Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


DanceVoice - Üzeneka széllel
65
hallgató

Barabás Éva aranyérmes lett!

- 2008. december 18. 11:14 - 3921 megtekintés

A Fókusz műsorvezetője azzal a sportolóval játszott, akinek karrierjét köszönheti. Barabás Éva szerint azt, hogy ma sikeres televíziós, részben egy vak férfinak köszönheti.

– Annak idején a Riporter kerestetik versenyében vettem részt. Hétről hétre az volt az egyik feladatunk, hogy izgalmas és érdekes riportalanyt találjunk és öt perces beszélgetésben mutassuk be. Az egyik fordulóból éppen hazafelé utaztam éppen, amikor hallottam a rádióban egy beszélgetést a Csörgőlabda Válogatott tagjaival. Akkor nem tudtam, mi ez a sportág, de abban azonnal biztos voltam, hogy az András nevű játékossal szeretnék interjút készíteni, mert nagyon jó humorú, életvidám embereknek tűnt – mesélte Évi az RTL Bulvárnak. – Szabó András vonakodva ugyan, de igent mondott a felkérésemre. Állandó nézője volt a vetélkedőnek, és úgy látta, hogy mindig kevesebb pontot szereztek azok, akik fogyatékos emberrel beszélgettek. Örültem, hogy rá tudtam venni az interjúra, mindenkitől maximális pontszámot kaptam a feladatra. Sőt, a zsűri még a riport után is folytatta a beszélgetést. Én pedig innentől kezdve szárnyakat kaptam. Hiszem, hogy azért sikerült a karrierem, mert ő akkor eljött, tehát valamennyire neki is köszönhetem a pályafutásomat. Szabó Andrással Évi azóta is jó barátságban van, és a Fókusz műsorvezetője azt is pontosan megtanulta, mi is az a csörgőlabda. Olyannyira, hogy ő maga is szokott játszani, legutóbb most hétvégén lépett pályára. – András most köszönt el a válogatottól, 30 éven át versenyzett, paralimpián is sikeresen vett részt. Versenyezni már nem fog, most játszott utoljára hivatalosan külföldi csapattal válogatott mezben. És az volt a kérése, hogy ha lehet, szeretne még velünk is csörgőlabdázni egyet. Természetesen igent mondtam, egy labda formájú tortát is vittem, hogy elbúcsúztassuk Andrást. Bár nem volt olyan érzésem, hogy bármi is véget ért volna, jó hangulatú mérkőzés volt. Évi szerint a csörgőlabdázás egyáltalán nem olyan könnyű, mint amilyennek látszik. – Aki látó, vagy gyengénlátó, annak leragasztják a szemét, és egy sötét szemüveget is kap, így játszunk. Öt perc után folyik az emberről a víz, és hihetetlenül kell koncentrálni. A labda belül csörög, folyton figyelni kell, merre lehet. Meg kell zavarni az ellenfél hallását, és elképesztő, mennyire tudnak trükközni. Én például állandóan összekevertem az irányokat, azt hittem, átlósan gurítok, miközben a labda egyenesen ment. Azért a műsorvezetőnek sikerült gólt gurítania, és egy aranyérmet is kapott a teljesítményéért. Forrás: RTL Bulvár

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


nyolc * 6 =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 9:00: Ráhel Klub - Madarasi Mónika műsora
  • 10:00: - Műsorvezetők: Haddad Henrik és Ricky
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár. Műsorvezetőnk Haddad Henrik és Ricky.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Gery
    Pletykák a nagyvilágból, érdekességek, remek zenékkel tűzdelve. A műsor élőben zajlik, így a hallgatók hozzászólását is várják a műsor készítői!
  • 15:00: Délután - benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: - Anonymous műsora
    Műsorunk az egyetemes és magyar színművészet jelentős személyiségeinek pályáját szeretné bemutatni. Ahol hozzáférhető riportok, esetleg kortársak nyilatkozatai, emlékiratok, hangfelvételek elérhetők ,ezeket is bemutatjuk . Nyílván ,mint minden ilyen műsor esetében, a teljességre csak törekedni tudunk, hiszen még közeli barátainkat sem ismerhetjük meg teljesen,egy régebben elhunyt legendás művész estében ez még nehezebb. Néha egy anekdóta többet mond, mint a tudományos értekezés. Az emlékezésekből ezek a nagyon jellemző történetek sem maradnak ki. Ja ,igen..Miért nevezem magam Anonymusnak? Talán mert én nem vagyok fontos. Legyen a művész arca a fontosabb... A műsorokhoz jó szórakozást kívánok Anonymus
  • 17:00: Nekem 80 - zenék a 80-as évekből
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 21:00: Ráhel Klub - Madarasi Mónika műsora
  • 22:00: - Műsorvezetők: Haddad Henrik és Ricky.
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár. Műsorvezetőnk Haddad Henrik és Ricky.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. március 28. csütörtök, Gedeon, Johanna napja van.
Az év 13. hete és 88. napja.
Holnap Auguszta napja lesz.

1841. Megalakult Pesten a Magyar Természettudományi Társulat.


1851. Döbrentei Gábor a budai kerületben tartományi főbiztos akadémiai rendes tag halála Budán. Tervezett irodalmi folyóiratot, és azt az Erdélyi Múzeumot, mely főleg irodalomtörténeti, széptani és bölcsészeti irányú volt, 1814-ben Kolozsvárott meg is indította.


Tavaszi szél vizet áraszt,
Virágom, virágom.

Minden madár társat választ,
Virágom, virágom.

Hát én immár kit válassak,
Virágom, virágom?

Te engemet, én tégedet,
Virágom, virágom.

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc szorozva egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com