Csörgőlabda: Bekötött szemmel sportoltak a sztárok
Ugyan a Magyar Csörgőlabda Válogatott alaposan megverte a hazai hírességeket, akik barátságos mérkőzésre hívták ki a látássérült sportolókat, de a mini bajnokság hangulata kárpótolta a résztvevőket. A fogyatékos sportok népszerűsítéséért rendezett eseményen ugyanis a sztárok bekötött szemmel vetődtek, gurítottak és tapogatóztak a pályán.
Az Élménybirtok-Médiaválogatott tagjai – Szolnoki Péter, Palcsó Tamás, Lui mágus, Beleznay Endre és Ricky –, a női Médiaválogatott – Erdőhegyi Brigitta, Freire Szilvi és Pirner Alma –, valamint az ÖM Sportoló Nemzet csapata jótékony céllal lépett pályára, hogy felhívják a figyelmet a fogyatékkal élők sportolási lehetőségeire, valamint arra, hogy sérültként is lehet teljes életet élni.
A Magyar Csörgőlabda Válogatott, edzéseinek helyszínére, a budapesti Kolozsvár utcai Általános Iskolába invitálta a tettre kész hírességeket. A Hajba Szabolcs, Balogh Roland, Puskás Dávid alkotta csapat, Ramocsa Gábor vezető edzővel együtt néhány perces edzést tartott a kihívóknak, hogy pontosan tudják, milyen szabályok szerint játszhatnak.
„Napok óta készültem a különleges mérkőzésre, leginkább elméletben, hiszen a szabályokat tanulmányoztam. Azonban hiába voltam tisztában ezekkel, a gyakorlatban teljesen más volt a játék, mint ahogy azt elképzeltem. Nem mondhatnám, hogy jól belejöttem, de azért valamelyest sikerült belerázódnom, és igazán nagy élményt jelentett. Eddig is csodáltam a látássérülteket azért, hogy a legtöbben úgy mozognak a világban, mint az ép emberek. Ám most, hogy egy kicsit megtapasztaltam, milyen „sötétben” sportolni, még inkább megemelem a kalapom előttük” – mondta Palcsó Tamás.
A lányok kicsit félénken, és szabálytalanul játszottak, hiszen nem mindig használták a teljes sötétséget biztosító szemüveget, és féltek a közel 1,5 kilós labdától, mégis örömmel vettek részt a mérkőzésen. Pirner Alma egykori sztriptíz világbajnoktól nem áll távol sem a sport, sem a jótékonykodás, hiszen a rúdtánc tőlünk nyugatra igazi nőies sportnak számít, Alma pedig ennek hazai meghonosítója. Több alkalommal is lépett már fel úgy, hogy a bevételt nemes célra használták fel, pl. kutyamenhelyek felújítására. Freire Szilvi ex-szépségkirálynő és Erdőhegyi Brigitta énekesnő is rendszeresen sportol, de most a mozgás mellett, a segítő szándék is nagyon fontos volt.
„A külső szemlélő számára először könnyűnek tűnik ez a játék, de ez egy nagyon komoly aktivitás. Ez abból is látszik, hogy a Bon-Bon együttes frontembere, Szolnoki Péter kisebb sérülést szerzett. A mi csapatunk a nőiességet vitte bele a játékba, így mi kaptuk a legtöbb engedményt a szabályokból, mégis jól megvertek. Persze nem a győzelem volt a lényeg. Lenyűgöző volt látni, hogy a látássérült sportolók milyen magabiztosan mozognak, és mennyire örülnek, ha gólt lőnek. Emellett pedig szórakozásnak is remek volt, hiszen rengeteget nevettünk saját magunkon, ahogy bekötött szemmel csetlettünk-botlottunk” – mesélte Erdőhegyi Brigi.
Az esélyegyenlőség jegyében rendezett mini bajnokságon mindhárom csapatot – Élménybirtok-Médiaválogatott, női Médiaválogatott, ÖM Sportoló Nemzet – alaposan megleckéztette az EB-re készülő Magyar Csörgőlabda Válogatott, hiszen minden csapat ellen óriási fölénnyel nyertek. Ám számukra nem az eredmény volt a legfontosabb, hanem az, hogy felhívják a figyelmet erre a remek sportra, és ha valakinek megtetszik, bátran csatlakozzon hozzájuk – látók és nem látók egyaránt.
A Csörgőlabdáról röviden
A csörgőlabda a vakok és gyengén látók labdajátéka, paralimpiai sportág.
A játéktér
A játéktér 18×9 méter területű (röplabda pálya nagyságú).
A játéktér minden vonala érdesített, hogy megfelelő tájékozódási lehetőséget kínáljon a sportolók számára.
A játéktér két rövidebb végét teljes szélességben lezárja a két kapu, amely 9 méter széles és 1,3 méter magas. A játéktér harmadokra osztott.
A játék menete
A teljes játék alatt csöndben kell lenni. Egyedül a pályán lévő játékosok beszélgethetnek. 2×10 perc tiszta játékidő. A játék 3 sípszóval és play kiáltással kezdődik. A play kiáltás után 10 másodpercen belül el kell gurítani a labdát az ellenfél kapuja felé. Ha a védő játékos védett és megszerezte a labdát, az első érintésétől számolva 10 másodpercen belül neki is el kell gurítania a labdát. Egy játékos egymás után csak 2-szer guríthat, utána más játékosnak kell gurítania. Egy meccs alatt kb. 80 db gurítást végeznek. Egy-egy jól sikerült lövés 70-75 km/h sebességgel halad és kb 12 méter múlva eléri a fekvő védő játékost. A labda kemény 1,25 kg-os műanyag, melyben 3 csörgő ad hangot. A játékosokon mellvédő (lányoknál), suspensor (fiúknál), lábszárvédő mindkét nemnél rendszeresített védőeszköz. A játék során a játékosok szeme el van takarva, sötét síszemüveg és ragtapasz fedi.
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
2°C
Vélemény, hozzászólás?