Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Bryan Adams - Cuts like a knife
52
hallgató

Beszámoló az Együtt a jövőnkért márciusi alkalmáról

- 2021. április 29. 6:38 - 919 megtekintés

Az Együtt a jövőnkért online találkozósorozat márciusban is folytatódott a Reál(is) jövő – Látássérült középiskolások reál tantárgyi tanulását támogató ismeretek átadása (IFJ-GY-20-A-0291) című projekt keretén belül.

A tavaszi online kerekasztal beszélgetések már nem csak a szakemberek, hanem a látássérült diákok, valamint szüleik előtt is nyitva állnak.

A márciusi alkalmat Puskás Anett ifjúsági referens nyitotta meg, köszöntötte a részvevőket és kifejtette, hogy miért jött létre az Együtt a jövőnkért online találkozósorozat. Az események fő célkitűzése, hogy kapcsolatot teremtsen az érintett személyek (látássérült diákok, szülők és szakemberek) között.

Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Az ifjúsági referens ismertette a találkozó programját, és bemutatta az alkalom első előadóját, Fodor Ágnest, aki az MVGYOSZ egyik tagegyesületének, a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületének (VGYKE) elnöke. Az előadó mesélt az egyesület sokrétű munkájáról, a szolgáltatásokról, amit a látássérült érdeklődőknek nyújtanak, ezen felül kiemelte azokat a területeket, amelyek a látássérült fiatalok megsegítését, támogatását célozzák meg.
A VGYKE székhelye Budapest XIV. kerületében, Zuglóban, a Szugló utca 81. szám alatt található, telefonos elérhetőségük: +36-1/384-5541, email címük: ugyfel@vgyke.com.
Az érdeklődők többet megtudhatnak a https://vgyke.com/ weboldalra kattintva.

Az egyesület alakulásától kezdve a szolgáltatások fokozatosan épültek fel, jelenleg 10-12 nagy szolgáltatási egység van a szervezetnél.
Az egyesület szolgáltatásai iránt érdeklődők először az ügyfélszolgálatos munkatársakkal kerülnek kapcsolatba. A járványhelyzetre tekintettel jelenleg személyesen nem, de telefonon, emailben és online lehet kapcsolatba lépni az egyesülettel. Azért is fontos megemlíteni az ügyfélszolgálat munkáját, mert ők azok, akik a tagfelvételeket intézik. A VGYKE-nél a 18 év alatti látássérült tagok száma ma már több mint 100 fő. Ezek a tagok igényelhetnek tanulmányi támogatást, ami a tanév végén egyszeri 10000 forint. Emellett az egyesület az adó 1%-os felajánlásokból segédeszköz pályázatokat ír ki, ezeket is érdemes figyelni az egyesület weboldalán. A tagok az ügyfélszolgálaton keresztül be tudják nyújtani a vakvezetőkutya igénylőlapjukat az MVGYOSZ felé.
További információkért kattintson a www.vgyke.com/latasserult-vagyok/ugyfelszolgalat/

A tagság létesítése azért fontos, mert a látássérült érdeklődök csak így juthatnak hozzá kedvezményesen az egyesület szolgáltatásaihoz. A tagok és érdeklődök a szolgáltatásokat jelen helyzetben csak online formában vehetik igénybe. A VGYKE hírlevelére is érdemes feliratkozni, hiszen a 18 év alatti érdeklődőknek is tartogat hasznos információkat, anyagokat. Itt kiemelendő a narrációs rovat, amit az NFSZK pályázatából a “Vizuális kultúra mindenkié!” program keretén belül valósít meg az egyesület. Somogyi-Rohonczi Zsófia művészettörténész narrálja a képzőművészeti alkotásokat, szobrokat, festményeket, valamint a köztéri épületeket. A képzőművészeti leírások az egyesület Facebook oldalán is megtalálhatók. Elérhető: https://www.facebook.com/vgyke

