Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Neoton - Lambada
66
hallgató

Csoda történt Nyíregyházán: felállt a kerekesszékből és járni kezdett a mozgássérült fiú

- 2021. augusztus 11. 6:17 - 622 megtekintés

Egy borzasztó baleset miatt a kerekesszékbe kényszerült Csépke Bence három éven át minden nap azért küzdött, hogy egyszer újra lábra állhasson. Hétvégén végre elérkezett ez a várva várt pillanat, hiszen a fiú csodával tatáros módon felállt a kerekesszékéből és 30 méteren keresztül sétált egy futóversenyen.

Bence három év után felállt a kerekesszékből és a saját lábán sétált egy futóversenyen (Fotó: TV2 Tények/Blikk)

A most 25 éves nyíregyházi fiú három évvel ezelőtt szenvedett rettenetes autóbalesetet a 41-es főúton, amikor egy vadnyulat próbált kikerülni, ám autója megcsúszott mikor megpróbált visszatérni a saját sávjába. Rajta kívül barátnője, Gréta utazott még a kocsiban, neki szerencsére nem lett komolyabb baja, de Bence nagyon súlyosan sérült.

– Volt annyi lélekjelenlétem, hogy még a telefont elővegyem a zsebemből. Hívtam a tesómat, mondtam, hogy jöjjön azonnal, mert leszakadt a lábam, nem érzem. Ezután hívtam a mentőket is – mesélte Bence a Tényeknek, akit a kórházba szállítást követően több mint 10 órán keresztül műtöttek. A fiatal srácnak megsérült a gerincvelője és több csigolyája is eltört, ám a lába szerencsére valójában nem szakadt le, ezt csupán ő hitte.

Bence és Gréta a baleset óta is egy párt alkotnak, egyikük számára sem volt kérdés, hogy a történtek után is együtt maradjanak. A lány mindenben támogatja kedvesét, aki nyolc hónapot töltött különböző kórházakban rehabilitáción, mire hazamehetett. Bence célja most az, hogy egyszer valamikor újra futhasson.

(Forrás:Blikk)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


+ 2 = három

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: MVGYOSZ. hírlevél - A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége hírlevél műsora
  • 9:00: - Ruzsa Viktor műsora
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 10:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Europe in my Backyard - Európai Uniós projektek (a Civil Rádió magazinműsora)
  • 16:00: Life is life - életmód magazin
  • 17:00: Live World - a legnagyobb külföldi előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: MVGYOSZ. hírlevél - A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége hírlevél műsora
  • 21:00: - esélyegyenlőségi magazinműsor Ruzsa Viktorral
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 22:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 23:00: - Reményik László interjú műsora
    A Vakok Állami Intézete, és az ötlet-, és házigazda Reményik László, "Ezer arc, ezer talentum" című közös programja minden hónap második keddjén (kivéve a nyári időszakot) megtekinthető élőben a Hermina út 21. szám alatt.
    (a rendezvények ingyenesek!)

    Cél, hogy minden hónap második keddjén olyan személyek legyenek a vendégek, akik tevékenységük, tudásuk, gondolataik, élettapasztalatuk révén szellemi munícióval tudnak szolgálni.

    Az interjú sorozat alkalmain két embert ismerhetnek meg a rendezvény látogatói, míg rádiónkban hetente egy-egy vendéget mutatunk be hallgatóink előtt (így a következő hétre csúszik át az aktuális rendezvény második vendége).

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. május 21. kedd, Konstantin napja és Pünkösd ünnepe van.
Ma van a(z) Magyar honvédelem napja.
Az év 21. hete és 142. napja.
Holnap Júlia, Rita napja lesz.

1433. Zsigmond király nagy magyar kísérettel bevonul Rómába, ahol május 31-én IV. Jenő pápa német-római császárrá koronázta.


1866. Herceg Esterházy Pál halála. A honi művészetnek nagy hasznára vált, hogy nagybecsű képtárát a magyar nemzetre hagyományozta. Gyűjteményéből alakult meg a Szépművészeti Múzeum.


Héra Zoltán: Ó kalendárium költőknek

Ikrek havában lelket válogass,
Antonius és Caesar ekkor egyszerre lehetsz,
s bár nemükhöz tartozni nincs szerencséd,
egyszerre szólhat
Miriam és Médeia veled.

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


nyolc plusz egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com