Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


45
hallgató

A mozgássérült Nicolas Hamilton annyiszor ment fel a lépcsőn, ahányszor testvére a dobogóra

- 2020. május 3. 19:11 - 679 megtekintés

Teste számára rendkívül megerőltető kihívásnak vetette alá magát Lewis Hamilton öccse, és tette mindezt egy jótékonysági kampány keretében, amellyel a koronavírus ellen küzdő brit egészségügy megsegítését célozta.

Nicolas Hamilton cerebrális parézissel született, amely a lábizmokat és a mozgáskoordinációt érinti legsúlyosabban, emiatt már önmagában a járás is nehézségeket okoz számára. Ehhez képest arra vállalkozott hogy egy a kertjében lévő, hat szintből álló lépcsősort teljesít oda-vissza 151 alkalommal – így pontosan annyiszor mászva meg a lépcsőket, ahányszor testvére karrierje során feljutott az F1-es dobogóra. Egy videón prezentálta, hogy hogyan is néz ki a lépcsőzés az ő esetében. A fiatalabbik Hamilton vállalásával még a brit hírcsatorna, a Sky News adásába is bekerült, és végül sikeresen teljesítette is a kihívást, annak végéig 8 500 fontot gyűjtve a brit egészségügynek.

(Forrás: Formula.hu)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


* 4 = tizenhat

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2023. június 9. péntek, Félix napja van.
Az év 23. hete és 160. napja.
Holnap Margit, Gréta napja lesz.

1436. Zsigmond király pénzzavarai haláláig tartottak. Ez évben 4 községet zálogosított el, majd Sopront adóztatta meg, s e napon Késmárktól vett kölcsön.


1763. A selmecbányai bányászati akadémián felállították az ásványtani és vegytani tanszéket.


Pinczési Judit: Nyári dal

Egy kislány kék lepkét fogott.
Szebb volt, mint egy szálló madár.
Fénylő szárnyát szétnyitotta,
azt mondta, ő lepkekirály.

"Nem koronámat adom én,
a szabadságért kevés, tudom,
de ha röptömben felkiáltok,
a hangom megül az arcodon."

Lepke táncol a szélben,
a tó ezüst tükör.
Egy kislány játszik a réten,
s az arca tündököl.

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


öt plusz hét = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 317

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com