Louis Braille Támogató Szolgálat

A Támogató Szolgálat célja a látássérült személyek közszolgáltatásokhoz való hozzáférésének biztosítása, segítése, valamint életvitelük önállóságának megőrzése mellett a lakáson belüli speciális segítségnyújtás. A szolgáltatáson belül személyi segítést, gondozást, kisérést, szállítást tud vállalni az egyesület. Jelenleg tizennégyen dolgoznak a szolgálatnál, ketten közülük sofőrként is tevékenykednek. Ezek a munkatársak a járványidején is dolgoznak. Két autóval rendelkeznek, amellyel a szállítást, a hosszabb utakat is tudják garantálni az igénybevevők számára. Budapest területén élő látássérült személyek vehetik igénybe a szolgáltatást. A 18 év alatti igénylők főként az iskolába való eljutáshoz vesznek igénybe segítséget. A szállítás, ha több gyermekről, fiatalról van szó, autóval történik. Sok esetben tömegközlekedést használnak, olyankor kísérő segít a gyermeknek, fiatalnak, míg az iskola bejáratát el nem érik.
Ez a szolgáltatás nem ingyenes, de az egyesület méltányos díjazást állapított meg: a személyi segítés óránként 500 forint, a szállítás pedig 300 Ft/km.
A Támogató Szolgálatnál gyógypedagógiai segítségnyújtás is elérhető, melynek keretében Braille írás olvasást lehet tanulni. A járványhelyzet miatt ez most csak online formában lehetséges. Az oktatáshoz használt Braille könyveket, ha szükséges, az egyesület házhoz szállítja. Koós Andrea az egyesület gyógypedagógusa emellett fejlesztő órákat is tart kisebb óvodáskorú gyermekeknek.
2021-től kapcsolódott a Támogató Szolgálathoz a pszichológiai konzultációs szolgáltatás is. Ez a fajta segítség már 10 éve elérhető a szervezetnél, az utóbbi években azonban egyre nagyobb rá a kereslet, emiatt a szolgáltatás igénybevételénél várólistára lehet számítani, jelenleg csak online formában zajlik.
További információk a következő linken: http://www.vgyke.com/latasserult-vagyok/louis-braille-tamogato-szolgalat/

Közösség lámpásai

A Közösség lámpásai az egyesület mentori hálózata, egy közösségi civil szervezőkből álló csapat. Ezen a területen a látássérült fiatalok is közösségi szolgálati munkát tudnak végezni. Budapest 12 különböző kerületében szerveznek programokat, hogy közelebb hozzák egymáshoz az ott élő látássérült személyeket, így új közösségeket hozva létre. Klubokat, szabadidős programokat, kirándulásokat szerveznek. Minden kerület külön facebook csoportot működtet, most a járványhelyzetre való tekintettel online térben zajlanak az események, ahova előadókat hívnak meg és különböző témákat dolgoznak fel. Hosszabb leírás olvasható: http://www.vgyke.com/kozossegi-klubok/

Okos eszközök, informatikai oktatás tanítás

Ez egy 2021-től induló szolgáltatás. Berkó Norbert egyesületi munkatárs tartja az órákat. Jelenleg ez is csak online formában működik, és a szolgáltatás első 10 alkalma ingyenes, ezáltal az egyesület is fel tudja mérni, hogy mekkora az igény a szolgáltatásra. Az online oktatás miatt is egyre több személy keresi, és igényli ezt a lehetőséget.

Láthatár segédeszközbolt

A Láthatár segédeszközbolt azon igyekszik, hogy más kínálatot biztosítson, mint az MVGYOSZ által működtetett segédeszközbolt. A cél, hogy egymást kiegészítve a látássérült személyek számára nyújtsanak kielégítő, minden területre kiterjedő árukínálatot. A webáruház kínálata a következő linken található: https://lathatarbolt.hu/termekkategoria/segedeszkoz/

Masszázs szolgáltatás

A frissítő masszázs szolgáltatás jelenleg nem elérhető a járványhelyzet miatt. Budapesten hat egészségügyi intézményben, főként szakorvosi rendelőkben vannak jelen az egyesület masszőrei. A szolgáltatást az egyesület székházában is igénybe lehet venni.

