Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

nincs
0
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (iPhone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Audionarrált gyerekelőadás a Bethlenben!

- 2018. március 26. 7:12 -

A Bethlen Téri Színház az AKKU Egyesülettel közösen március 4-én először tartott audionarrációval kísért vasárnapi családi előadást. Fabók Mancsi Bábszínháza A háromágú tölgyfa tündére című díjnyertes előadását legközelebb március 25-én láthatják és hallhatják a nézők, amikor ismét audionarrációval segítik a vakok és gyengénlátók színházi élményének befogadását.

A Bethlen Téri Színház 2016 őszén, a Színházak Éjszakája kapcsán ismerkedett meg az AKKU Egyesülettel, s kezdtek el együtt azon dolgozni, hogy a színház a látássérültek számára is akadálymentesítse előadásait. Egy tavalyi sikeres pályázat eredményeképpen idén tavasszal kétszer valósítanak meg olyan integrált előadást, ahol látó és látássérült, gyermek és felnőtt nézők egyidejűleg élvezhetik a produkciót. Az előadásokra a látássérültek 200 forintos regisztrációs jegyet igényelhetnek.

A Bethlen Téri Színház 2012-es indulása óta különös figyelmet fordít arra, hogy olyan közösségeket szólítson meg, akik nem vagy nehezen jutnak színházi, kulturális élményhez. Vasárnapi családi előadásaikon rendszeresen vendégül látnak mozgáskorlátozott vagy értelmileg akadályozott fiatalokat; a Manna és a Tünet Együttessel közös Mary és Max című, az Asperger-szindrómát is érintő előadásuk után beszélgetést tartanak egy autista szakértő részvételével, illetve iskolások számára drámafoglalkozás követi az előadást; ezen kívül a színház hívta életre a Gang Színház projektet, aminek lényege, hogy – önkormányzati támogatással – elsősorban hetedik kerületi körfolyosós házak udvarán és gangján játsszanak ingyen a lakóknak.

Fabók Mancsi előadását – melynek budapesti bemutatója egy éve éppen a Bethlen Téri Színházban volt – a szakemberek és a színház együtt választották ki. Az alkotó és előadása októberben a 9. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemlén fődíjat kapott „a vásári bábjáték tradíció megújításáért és életben tartásáért”.

A színház munkatársai a vasárnapokon szokásos kézműves foglalkozás mellett a különböző érzékszervekre ható játékokkal is készül a különleges alkalomra.

Az AKKU Egyesület a látássérülteknek egy iPhone-t és hozzá fülhallgatót biztosít, az előadást pedig egy szakképzett audionarrátor – miközben egy monitorról figyeli az előadást egy másik helységben – élőben közvetíti. Korábban egy előre rögzített, ún. előnarráció készült a nézők számára, ami az interneten keresztül már jóval az esemény előtt elérhető és az estével kapcsolatos legfontosabb információkat tartalmazza, mint pl. a díszlet és jelmezek, a szereplők bemutatása, a rendezés sajátosságai, a darab háttere stb. (ez elérhető a facebook eseményből).

Ezen felül közvetlenül az előadás előtti fél órában egy ún. színpadbejárás keretében a vendégek megismerhetik a darab legfontosabb kellékeit, díszleteit, a járásokat, valamint találkozhatnak a szereplőkkel és alkotókkal is, így még könnyebben tudják elképzelni az előadás általuk nem, vagy nehezen látható részeit.

A színház a következő évadban két felnőtt és egy újabb gyermekelőadást tervez akadálymentesíteni, nemcsak a látássérültek, hanem a vakok és gyengénlátók számára is. Ehhez ismét az AKKU Egyesület lesz a partnerük.

Az AKKU – az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület a hazai kulturális akadálymentesítés mára legnagyobb, legszínesebb repertoárjával rendelkező szervezete. A főállás mellett, mégis profi körülmények között dolgozó tagok célkitűzése a magyar kulturális élet legjavának korlátok nélküli tolmácsolása és biztosítása a látás- és hallássérült érdeklődők számára, az érintettek szoros bevonásával. Az AKKU Egyesület jóvoltából mára a színházi, filmes és múzeumi programok széles választéka érhető el audionarrációval, speciális felirattal és jeltolmácsolással. A három éves, intenzív szakmai munka során a magas színvonalú szolgáltatás biztosítása mellett az érintettek aktivizálása és a jövő látás- és hallássérült nézőinek kinevelése is fontos célként szerepel.

A gyerekek és fiatal felnőttek körében egyre inkább természetessé váló szolgáltatásnak hála az érdeklődés és a kulturális csemegékre való igény egyre jelentősebb az érintettek körében. Természetesen emellett az idősebb, látás- és hallásvesztéssel küzdő, szórakozni vágyó réteg számára is mindig akad csemege a kiválasztott darabok, filmek és tárlatok során. A mára telt házzal futó mozis események mellett a színházakban is kezd természetessé válni a 10-15 főnyi látás- és hallássérült néző jelenléte.

Jegyek: jegy@bethlenszinhza.hu / +36 1 700 1433

Forrás:színház.org

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


3 + = kilenc

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. szeptember 22. kedd, Móricz napja van.
Az év 39. hete és 265. napja.
Holnap Tekla napja lesz.

1278. III. Miklós a rend helyreállítása végett Fülöp fermói püspököt küldötte Magyarországra, hol a gyilkolások és rablások nagy terjedelmet vettek.


1566. Győrt tűzvész pusztítja el. (A város katonai mérnökök tervei alapján - ma is meglévő alaprajz szerint - épül újjá.)


Faludy György /1910. szept.22. - /

A magyar szabadságról

"...Itt több tehetség sarjad holdanként, mint akárhol.
Talán sikerül egyszer. De ezt én be nem várom:
szemet húnyok, mosolygok és jutalmamat kérem
mint Victor Hugo hajdan. Legyen egy sír a bérem,
sír a 301 - es parcella közelében."

Időjárás

2026-09-23, 00:17
Clear sky
NW
Clear sky
13°C
5.7 m/s
Apparent: 10°C
Nyomás: 1023 mb
Páratartalom: 75%
Szél: 5.7 m/s NW
Széllökések: 12 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /2% / Rain
Napfelkelte: 06:31
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét plusz három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com