A Fordnak köszönhetően már a vakok is átélhetik az ablakon a kitekintés élményét.
Ennek az új fejlesztésnek a révén teljesen új távlatok nyílhatnak meg a látássérültek számára.
Ennek az új fejlesztésnek a révén teljesen új távlatok nyílhatnak meg a látássérültek számára.
Külföldről is érdeklődnek a Fővárosi Nagycirkusz esélyegyenlőségi programja iránt, amely Fekete Péter miniszteri biztos vezetésével megpróbálja felszámolni azokat a korlátokat, amikbe a látássérült emberek egy-egy előadás során ütköznek.
Komoly esély van rá, hogy egy Dunaújvároshoz is köthető találmány megváltoztassa több millió vak ember életét a világban. Kedden még lehet szavazni, hogy a GlovEye megnyerje a megvalósításhoz szükséges 200 ezer dollárt az induláshoz.
Vitéz lovag Rithnovszky Jánost látta vendégül a minap a város falumúzeuma.
Ennek keretében adták át a telefonra is csatlakoztatható okos fehérbotot a Vakok és Gyengénlátók Vas Megyei Egyesületének.
Egy kis békési faluban nem mindennapi kapcsolatra bukkanhatunk egy látássérült kisfiú és tanítónénije között. Zsóriné Hocz Anikó amikor meghallotta, hogy Balázs az osztályába érkezik, 30 éves tanítói pályával a háta mögött nekiállt megtanulni a Braille-írást, és felkutatta azokat a módszereket, amikkel képes lesz tanítani a vak fiút. Balázs nagyon jó tanuló, az osztály példaképe, és a tanítónő hatására író szeretne lenni, ha felnő. A tanítónő szerint egy csoda, ami vele történt és a későbbiekben szívesen foglalkozna látássérült gyerekekkel. Az Abcúg riportja.
Fontos segítő és láthatóan működő program kezdődött a Magyar Színházban. A nézők segítségével, azzal, hogy a saját jegyük mellé fél áron vettek még néhány jegyet ajándékba, lehetővé tették, hogy a turai Mint a Többi Ember – Közhasznú alapítvány által pártfogoltak megnézhessék április 14-én a Suncity-t.
Hivatalosan a tizedét látja annak, amit az emberek többsége: színeket, foltokat, alakokat, végtagokat. Ez azonban elég ahhoz, hogy kiszúrja a hibákat. Látássérültként egy megmaradt szemmel, 193 centivel, ultramaratonokkal a háta mögött instruál, diktál, korrigál, motivál és egyengeti a látássérült és vak vendégek fejlődését. Fejes Gáborral, a Suhanj! fitneszedzőjével beszélgettek NLCAFÉ munkatársával.
Kötelezően és kizárólagosan előírja egy rendelkezés, hogy a vak és látássérült emberek csak köziratba foglalva tehetnek olyan nyilatkozatot, amely ingatlan-nyilvántartási bejegyzés alapjául szolgál, így – egyebek mellett – kötelezően közokirati formában kell kötniük ingatlan-adásvételi szerződést is. Ez sérti az önrendelkezési jogukat, általános cselekvési szabadságukat, ezáltal a minden embert egyenlő mértékben megillető emberi méltósághoz való jogukat – állapította meg az alapvető jogok biztosa. Székely László a földművelésügyi és az igazságügyi miniszternek javasolta a rendelkezés módosítását.
Vak párját kísérve jöttek az ötletek: Németh Pál egész Makót vakbaráttá tenné
A párja vak, s őt kísérve sok ötlet fogalmazódott meg a makói Németh Pálban, miként lehetne akadálymentesebbé tenni a látássérültek számára Makót. Ötleteivel előbb lapunkat, majd a Hagymatikum fürdőt, most pedig a város polgármesterét kereste meg.