Munkaerőpiaci szolgáltatás

A szolgáltatással azoknak a látássérült személyeknek segít az egyesület, akik a nyílt munkaerőpiacon szeretnének elhelyezkedni. Az NFSZK Foglalkoztatás 2020-as pályázata keretében építi és fejleszti ezt a szolgáltatást a VGYKE. Pszichológiai és pályaorientációs tanácsadást foglal magába. Többet olvashattok a szolgáltatásról a következő weboldalon: https://www.vgyke.com/munkaeropiaci-szolgaltatas/

Jövőbeni tervek

A VGYKE jövőbeni tervei között szerepel egy nappali foglalkoztató intézmény létrehozása, melyet kifejezetten látássérült személyek számára és igényeiknek megfelelően alakítanak ki. Egy ilyen intézmény létrehozása égetően fontos, mert a közoktatásból kikerült fiatal felnőtt látássérült személyek számára, akik nem tanulnak tovább, és nem helyezkednek el a munkaerőpiacon, nagyon kevés lehetőség adatik, hogy megfelelő nappali ellátásban, fejlesztésben, gondozásban részesüljenek.

Vakok Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Készségfejlesztő Iskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye, Kollégiuma és Gyermekotthona

Vakok Általános Iskolája, Szakiskolája
A Vakok Általános Iskolájában tanuló diákok összetételének változása

Somorjai Ágnes intézményvezető előadását az iskolában tanuló gyermekek bemutatásával kezdte, felhívva a résztvevők figyelmét az elmúlt évek/évtizedek során mutatkozó változásokra. Adatokkal alátámasztva rávilágított arra a folyamatra, ami az iskolán belül mutatkozik, és országos szinten is tapasztalható, azaz hogy egyre növekszik a halmozott fogyatékossággal élő gyermekek száma, azokhoz képest, akik „csak” látássérültek. A szóban forgó halmozottan sérült gyermekeknél a látássérülés mellett más csatlakozó sérülés, fogyatékosság is jelen van. Az óvodáskorú gyermekek összetételét megvizsgálva, az eloszlásból arra következtethetünk, hogy ez a tendencia a jövőben tovább fokozódik, és ezután is növekedni fog a halmozott fogyatékossággal élő tanulók száma, a látássérült tanulókhoz képest. Ebből kifolyólag erre kell felkészüljenek a látássérült gyermekekkel, tanulókkal foglalkozó intézmények, és ennek megfelelően kell berendezkedjenek a jövőben.
Az Általános Iskolában jelenleg 42 fő tanul, ebből kizárólag látássérült tanuló 23 fő, tanulásban akadályozott 12 fő, értelmileg akadályozott pedig 7 fő. Az iskolában működik egy úgynevezett „B” tagozat, ahol a halmozottan sérült gyermekek vannak, itt az értelmileg akadályozott, halmozottan sérült tanulók száma 20 fő, emellett ehhez a tagozathoz tartoznak a fejlesztő iskolások, akik nem feltétlenül általános iskoláskorúak. Ők jelenleg 24-en vannak, és tankötelezett koruktól egészen 23. életévükig maradhatnak az iskolában. Ez a része az intézménynek elérte befogadóképességének felső határát.

Szakemberek az iskolában

Az intézményben dolgozó szakemberek 70%-a gyógypedagógus. Nem csak látássérültek pedagógiája szakos gyógypedagógusokat foglalkoztatnak, hanem szomatópedagógusokat (akik a mozgáskorlátozott tanulókat segítik), illetve autizmus spektrum zavar szakirányos gyógypedagógusokat és fejlesztőpedagógusokat, emellett gyógytornász is tevékenykedik az intézményben. Nagy számban vannak gyógypedagógiai asszisztensek, gyermekfelügyelők is, akik a nevelő-oktató munkát segítik.

