyolt és erősen vitatható megállapításokat tartalmaz.
1. A testület kimondta: az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet valósított meg azzal, hogy nem teremtette meg a cselekvőképtelen személyek foglalkoztatásának törvényi feltételeit. A fogyatékos személyek foglalkoztatását szabályozni azonban nem a cselekvőképességre alapozott, az önálló munkavállalást akadályozó és a munkaerő-piaci kirekesztést megalapozó jogszabályokkal kell – ahogyan arra az AB javaslatában utal. Az érintetteknek a többségi társadalomhoz hasonlóan, az egyéni igényekhez ésszerűen alkalmazkodva kell biztosítani a lehetőséget a munkavállalásra, szükség esetén a fiatalkorúakra vagy a kismamákra vonatkozó szabályozáshoz hasonló munkajogi védelemmel.
2. A testület az alkotmányellenesség vizsgálatát csak a rehabilitációs foglalkoztatás vonatkozásában folytatta le, megkerülve ezzel a tényleges problémát, tovább erősítve azt a hamis képet, hogy az érintett személyek foglakoztatására csak védett vagy intézményi keretek között kerülhet sor.
3. A bíróság figyelmen kívül hagyta, hogy a munkaerőpiacot is a kereslet-kínálat határozza meg – egy adott munkára való alkalmasság nem a cselekvőképességtől, hanem a munkakörtől, a munkahelyi környezettől és a munkavállaló képességeitől függ. Nyilvánvalóan mindenki olyan munkát végez – a nem fogyatékossággal élő emberek között is – amire képes, és amire alkalmazzák.
4. Súlyos hiányosság, hogy a határozat semmilyen pontosítást nem tartalmaz az érintett személyek köréről. Az AB láthatóan maga is belegabalyodik a cselekvőképtelenség mára már elavult, használhatatlan terminológiájába – amelynek reformját éppen ez a testület akadályozta meg 2010 májusában, amikor az új Ptk. cselekvőképességet újraszabályozó része nem léphetett hatályba.
5. A döntés megalapozatlanságát bizonyítja az is, hogy – más határozatokkal ellentétben – a testület nem vizsgálta a cselekvőképességi szabályokkal kapcsolatos nemzetközi jogi környezetet, s bár utal a Fogyatékossággal Élők Jogairól szóló ENSZ Egyezményre, annak a téma szempontjából legfontosabb 12. cikkét nem idézi fel.

A határozat részletes kritikája – amelyet a Szövetség az Alkotmánybíróság tagjainak is eljuttat – a www.efoesz.hu oldalon olvasható.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


* 2 = tizennyolc

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. március 29. péntek, Auguszta napja van.
Az év 13. hete és 89. napja.
Holnap Zalán napja és Húsvét vasárnap lesz.

1464. Mátyás király megkoronázása Székesfehérvárott, miután esküt tett az ország szabadságának megtartására, Széchy Dénes esztergomi érsek által avattatott fel.


1918. Vasipari sztrájk-sorozat Budapesten 60000 vasmunkás elbocsájtása miatt.


Kosztolányi Dezső
/ 1885. márc.29. - 1936. nov.3. /

Üllői-úti fák

Az ég legyen tivéletek,
Üllői-úti fák.
Borítsa lombos fejetek
szagos, virágos fergeteg,
ezer fehér virág.
Ti adtatok kedvet, tusát,
ti voltatok az ifjúság,
Üllői-úti fák..."

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


nyolc mínusz hat = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com