Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- M*sorajánlat
63
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Legfrissebb híreink

Emléktábla Somogyi Jenőnek

- 2010. április 2. 9:00 - 2285 megtekintés

2010. április 2-án, pénteken 10.00 órakor a XIII. kerület, Herzen u. 3. szám alatti emléktábla-avató ünnepségen dr. Tóth József a kerület polgármestere tartott beszédet. Ezt követte dr. Harbula Gyula, a Pannónia-Akkord Zrt. igazgatótanácsának elnöke és Verebes József mesteredző, egykori szövetségi kapitány szakmai méltató-beszéde, majd az emléktáblát is leleplezték. Somogyi Jenő a Pannónia Szálló volt vezérigazgatója, a Magyar Labdarugó Szövetség egykori elnöke 1967-től lakott a házban 1999-ben bekövetkezett haláláig. Somogyi Jenő iskolái elvégzése után a XIII. kerületi vendéglátó vállalatnál dolgozott, majd a tanácsi vendéglátó vállalat igazgatója lett. Nevéhez fűződik az ország első terelő önkiszolgáló hálózatának létrehozása, a XIII. kerületi tejbolthálózat kialakítása. 1960-ban kinevezték a Pannónia Éttermi és Büfé Vállalat igazgatójának, később vezérigazgatójának, ahol nyugdíjba vonulásáig dolgozott. Az éttermekből és a büfékből álló cégből egy nemzetközi szállodavállalatot szervezett. Nevéhez kötik az ország első nagy szállodaépítési programját (Hyatt, Novotel, Penta, régi szállók rekonstrukciója), valamint a Budapest Kongresszusi Központ létrehozását.

Neki köszönhető az első külföldi éttermek magyarországi megjelenése is. Munkái elismeréseként az első Kelet-Európából delegált nemzetközi szállodaszövetségi alelnöki megbízást kapta, egyben a Magyar Szállodaszövetség elnöke tisztségét is betöltötte. 1989. évi nyugdíjba vonulásáig mindig a magyar szállodaipar felemelésén munkálkodott úgy, hogy a XIII. kerület mindig kiemelkedő fontosságú volt számára, amit mutat a kerület első hoteljének a Volga Szállónak megépítése. Somogyi Jenő kiemelkedő munkásságát számos kitüntetéssel (Állami Díjat kapott Demján Sándorral közösen) ismerték el.

Kiemelkedő sportpályafutását jégkorong szakosztály vezetőként a Vörös Meteor Egyesületnél kezdte. Később a súlyemelő szövetség elnöke lett, majd az Egyetértés labdarúgócsapat elnökévé nevezték ki, innen került át az MTK elnöki székébe. 1986-tól volt a Magyar Labdarúgó szövetség elnöke.

Hatékonyan segítik a bűnmegelőzést a térfigyelő kamerák a XIII. kerületben

- 2010. április 2. 7:05 - 2073 megtekintés

A képviselő-testület 2010. március 18-i ülésén tudomásul vette a kerületi videokamerás térfelügyeleti rendszer üzemeltetésének tapasztalatairól szóló tájékoztatót, egyúttal elfogadta a BRFK XIII. Kerületi Rendőrkapitányság vezetőjének a térfelügyeleti kamerák 2010. évi telepítési helyszíneire tett javaslatát.

Emléktábla Bánhidy Lászlónak

- 2010. március 24. 16:19 - 3088 megtekintés

A Borbás-család és a XIII. kerület polgármestere 2010. március 26-án, pénteken 11.00 órakor Bánhidy László (1906-1984) színművész emléktáblájának avatását tartja, melyre a színházi világnap (március 27.) alkalmából kerül sor.

Wein János park és mellszobor a XIII. kerületben

- 2010. március 23. 8:49 - 1978 megtekintés

A Viktor Hugo utca 35-39. közötti eddig névtelen közparkban avatták fel a Wein Jánosról elnevezett parkot és a Vízművek első igazgatójának Rákosi Péter kőszobrász-restaurátor által készített mellszobrát.

Március 15-i kitüntetettek

- 2010. március 19. 16:43 - 2227 megtekintés

Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke – az önkormányzati miniszterelőterjesztésére – nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából

Az év pedagógusa díjak

- 2010. március 3. 16:09 - 2429 megtekintés

A 2010. évi Pedagógiai Napok rendezvénysorozata adott alkalmat arra, hogy dr. Tóth József a XIII. kerület polgármestere átadja az „Év Pedagógusa” díjat.

1 3 4 5

Üzenőfal

Az üzenet küldéshez bekell jelentkeznie.

turcsanyieva - 2024-04-01 13:01

Szeretettel kívánok minden kedves rádió hallgatónak és munkatársnak nagyon szép Húsvét - Hétfőt és sok locsolót! Turcsányi S. Éva

Ruzsa Viktor - 2021-12-15 22:27

Székházfelújítással kapcsolatos és könnyed karácsonyi zenés beszélgetés is vár az Esélyegyenlőségi Magazin karácsonyi számának hallgatóira Az 1905-ben épült szecessziós villaépület, mely jelenleg

Nana - 2021-06-18 17:20

Szép estét mindenkinek .

smondb - 2020-12-25 15:05

Boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!!

Csaba Csipős - 2020-05-16 11:45

Mesemondónak: Foltozott teremtés (mese) A nyolcadik napon jelentkeztek a teremtett lények az Úrnál, hogy panaszt tegyenek a teremtés hibái miatt. A növények azt panaszolták, minden élő élősködő, b

Oldal: 1 / 207: 1234...207

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. december 24. szerda, Ádám, Éva napja van.
Az év 52. hete és 358. napja.
Holnap Eugénia, Karácsony napja lesz.

1775. Elkészült a székesfehérvári székesegyház főoltárképe, Vinzenz Fischer alkotása: Szent István felajánlja a koronát.


1926. Budapesten a Nagykörút és a Rákóczi út sarkán felállították az első közlekedési villanylámpát. A váltást rúddal végezte a lámpa alatt kis dobogón álló rendőr.


Ady Endre: Kis karácsonyi ének

Tagnap harangoztak,
Holnap harangoznak,
Holnapután az angyalok
Gyémánthavat hoznak.

Szeretném az Istent
Nagyosan dícsérni,
De én még kisfiú vagyok,
Csak most kezdek élni.

Isten - Dícséretre
Mégis csak kiállok,
De boldogok a pásztorok
S a három királyok.

Én is mennék, mennék,
Énekelni mennék,
Nagyok között kis Jézusért
Minden szépet tennék.

Új csizmám a sárban
Százszor bepiszkolnám,
Csak az Úrnak szerelmemet
Szépen igazolnám.

/Igy dúdolgattam én
Gyermek hittel, bátran,
1883
Csúf Karácsonyában./

Időjárás

2025-12-24, 01:35
Overcast
NNE
Előjelzés
4°C
2.3 m/s
Apparent: 1°C
Nyomás: 1020 mb
Páratartalom: 84%
Szél: 2.3 m/s NNE
Széllökések: 10.3 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /73% / Rain
Napfelkelte: 07:30
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


három szorozva kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 329

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com