Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Műsorajánlat -
29
hallgató

Az Untold egyszer csak visszavonta a fogyatékkal élőknek szánt ingyenes bérleteit

- 2019. július 28. 17:32 - 508 megtekintés

A nemsokára kezdődő Untold fesztivál szervezői az „utolsó pillanatban” visszavonták azokat a bérleteket, amelyeket a fogyatékkal élőknek szoktak kiutalni minden évben, számolt be a hírről a Kolozsvári Rádió.

Nagy Andrea, a rádió munkatársa beszámolt arról, hogy ő maga is – mint látássérült személy – június elején igényelte a bérletet, aztán június közepén értesítették, hogy rajta van a listán, és meg fogja azt kapni. Nagy Andrea beszámolója szerint rajta kívül még 99, tehát összesen 100 személy kapott volna a fogyatékkal élőknek szánt bérletekből. A Kolozsvári Rádió munkatársának elmondása szerint ez már évek óta így működik, hogy az Untold kiutalja a fogyatékkal élőknek és a kísérőiknek a fesztiválbérleteket. Elmondása szerint csütörtökön este, amikor a jegyek kiutalására került volna sor, mindenkivel – akit előzőleg biztosítottak arról, hogy megkapja a bérletet – közölték, hogy ez a bérlet már nem jár nekik. A szervezők egy e-mailben közölték az érintettekkel, hogy nem tudnak számukra teljes bejárást biztosítani az Untoldra, csupán kiválaszthatnak egy napot és csak azon a napon vehetnek részt a fesztiválon. Elmondása szerint viszont több érintettel is beszélgetett az esetről, akik arról számoltak be, hogy semmi esetre sem tudtak feliratkozni a fesztivál zárónapjára, amely a fesztivál legfontosabb napja is egyben, mivel ekkor lép fel Robi Williams. A Kolozsvári Rádió munkatársa elmondta, hogy az eset többek között azért is problémás, mert az Untoldra rengetegen érkeznek Kolozsváron kívülről, és köztudott, hogy ilyenkor a szálláshelyek árai az egekbe szöknek. Elmondása szerint többek között egy Konstancán élő anyuka is – aki a 24 éves értelmi fogyatékos fiával érkezett volna a fesztiválra – már előre kifizetett 1000 lejt a kolozsvári szállásukra, ezt pedig senki sem fogja nekik visszatéríteni. Nagy Andrea az eset miatt kapcsolatba lépett az Untold szervezőivel. Beszámolója szerint az egyik szervezőt, Kovács Csabát – aki 4 éve foglalkozik a fogyatékkal élők ingyenes bérleteivel – is csak csütörtökön értesítették a döntésről. A fesztivál főszervezői egy hivatalos állásfoglalásban válaszoltak Nagy megkeresésére, és közölték a rádió munkatársával, hogy ők nem igazán értik, hogy mi a probléma. „Ők nem érzik úgy, hogy a fogyatékosokat gátolták volna abban, hogy részt vegyenek a fesztiválon, hisz biztosították, hogy mindenki egy-egy általa kiválasztott napon részt vehet az eseményen, és mivel a fesztiválon való részvételre nagy a kereslet, ezért ők úgy érzik, hogy jó döntést hoztak”- nyilatkozta Nagy Andrea. A rádió munkatársa elmondta, sok sorstársa amúgy is megvette volna a jegyet, hogyha előzőleg nem biztosítják őket arról, hogy ingyen bérletre jogosultak.  (Forrás:a Transindex.ro portál/Kolozsvári Rádió) ———————————————————————————————————————- Untold fesztivál A kolozsvári Untold Festival, bár csak 2015-ben rendezték meg először, Románia legnagyobb zenei fesztiváljának számít.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

*


nyolc * = 48

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - szombaton 17 órától a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Tízórai - Godó Gyurival
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - szombaton 17 órától a Hobby Rádióban.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2022. július 6. szerda, Csaba napja van.
Az év 27. hete és 187. napja.
Holnap Apollónia napja lesz.

1437. Veszélyes lázadás támadt a parasztok közt Erdélyben, mely a Királyhágón innen is elterjedt néhány megyében. Főbb okai ezek voltak: hittérítés, az egyházi dézsmának készpénzben és pedig jobb értékűben szedése, és az így fizetni vonakodóknak 3 gíra birsággal és egyházi átkokkal fenyítése, a jobbágyok költözésének akadályozása.


1706. Rákóczi felesége, közvetítési kísérletének kudarca után, elhagyja Érsekújvárt. (A csehországi Karlsbadba utazik.)


1906. június 24- július 6. Négyezer bányász sztrájkol Salgótarjánban (Nógrád vármegye) munkaviszonyaik megjavításáért.


Erdélyi József: Nyári dal

"Csakhogy itt van, itt a nyár;
csakhogy engem itt talál:
csakhogy a tél s a tavasz,-
nem vitt el az a ravasz.
Itt a nyár, itt a nyár;
egy üveg sör s egy pohár,
itt van az asztalomon,
s iszok mint bölcs Salamon..."

BKK Információk

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat plusz három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 312
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com