Dióhéjban az iskolában folyó oktatásról, segédeszközökről, programokról

A Vakok Általános Iskolájára is a nemzeti alaptanterv érvényes, ugyanolyan felépítésű és tartalmú tankönyvekből tanulnak a diákok, mint a többségi iskolákban. Eltérés, hogy az első osztályos tananyagot nem egy, hanem két év alatt dolgozzák fel.
Az intézményben a tehetséggondozásra nagy hangsúlyt fektetnek. Az iskolában mindenki számára elérhető, a személyre szabott, saját képességeihez igazodó idegen nyelvi, és zenei tehetséggondozás. Az iskola sportolási, illetve szabadidős tevékenységeket is biztosít diákjainak. A sportok között szerepel például a sakk, a judo, az úszás és a vak-pingpong (showdown).
Az intézményben használnak látássérült specifikus, illetve hagyományos taneszközöket is.
A reál tantárgyak tanítását, gyakorlását támogató eszközök közül fontos kiemelni az AtoMolt, ami a kémia órákon segíti a látássérült diákokat. Ezt az eszközt Szombati Zsigmondné Panni, az iskola egyik tanára dolgozta ki. Bővebben olvashatnak róla: https://jovokilatasai.mvgyosz.hu/2020/03/22/atomol/

A matematikához kapcsolódó segédeszközökről is szó esett az előadás során, az intézmény igazgatója az adaptált abakuszt, valamint a törtdobozt emelte ki, mint gyakran használt taneszközöket.
Az írás olvasás elsajátítása, egy súlyos fokban látássérült tanuló esetében igen összetett folyamat, ezért is lesz 1 helyett 2 éves az első osztály. Ebben a periódusban elengedhetetlenek a megfelelő segédeszközök a tananyag elsajátításához. Ebből kifolyólag az iskolában is sokféle írás-olvasást segítő eszköz található, mint a hat rekeszes doboz, a gombástábla, a Braille írógép, vagy a Braille tábla.
Az intézmény épülete műemlék, így nem teljeskörűen akadálymentes, de a tárgyi feltételeket – ez esetben a segédeszközöket- folyamatosan próbálják pótolni és bővíteni.

Szakiskola

A szakiskolai képzések között vannak 2, illetve 4 éves képzések. A 2 éves a számítógépes adatrögzítés és a sütőipari és gyorspékségi munkás képzés. A négy évesek pedig a fazekas és szőnyegszövő képzések. Az intézmény tervei között szerepel, hogy a jövőben indítsanak egy szakácssegéd képzést is.
Bővebb információkért keressék fel az intézmény weboldalát: https://www.vakisk.hu/
Elérhetőség, email cím: igazgato@vakisk.hu

Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény (EGYMI)

A Vakok Iskolájához tartózó Módszertani Központ ország szerte segíti a súlyos fokban látássérült tanulók integrált oktatását.
A módszertani központhoz tartoznak az utazótanárok (akik szintén gyógypedagógusok), a pszichológusok és a tájékozódás- közlekedés tanítást végző gyógypedagógusok, akik tanítanak az intézményen belül is, de főként a többségi iskolákban tanuló súlyos fokban látássérült diákok oktatását, nevelését segítik.
A központ munkatársai ország szerte foglalkoznak látássérült tanulókkal, akiknek száma meghaladja a 100 főt. Pest megyén kívül főként a keleti országrészben, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyékben van igény a szolgáltatásokra, mivel ott több súlyos fokban látássérült tanuló jelenik meg a többségi iskolákban.
A tanulók összetétele hasonló mintát mutat, mint a Vakok Iskolájában, a Módszertani Központ munkatársai azt tapasztalják, és az adatok is arra utalnak, hogy egyre növekszik a halmozott fogyatékossággal élő látássérült gyermekek száma.

