Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- Esti mese
69
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Csak a civileket érdekli az afrikai éhezők sorsa?

- 2013. november 7. 7:19 - 2901 megtekintés

Még mindig nehezen átlátható, hogy költségvetési forrásokból mennyit és milyen célokra költöttünk nemzetközi fejlesztésre. A magyar támogatási politika hatékonysága érdekében nélkülözhetetlen a folyamatos párbeszéd és szélesebb körű egyeztetés a civil szféra és a kormányzati döntéshozók között állapította meg a HAND Szövetség.

Nemzetközi fejlesztésként a fejlett országok – köztük Magyarország- a szegény országokkal szolidaritást vállalnak és ezt konkrét segítségnyújtásban megjelenítik. Külkapcsolataink ilyen módú kibővítése magyar érdek is, valamint EU tagságunk is kötelez erre. Elvileg.

A HAND rendezvényén bemutatott közvélemény-kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság kétharmada nincs tisztában azzal, hogy az Unió, még kevésbé, hogy saját országa humanitárius segélyek mellett hosszú távú fejlesztésre is nyújt támogatást fejlődő országok számára. A szakpolitikusok kiemelték, hogy a téma iránti csekély társadalmi érdeklődés miatt politikai támogatottság sem igazán érzékelhető.

A civilek idén is elmondták: a jelenlegi bruttó nemzeti jövedelem 0,1 %-át kitevő (a 2015-ig vállalt a 0,33 % helyett) fejlődő országok támogatását mind hatékonysági szempontból, mind pedig átláthatóság szempontjából erősíteni kell. A megoldást egy jól kidolgozott jogi háttér és kormányzati intézményrendszer jelentené. Az ehhez szükséges stratégia ugyan elkészült, de a valós és folyamatos párbeszéden alapuló, a civilek szakvéleményeit, ajánlásaikat bevonó cselekvési terv és a területet szabályozó törvény megalkotása még mindig nem valósult meg.

Balogh Réka, a HAND Szövetség szakpolitikai munkatársa állította: „A magyar állam által a fejlődő országok részére nyújtott ún. fejlesztési segély érdemtelenül kevés figyelmet kap az ország külpolitikai szerepvállalásában mind a döntéshozók, mind a média részéről, holott tavaly az ország erre 26,5 milliárd forintot költött. Hiába támogatunk más országokat, ha sem a kormányzati intézményrendszer, sem a jogi háttér, sem a rendelkezésre bocsátott forrás mennyisége valójában nem garantálja a célt. A cél pedig az lenne, hogy a fejlesztésre elszámolt pénzt hatékonyan, tudatosan tervezett, stratégiailag végiggondolt feladatok mentén, és megfelelő módszereket alkalmazva használjuk fel a szegénység felszámolása érdekében.”

A civilek felhívták a figyelmet arra is, hogy a segélyezett területek sem mindig járulnak hozzá ténylegesen a fejlődő országokban a szegénységcsökkentéshez. Például a külföldi diákok számára magyarországi tanulmányok folytatása céljából nyújtott ösztöndíj sem biztos, hogy mindig fejlesztéspolitikai célokat támogat.

A HAND a politikai döntéshozókkal folytatott konstruktív párbeszéd érdekében a civil szektor hatékonyságát is vizsgálta. Elemzésében ajánlásokat javasolt mind a civil szervezeteknek, mind a kormányzatnak a hatékonyabb, sokkal tudatosabb segélyezési politika eredményességének eléréséhez.

Háttéranyagok a HAND Szövetség éves rendezvényén (2013. október 30.) bemutatott előadásokhoz:

2013-as AidWatch jelentés: http://hand.org.hu/media/files/1383211926.pdf
Civil szervezetek hatékonysági elemzése: http://hand.org.hu/media/files/1382693073.pdf
A szolidaritással foglalkozó kutatás részletes elemzése letölthető az Alapítvány honlapjáról: www.demnet.hu
Civil térkép http://hand.org.hu/civil_terkep

Hobby Rádióval közölte a HAND Szövetség



A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!


Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


- három = 4

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Zenei visszatekintő Baluval
    Utazz velünk az időben a Back in Time-mal! Minden adásban egy-egy különleges évszámot veszünk górcső alá 1970-től egészen 2022-ig, hogy újraéljük a korszak legmeghatározóbb zenei pillanatait. Felcsendülnek a feledhetetlen slágerek, amelyek generációk életérzését formálták meg. Legyen szó a diszkó fénykoráról, a 90-es évek dance-lázáról vagy a közelmúlt listavezetőiről, nálunk minden dal egy időkapszula. Tarts velünk, és nosztalgiázzunk együtt a múlt legnagyobb kedvenceire! Kapcsolódj be, és hagyd, hogy a zene visszarepítsen a kedvenc éveidbe!
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. június 13. szombat, Antal, Anett napja van.
Ma van a(z) Szent Antal ünnepe.
Az év 24. hete és 164. napja.
Holnap Vazul napja lesz.

1867. A Magyar Történelmi Társulat megalakulása. E napon tartott közgyűlésen felolvasták az alapszabályt. Elnökké gróf Mikó Imrét, 2-od elnökké Horváth Mihályt, 3-ad elnökké Ipolyi Arnoldot választották.


1969. Százhalombattán (Fejér m.) felavatták a hőerőművet és az olajfinomítót.


Weöres Sándor: Eresz alól

Eresz alól fecskefia ide néz, oda néz:
van-e hernyó, hosszú kukac, ízesebb, mint a méz?
Csőrét nyitja ám,
buzgón, szaporán.
Kis bendőbe mindenféle belefér igazán.

Időjárás

2026-06-13, 19:26
Clear sky
W
Clear sky
23°C
3.2 m/s
Apparent: 23°C
Nyomás: 1015 mb
Páratartalom: 56%
Szél: 3.2 m/s W
Széllökések: 12.5 m/s
UV-Index: 1.35
Rövid leírás: 0mm /95% / Rain
Napfelkelte: 04:46
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy szorozva kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com