Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- Reklám
52
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Csak a lenyúlást vitték végig nyugdíjügyben

- 2012. augusztus 15. 16:18 -

Teljes a fejetlenség nyugdíjügyben; újabbnál újabb ötletekkel áll elő a kormány, ám amit egyik nap kijelentenek, azt a másik nap már cáfolják. Legutóbb Révész Máriusz, a miniszterelnök családpolitikai tanácsadója például azt mondta, a nyugdíjak meghatározásánál figyelembe kell venni a gyermekek számát.

Kijelentése azért érdekes, mert az Emberi Erőforrások Minisztériuma néhány nappal korábban egyértelművé tette: ebben a ciklusban nem változik a nyugdíjrendszer, és változatlan marad az ellátás kiszámításának módja is.

Még nem derült ki pontosan, hogy a kormány tagjai nem beszélnek egymással és a szaktárca vezetőit sem tájékoztatják az ötleteikről, vagy pedig a kabinetnek nincs fogalma arról, hogy mit akar nyugdíjügyben. Valószínűleg mindkettő igaz lehet, mint ahogy az is, hogy a szakértőket messze elkerülik.

Múlt héten, az Emberi Erőforrások Minisztériumának válaszából kiderült, nem változtatnak a nyugdíjrendszeren, pedig Selmeczi Gabriella volt nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott többször kiemelte: 2012. végére kiderül, mire számíthatnak a jövő nyugdíjasai. Orbán Viktor is arról beszélt áprilisban, ha nem hoznak létre egy új rendszert, a jelenlegi összeomlik. Most a szaktárca válaszából mégis az derült ki, hogy ebben a ciklusban nem vezetik be az egyéni számlát, miközben a magánkasszák lenyúlásakor ezzel kampámnyoltak, és többek között Orbán Viktor aláírásával politikai nyilatkozat is született az ügyben. Erre emlékeztetett Mesterházy Attila is. A szocialisták elnöke Giró-Szász András kormányszóvivőt idézte, aki egy interjúban azzal védekezett, hogy az egyéni számlák kialakítására idén ugyan nem kerül sor, de később meg fog történni.

Csakhogy a minisztérium válasza nem erre az évre, hanem erre a ciklusra vonatkozott. Mesterházy szerint nyomós oka van annak, hogy a kormány letett az egyéni számlák kialakításáról. Nincs ugyanis mit vezetni rajtuk – fogalmazott az ellenzéki párt elnöke. Az államadósság törlesztésére hivatkozva ugyanis elköltötték a nyugdíjvagyon nagy részét. A szörnyű valóság az – mondta -, hogy az adósság nem csökkent, és a pénz sincs már meg. Szerinte a kormány először hazudott az embereknek, amikor azt állította, hogy a magán-nyugdíjpillér rosszul működik.

Aztán megzsarolta őket, hogy a többség kilépjen ebből a pillérből. Majd ismét becsapta őket, mert nem megőrizte a pénzüket, hanem rekordidő alatt felelőtlenül felélte és ostoba gazdaságpolitikája finanszírozására fordította – fogalmazott.

Hosszú ideig a gyermekvállalás és a nyugdíj között akart párhuzamot vonni a kormány. Alapelvük az volt, hogy a gyermekvállalás nemzetgazdasági érdek, minden gyerekkel leendő adófizető születik, és a szülőket ezért jutalmazni kell idős korukban. Büntették volna a gyermekteleneket és magas nyugdíjjal jutalmazták volna a legalább három gyereket vállalókat. A hasonló végzettségű és munkát vállaló emberek ellátása között kétszeres is lehetett volna a különbség. Azzal, hogy a szaktárca kijelentette: nem változik a nyugdíjrendszer, ez az ötlet is a feledés homályába merülhetett volna.

Sokan fellélegeztek emiatt, és a szakértők állították, a gyermekvállalásnak semmi köze a nyugdíjrendszerhez. Ám Révész Máriusz, Orbán Viktor családpolitikai tanácsadója néhány nappal később újra előhúzta a témát, mondván, a nyugdíjak meghatározásánál is figyelembe kellene venni a felnevelt gyerekek számát, hiszen az ő gazdasági teljesítményük tartja fenn a nyugdíjrendszert. Mint mondta, nem arról van szó, hogy „büntetem azokat, akik nem neveltek gyereket, csupán a hasznosságát kell elismerni a gyermekvállalásnak”. Most ugyanis – Révész szerint – jelentős hátrányban vannak a gyermeket nevelők, különösen az édesanyák.

Ez csak két példa arról, milyen káosz uralkodik a témában, de egyik esetben sem lehetett arról hallani, kivel, melyik nyugdíjszakértővel ült le beszélgetni a miniszterelnök, ki és miért támogatja vagy veti el az ötleteket. Amit következetesen végigvittek, az kizárólag a nyugdíjak szigorításával, elvételével kapcsolatos ötletük volt. Többek között a magánnyugdíj-pénztári megtakarítások elvétele, a korai- és rokkantnyugdíjak megszüntetése.