Szolgáltatások a tanulók részére

A speciális eszközhasználat tanítását és eszközök kölcsönzését a módszertani központ biztosítja a diákoknak, természetesen ez függ a kölcsönözhető eszköztár kapacitásától. Az általános iskolai tantárgyakból egyéni felzárkóztatást tudnak biztosítani a központ munkatársai. A tájékozódás közlekedés tanításban is részt vesznek, ezek az órák is a tanuló lakóhelyén zajlanak. Igyekeznek bevonni a tanuló lakhelyén dolgozó rehabilitációs szakembereket is, így biztosítva a gyermek számára rendszeresebb, intenzívebb képzést. Ugyan ezek vonatkoznak az önkiszolgálás/ mindennapos tevékenységek tanítására is. A módszertani központ pszichológusa a diákok számára folyamatosan rendelkezésre áll.
A kortárs kapcsolatokat minden úton-módon próbálják elősegíteni. Erre jó példa a nyaranként megszervezett tematikus tábor.

Szolgáltatások a befogadó pedagógusok részére

A pedagógusoknak tematikus napokat tartanak módszertani megsegítés és tapasztalatcsere céljából. A nyílt napokat a tanév elején hirdetik meg. A módszertani tanácsadás általánosan, de tantárgyakra lebontva is szokott működni, emellett oktatófilmekkel és kiadványokkal is segítik az érdeklődőket. A pedagógusok ezeket a szolgáltatásokat ingyenesen tudják igénybe venni. Személyesen, illetve online is tudnak segíteni a módszertani központ munkatársai a látássérült diák oktatása során felmerülő problémák megoldásában.
A befogadó pedagógusok, intézmények, osztályok számára szemléletformáló programokat ajánlanak, hogy ezáltal felkészítsék őket a látássérült diák érkezésére.
2021-től országos szinten történik a kapcsolatépítés az érintett szakemberek között. Ez azt jelenti, hogy az utazótanárokat és az összes befogadó intézményi vezetőt, pedagógusokat összekapcsolják, így létrehozva egy nagy egységes munkaközösséget.

Szolgáltatások a szülők számára

A módszertani központ egyik fontos feladata a látássérült tanulók családjaival való kapcsolatfelvétel és a szülők előzetes tájékoztatása, az integráció várható problémáiról, a megoldási lehetőségekről, a megsegítés módjairól. A központ ezen felül a családoknak szervez táborokat és különböző programokat, ahol kapcsolatot építhetnek ki más hasonló helyzetben lévő családokkal.
Bővebb, részletesebb információkért az intézmény weboldalát kell felkeresni: https://www.vakisk.hu/

