Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- Reklám
41
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Diáktalálkozó a fogyatékkal élők világnapján

- 2012. december 4. 17:25 -

Iskolás gyerekek ismerkedtek sérültekkel a fogyatékos emberek világnapján. „Olyan dolog miatt vagyunk itt, amiben nincs győztes és legyőzött, amiben csak együtt lehetünk győztesek” – fogalmazott Áder János köztársasági elnök azután, hogy Lázár Ervin a hangyáról és a majomról szóló meséjét elevenítette fel a résztvevő általános iskolásoknak.

Iskolás gyerekek ismerkedtek sérültekkel a fogyatékos emberek világnapján hétfőn egy újbudai érzékenyítő programon a Jobb velünk a világ! rendezvénysorozat keretében.
A fogyatékos emberek világnapján tizenegy civil szervezet, valamint a XI. kerületi önkormányzat és iskolák fogtak össze annak érdekében, hogy az újbudai gyerekeknek személyes tapasztalatuk legyen a sérült emberekről, így elősegítve elfogadásukat.

A Nem Adom Fel Alapítvány és Újbuda Önkormányzata által közösen szervezett rendezvényen az ötödik-hatodik osztályos diákok a többi között röplabda meccsen, egy akadálypályán és jelnyelvi játékok segítségével ismerhették meg a látás-, mozgás- és hallássérült, illetve az értelmükben akadályozott emberek életét. A rendezvényen a kerület pedagógusai számára is tartottak előadásokat.

„Olyan dolog miatt vagyunk itt, amiben nincs győztes és legyőzött, amiben csak együtt lehetünk győztesek” – fogalmazott Áder János köztársasági elnök azután, hogy Lázár Ervin a hangyáról és a majomról szóló meséjét elevenítette fel a résztvevő általános iskolásoknak. „Nekünk azt kell ma itt megmutatnunk, hogy ki-ki a maga mércéje szerint lehet ügyes, sikeres, eredményes és gazdagíthatja ügyességével, eredményeivel, sikerével a többieket, a közösséget. Mindenkinek helye és feladata van a világban. Minden élet érték” – hangsúlyozta az államfő az eseményről az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint.

A XI. kerületi önkormányzat az elmúlt időszakban számos intézkedést tett az esélyegyenlőségi terület minél mélyebb társadalmi beágyazottságának eléréséért. Munkáltatói érzékenyítő tréninget tartottak a dolgozóknak és az önkormányzat vezetőinek, folyamatban van intézményeik akadálymentesítése és törekszenek arra, hogy minél több megváltozott munkaképességű személyt foglalkoztassanak – idézte Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere szavait az esemény kommunikációjával foglalkozó cég közleménye.
Forrás:MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


+ 9 = tizenkettő

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 8. vasárnap, Zsombor napja van.
Az év 45. hete és 312. napja.
Holnap Tivadar napja lesz.

1848. A Károlyi huszárok alakítása. A főispán huszárezred alakítását vállalta el, az alkalmas egyének soroztassák be magukat. Közölte a besorolási feltételeket.


1896. Átadták a forgalomnak a Dunán átvezető újpesti vasúti hidat.


Babits Mihály: A dal
"...Megmondom a titkát édesem a dalnak:
önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek...."

Időjárás

2026-11-08, 14:27
Clear sky
SSE
Clear sky
9°C
1.5 m/s
Apparent: -0°C
Nyomás: 1031 mb
Páratartalom: 57%
Szél: 1.5 m/s SSE
Széllökések: 4.5 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /2% / Rain
Napfelkelte: 06:38
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


egy mínusz négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com