Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


M*sorajánlat
58
hallgató

Csak nyitottság kell, és szeretet!

- 2019. december 5. 7:39 - 1222 megtekintés

A sérült emberek is hasznos, értékes tagjai a társadalomnak. A Nem Adom fel Alapítvány szóvivője, Papp Szabolcs öt hónapos kora óta mozgássérült, úgy gondolja, mindenki elég gazdag ahhoz, hogy másokon segítsen, csak nyitottság kell, és szeretet. Tegnap volt a fogyatékkal élők világnapja.

Ahogy telik az idő, úgy van egyre több célja a Nem Adom Fel Alapítványnak. Nemrég ők szervezték Nick Vujicic telt házas budapesti előadását, amely óriási siker volt. – Az életben, akár fönt, akár lent, a remény mindig adott – mondta előadásán a kéz és láb nélkül született motivációs tréner, akinek üzenetével a Nem Adom Fel Alapítvány is tökéletesen egyetért. Munkájuk során autista gyerekeken segítenek, társadalmi problémákra hívják fel a figyelmet, megváltozott munkaképességű embereket közvetítenek ki cégeknek, de a nevükhöz köthető a tegnapi, Jobb velünk a világ! elnevezésű gálaest is, ahol különböző díjakat, elismeréseket adtak át a fogyatékkal élők és a fogyatékosságbarát cégek számára. – 2006 óta működik az alapítvány, és hamar kiderült, hogy sok dolgunk lesz – kezdte a Lokálnak Papp Szabolcs, a Nem Adom Fel Alapítvány szóvivője. – Legfőbb missziónk, hogy a hátrányos helyzetű vagy fogyatékkal élő emberek elhiggyék, ők is hasznos, értékes tagjai a társadalomnak, rájuk is szükség van. Ha nem adják fel, erről maguk is megbizonyosodhatnak – jelentette ki Szabolcs, akinek egyre pozitívabbak a tapasztalatai. Persze még sokat kell fejlődni, de úgy érzi, hogy a társadalom napról napra elfogadóbb, a munkáltatók pedig egyre nyitottabbak arra, hogy megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztassanak. – Az elmúlt tizenöt évben rengeteget változott a világ, a fogyatékkal élők előnyére. Fejlődött a technika, sok helyen akadálymentessé vált a közlekedés, és az emberek hozzáállása, felfogása is egyre több mosolyra ad okot. Mottónk, hogy „mindenki elég gazdag ahhoz, hogy másokon segítsen, csak nyitottság kell, és szeretet”. Utóbbi kettő a munkaadók részéről is egyre inkább érzékelhető, a közelmúltban több olyan sikersztorink is volt, amikor beigazolódott, hogy egy fogyatékkal élő ember munkája is lehet hasznos. Egy siket srác például szakácsként helyezkedett el egy szuper szállodában, de kávézókban, éttermekben is egyre több megváltozott munkaképességű ember dolgozik. Minden cégnek azt tanácsolom, hogy próbálják ki, nem fognak csalódni! – tette hozzá a szóvivő. Javul a helyzetük – Keddtől elérhető az a csaknem 190 millió forint keretösszegű pályázat, amelyre civil szervezetek – autistáknak, értelmi fogyatékossággal élőknek bentlakásos ellátást nyújtó – intézményei pályázhatnak január 6-ig – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára tegnap, a fogyatékkal élők világnapján. Fülöp Attila szerint mérföldkő az a 3,3 milliárd forintos program is, amellyel a kommunikációjukban akadályozott embereket segítik, de a jövőben a siketek és a látássérültek munkába állásához is szeretnének hozzájárulni. Egy korábbi sajtótájékoztatón pedig elmondta: idén 365 akkreditált cég 43,4 milliárd forint állami támogatást kap. Ennek köszönhetően a számok egyre jobbak, a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatottsága jelenleg 42 százalékos, míg 2011-ben ez az arány még 18 százalék sem volt. Szabolcsot saját tapasztalatai inspirálják A Nem Adom Fel Alapítvány szóvivője öt hónapos kora óta mozgássérült. Gyermekként nehezen élte meg speciális helyzetét, főleg hogy nem volt előtte példa, amely reményt adott volna, hogy sérültként is élhet teljes értékű életet. – A szüleim mindent megtettek, de fizikálisan sajnos nem lett jobb a helyzet. Én azonban nem adtam fel! Soha nem voltam az a négy fal között ülő, magába roskadó mozgássérült. Jobban szerettem a tesóimmal versenyezni, ők biciklit tekertek, és pedig a kerekesszékemet. A legjobb az volt, amikor télen jeges volt az út, és tudtam farolni. Ahogy telt-múlt az idő, egyre inkább megtaláltam a helyem. Ma van egy gyönyörű családom és olyan munkám, amely számomra igazi kiteljesedést nyújt. Boldog vagyok, hogy reményt adhatok a sorstársaimnak és azoknak az embereknek, akik noha egészségesek, mégsem érzik magukat értékesnek – árulta el a szóvivő, aki három gyerek büszke apukája: Emma 10, Nóri 7, Ákos pedig 5 éves. (Forrás: Lokál)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


8 * = nyolc

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. április 25. péntek, Márk napja van.
Az év 17. hete és 115. napja.
Holnap Ervin napja lesz.

1205. III. Ince pápa Imre király árvája, özvegye és a királyi jogokról gondoskodva 4 iratot bocsátott ki, és felhívta a nemességet és a népet, hogy az elhunyt király iránt hívek legyenek.


1783. II. József császár a magyarországi földrengés és egyéb ínség hírére bejött az országba és körutat tett.


Végh György: Virághozó április

Elmúlt a tél: itt a tavasz,
minden bokor újra éled -
a földből a virágokat
előhúzzák a tündérek.

Április is segít nekik,
megáll minden kicsi fánál -
virágot tűz mindenhová:
tavasz van ott, merre járt már.

Virágot hint a friss szélbe,
száll a színek zivatarja -
s merre elmegy, a kopár föld
virágoktól tarkabarka.

Időjárás

2025-04-25, 02:36
Overcast
NW
Előjelzés
15°C
2.5 m/s
Apparent: 15°C
Nyomás: 1010 mb
Páratartalom: 88%
Szél: 2.5 m/s NW
Széllökések: 7.3 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /90% / Rain
Napfelkelte: 05:36
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat mínusz öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 326

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com