Integráció, inklúzió kérdésköre

Puskás Anett bemutatta a harmadik, egyben az online találkozó utolsó előadóját, Garamvölgyi Nikolettet, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar végzős hallgatóját, aki az MVGYOSZ-nél tölti terepgyakorlatát. Nikolett szakdolgozatában az integráció, inklúzió kérdéskörét, a fogalmak közötti különbségeket, a befogadó oktatás gyakorlatban történő megvalósítását tanulmányozta, és vizsgálati eredményeit mutatta be az Együtt a jövőnkért online találkozón.
A kutatás során nem sérülés specifikusan, hanem általánosan vizsgálta a fogyatékossággal élő tanulók integrált, inkluzív oktatását, a többségi iskolában tanító befogadó pedagógusok és gyógypedagógusok szemszögéből. A szakdolgozat címe „Az oktatáshoz való hozzáférés és részvétel elméleti kereteinek és gyakorlati megvalósításának vizsgálata”.
A dolgozat első része az integráció-inklúzió oktatásban való megvalósításának elméleti keretrendszerét mutatja be, beleértve a törvényi hátteret, a finanszírozási rendszert, az intézményfenntartókat és a pedagógusi szerep fontosságát.
A szakdolgozat másik nagyobb fejezete a gyakorlati megvalósulás lehetőségeit mutatja be egy kutatás segítségével, mely során 5 budapesti általános iskolából érkező 8 gyógypedagógus illetve befogadó pedagógus véleményét kérte ki félig strukturált interjúk keretein belül.
Az interjúkat 4 kérdéskörre bontotta. Az első, hogy mi lehet a pedagógusoknak a motivációja, hogy többségi integrált, inkluzív iskolában dolgozzanak, és mit gondolnak az előbbi két fogalomról illetve a kettő közötti különbségről. A második témakör arra tért ki, hogy hogyan is valósul meg mindez a gyakorlatban, és mit tesznek azért, hogy ez létrejöjjön és fennmaradjon. A harmadik témakör kérdései azt célozták meg, hogy feltérképezzék a megkérdezett pedagógusok háttértudását, hogy milyen információkkal rendelkeznek az integrációt, inklúziót biztosító szabályozásokról, finanszírozási lehetőségekről. A negyedik rész arra kérdezett rá, hogy mi a véleményük, hogyan áll a mai magyar társadalom az inklúzió témaköréhez, és ezt megfelelőnek látják-e a gyermekek jövőére nézve.
A válaszadások során mind a gyógypedagógusok, mind a befogadó pedagógusok a differenciálást emelték ki, a nyitottságot, emellett a team munkát hangsúlyozták nem csak a pedagógusok, hanem a vezetők részéről is. A válaszadók szerint elengedhetetlen, hogy a pedagógusok és a gyógypedagógusok jól tudjanak együtt dolgozni. Az integráció inklúzió kérdéskörében a megkérdezettek nem tudták pontosan, hogy mikor melyik fogalmat kell használni, az ezeket biztosító jogszabályokról úgy nyilatkoztak, hogy egyértelműen lehetőségeket biztosít, és irányt ad nekik. A finanszírozással kapcsolatosan azt mondták, hogy a mindennapokban nem érzik a többletpénz hiányát, és ez nem gátolja munkájukat, inkább az alacsony pedagógusi bérek nyomasztóak, emiatt azt gátló tényezőnek mondanák.
A megkérdezettek szerint a pedagógusok gyógypedagógusok általi felkészítése nem mindig elegendő, mivel nem rendelkeznek biztos háttértudással, amire a gyakorlatokat, tanácsokat rá lehetne építeni. Ez azért lehet így a megkérdezettek elmondása szerint, mert az egyetemen a pedagógusokat nem tanítják, hogy hogyan viszonyuljanak a fogyatékossággal élő diákokhoz, hogyan tanítsák őket. Nagy különbségként élik meg a többségi pedagógusok, hogy nekik (a gyógypedagógusokkal ellentétben) egy egész osztály minden diákjának előmeneteléért, sikeres oktatásáért kell felelősséget vállalniuk, beleértve a fogyatékossággal élő és nem fogyatékossággal élő tanulókat is, ami nem mindig könnyű feladat. A befogadó pedagógusok örülnének a különböző továbbképzési lehetőségeknek és annak, ha egymás között is megoszthatnák a jó gyakorlatokat, tapasztalatokat. Az együttnevelésről az a véleményük, hogy jó hatással van a gyermekekre, hiszen a fogyatékossággal élő diák önelfogadása javul, az osztály többi tanulójánál pedig nagyfokú empátia alakul ki.
Összességében elmondható, hogy az integráció-inklúzió hatékonyan csak az irányítás és a mindennapi gyakorlat együttműködésével, egymásra épülésével valósítható meg. (Moni Imola gyógypedagógus – MVGYOSZ.)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