Önmagukat cáfolják

– Állítás: A nyugdíjtörvény 2012. július 16-án elfogadott módosításának lényege, hogy nem változik a nyugdíjrendszer (Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2012. július 31.)
Öncáfolat 1: 2012 közepére derülhet ki pontosan, hogy a nyugdíjrendszert milyen módon alakítja át a kormány (Selmeczi Gabriella, 2012. január 7.)
Öncáfolat 2: A magyar nyugdíjrendszer pillanatokon belül össze fog omlani. Ezért nekünk egy új nyugdíjrendszert kell létrehoznunk (Orbán Viktor, 2012, április 26.)

– Állítás: Ebben a ciklusban a nyugdíj-jogosultsági és kiszámítási szabályok is a jelenlegiek maradnak (Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2012. július 30.)
Öncáfolat 1: A gyermekvállalást el kell ismerni a nyugdíjrendszerben, ez olyannyira nem elméleti törekvés, hogy már törvényjavaslat is készül erről. (Mészáros József, a nyugdíjfolyosító főigazgatója, 2012. június 29.)
Öncáfolat 2: Garantálni kell az egyéni számlavezetés intézményét az állami nyugdíjrendszerbe átlépő, korábbi kötelező magánnyugdíj-pénztári tagoknak. (Orbán Viktor, Kósa Lajos és Lázár János politikai nyilatkozata, 2010.)

– Állítás: A nyugdíjakat hozzá kell igazítani a gazdaság állapotához, ehhez az úgynevezett egyéni számlás rendszer a lehető legalkalmasabb, amely Svédországban kiválóan, Olaszországban és Lengyelországban már kevésbé jól működik. (Varga Mihály, 2010 január 8.)
Öncáfolat 1: a Fidesz semmiféle modell bevezetését nem tervezi. Egy fontos dolog van a párt számára: a nyugdíjak értékállóságának, a nyugdíjasoknak a megvédése. (Varga Mihály, 2010 január 9.)
Öncáfolat 2: Nem fogjuk alkalmazni a svéd modellnek nevezett valamit, illetve nem vezetjük be és nem fogadjuk el a 70 éves nyugdíjkorhatárt. (Iván László fideszes képviselő, 2010 január 20.)

Adta hírül a nepszava.hu és a meosz.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


öt + = 7

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - Ruzsa Viktor műsora
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 10:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: Life is life - életmód magazin
  • 17:00: Live World - a legnagyobb külföldi előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 21:00: - esélyegyenlőségi magazinműsor Ruzsa Viktorral
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 22:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 23:00: - <a href=http://remlac.hu>Reményik László</a> interjú műsora
    A Vakok Állami Intézete, és az ötlet-, és házigazda Reményik László, "Ezer arc, ezer talentum" című közös programja minden hónap második keddjén (kivéve a nyári időszakot) megtekinthető élőben a Hermina út 21. szám alatt.
    (a rendezvények ingyenesek!)

    Cél, hogy minden hónap második keddjén olyan személyek legyenek a vendégek, akik tevékenységük, tudásuk, gondolataik, élettapasztalatuk révén szellemi munícióval tudnak szolgálni.

    Az interjú sorozat alkalmain két embert ismerhetnek meg a rendezvény látogatói, míg rádiónkban hetente egy-egy vendéget mutatunk be hallgatóink előtt (így a következő hétre csúszik át az aktuális rendezvény második vendége).

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 3. kedd, Győző napja van.
Ma van a(z) A magyar tudomány napja.
Az év 45. hete és 307. napja.
Holnap Károly napja lesz.

1777. A Nagyszombatról áthelyezett tudományegyetem Budán. A királyi palotában november 3-án kezdették meg a tanítást és pedig az új tanulmányi rendszer szerint.


1786.A császár elrendelte, hogy az aratás befejezésétől egy napon belül be kell szedni a kilencedet és a tizedet, hogy a termést minél kevesebb kár érje.


Buda Ferenc / 1936. nov.3. -/

Ne rejtőzz el..

Ne rejtőzz el, úgyis látlak!
Rádcsukom a szempillámat.
Benn zörömbölsz a szívemben,
s elsimulsz a tenyeremben,
s elsimulsz az arcom bőrén,
mint vadvizen a verőfény.
Nagyon jó vagy, jó meleg vagy,
nagyon jó így, hogy velem vagy.
Mindenekben megtalállak,
s öröm markol meg, ha látlak.
Nézz rám, szólok a szemednek,
ne fuss el, nagyon szeretlek!

Időjárás

2026-11-03, 07:05
Overcast
N
Előjelzés
7°C
3.5 m/s
Apparent: 5°C
Nyomás: 1024 mb
Páratartalom: 72%
Szél: 3.5 m/s N
Széllökések: 7.5 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 2.5mm /62% / Rain
Napfelkelte: 06:30
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


nyolc plusz négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com