7 - = kettő

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: - Ferenczi István népzenei műsora
    A Népzenei kavalkád c. műsor nem egy konkrét nép zenéjével foglalkozik, hanem általában a népzenével és vonulataival. A műsor első felében népi hangszereket mutat be a műsorvezető, nemcsak történetükről, hanem azok hangját is meghallgathatjuk az adásban.
    A műsor második részében néhai adatközlőket, énekeseket, hangszereseket, illetve zenekarokat mutat be Ferenczi IStván,. majd más népek zenéjét hallgathatjuk a műsorban.
    A műsor utolsó részében ma élő adatközlőket, hangszereseket, énekeseket, és zenekarokat ismerhetünk meg, valamint olyan együtteseket, énekeseket, zenekarokat, akik ma művelik a népzenét és egy kicsit hozzá nyúltak, illetve beleraktak más műfalyokat, pl. jazz, és a könnyűzene.
  • 9:00: - Szabolccsal
    A Sztárportré egy több éve működő rádióműsor sorozat, ahol hétről-hétre közismert emberek nyilatkoznak, mindig egy-egy újabb, gyakran a személyükhöz igen közel álló témában. A Sztárportré optimista műsor, törekszik mindenről valódi képet festeni. Az adások szereplői olyan közismert emberek, akiket a legtöbb magyar ember a sajtóból jól ismer, és szívesen hallgat. Könnyű téma, nehéz kérdések, alapos válaszok.

    Bővebb információ: www.sztarportre.hu
  • 10:00: - Turcsányi Sipos Éva műsora
    Beszélgetés betegségekről és azok alternatív úton történő egyszerű meggyógyításáról, megelőzéséről ismert emberekkel.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 15:00: 4 ütem - autós magazin
  • 16:00: -
    • A hét prózája - Zsoldos Árpád - Irodalmi rádió műsora)
    • Take away - a BBC. Angol nyelvleckéje
    • QTC - Zentai Tibor rádióamatőr műsora (Szerkesztő: Rózsa Dezső)
    HA2MN - Tibi a Hobbyrádiónak

    Hívójelem HA2MN, nevem Zentai Tibor. A név nem hiszem, hogy sokat mondana bárkinek, ugyanis a hívójelem alapján ismernek világszerte. Amatőr rádiós vagyok, az első rádió-összeköttetésemet saját építésű rövidhullámú adóval már több mint 44 évvel ezelőtt "kínlódtam össze". Azóta a rádióhullámok segítségével bejártam a világ szinte minden szegletét, s ahova eddig nem jutottam, igyekszem eljutni.

    Első szakmám szerint erősáramú üzemmérnök vagyok, s hogy elektromos területet választottam szakmámnak, köszönhető a rádióamatőrködés iránti gyermekkori érdeklődésemnek. Később külkereskedelmi végzettséget is szereztem, s valahol ebben is ott van a rádiós hobbi hatása - ugyanis a nemzetközi rádióamatőr forgalomban az angol nyelv használata kényszerűség. Én pedig tanultam a nyelvet szorgalmasan.

    A Hajdú QTC a rádióamatőrök havi hangos híradója, amelyet a rádióamatőr hullámsávokban sugároznak. A QTC nemzetközi rádiótávírász rövidítés, jelentése "közlemények vannak"

    Rózsa Dezső, HG0EK a Hajdú QTC főszerkesztője a 2000-es évek közepén keresett meg, hogy legyek QTC készítőinek munkatársa önálló anyagokkal, sorozatokkal. Ez idő óta minden hónapban jelentkezem jegyzetekkel és sorozatokkal, amelyeket magam írok és a hangfelvételt, a hanganyag szerkesztését is - mintegy botcsinálta hangmérnökként - magam végzem. Dezső tőlem adás-kész hangfelvételt kap, természetesen e-mailben.

    A rádióamatőr hobbi hazánkban éppen nem a legfényesebb éveit éli ama tekintetben, hogy az engedélyes rádióamatőrök száma évről, évre csökken, mialatt Európában, Amerikában, Ázsiában és Óceániában az e hobbit művelők száma szépen emelkedik.

    A hobbi kezdete nehéz, hiszen sokat kell tanulni és kitartás kell ahhoz, hogy valaki sikeres rádióamatőr vizsgát tegyen és hívójelet szerezhessen, azaz rádióamatőr engedélyt kapjon.

    Érzékelve a hobbi hazai gondjait elhatároztam, hogy "emberi nyelven" írok egy mesét arról, hogy mi a rádióamatőr, mit csinál a rádióamatőr, s nagyjából mit kell megtanulnia ahhoz, hogy az éter hullámain létrehozhassa első rádió-összeköttetését a világgal. Azért gondoltam "emberi nyelvre", mert ha két rádióamatőr magyarul beszélget egymással, kódokkal, rövidítésekkel, szakszavakkal, hívójelekkel dobálózik, s nincs a hobbin kívülálló ember aki azt megértené.

    Ugyanis mi rádióamatőrök - többek között - a Titanic hivatásos rádióstisztjeinek civil és amatőr leszármazottai és örökösei vagyunk.

    Annyit még meg kell jegyezni, hogy a hangzóanyag minősége korlátozott, hiszen a rádióamatőrök a lehető legkisebb sávszélességre törekednek éterbeli munkájuk során. A hi-fi hangminőség nem ránk jellemző, ellenben a zajos viszonyok közötti legjobb érthetőség elérésére való törekvés igen.

    73 - vagyis magyarul minden jót kívánok a hallgatóknak!

    Tibi, HA2MN
  • 17:00: Live Hungary - a legnagyobb hazai előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: - Ferenczi István népzenei műsora
    A Népzenei kavalkád c. műsor nem egy konkrét nép zenéjével foglalkozik, hanem általában a népzenével és vonulataival. A műsor első felében népi hangszereket mutat be a műsorvezető, nemcsak történetükről, hanem azok hangját is meghallgathatjuk az adásban.
    A műsor második részében néhai adatközlőket, énekeseket, hangszereseket, illetve zenekarokat mutat be Ferenczi IStván,. majd más népek zenéjét hallgathatjuk a műsorban.
    A műsor utolsó részében ma élő adatközlőket, hangszereseket, énekeseket, és zenekarokat ismerhetünk meg, valamint olyan együtteseket, énekeseket, zenekarokat, akik ma művelik a népzenét és egy kicsit hozzá nyúltak, illetve beleraktak más műfalyokat, pl. jazz, és a könnyűzene.
  • 21:00: - Szabolccsal
    A Sztárportré egy több éve működő rádióműsor sorozat, ahol hétről-hétre közismert emberek nyilatkoznak, mindig egy-egy újabb, gyakran a személyükhöz igen közel álló témában. A Sztárportré optimista műsor, törekszik mindenről valódi képet festeni. Az adások szereplői olyan közismert emberek, akiket a legtöbb magyar ember a sajtóból jól ismer, és szívesen hallgat. Könnyű téma, nehéz kérdések, alapos válaszok.

    Bővebb információ: www.sztarportre.hu
  • 22:00: - Turcsányi Sipos Éva műsora
    Beszélgetés betegségekről és azok alternatív úton történő egyszerű meggyógyításáról, megelőzéséről ismert emberekkel.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. október 21. hétfő, Orsolya napja van.
Ma van a(z) Földünkért világnap.
Az év 43. hete és 295. napja.
Holnap Előd napja lesz.

1776. Mária Terézia Fiumét Magyarországhoz visszakapcsolja.


1966. Amerikai vezető üzletemberek és gyárosok látogatása és tárgyalásai Budapesten.


Pintér Lajos: Rajz egy őszi tűzfalon

"...Hol a pipacs már? hol van a tünde,
a röpke?
Anyja, a koranyár fölvette,
fényben megfürdette!
Hol a pipacs már, hol van a tünde,
a röpke?

Rozsdált levél a gyalogúton:
nyárfalevél, akáclevél.
Fölveszek, kezemmel fényesítek
egy didergő vadgesztenyét..."

Időjárás

2024-10-22, 00:54
Clear sky
NW
Clear sky
9°C
1.5 m/s
Apparent: 7°C
Nyomás: 1031 mb
Páratartalom: 65%
Szél: 1.5 m/s NW
Széllökések: 5 m/s
UV-Index: 0
csapadék.: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 07:13
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc mínusz hat = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com