Dolgozni akart, ezért most 30 ezerből kell megélnie

– Az fáj a legjobban, hogy 33 éves munkaviszonyom van, soha nem voltam munkanélküli, mégsem veszik figyelembe azt, hogy betegségem ellenére dolgozni szeretnék. És ami a legrosszabb, nem tudok megélni a fizetésemből – meséli Molnár Julianna, a solti Mozgáskorlátozottak csoport titkára.

Julianna 13 éve kapott sztrókot, ekkor a bal oldalára lebénult. Ez után hat hónapig járt rehabilitációra, ami valamennyire stabilizálta az állapotát.

– Egy kissé dobálós a járásom és hamar elfáradok, de tulajdonképpen felépültem – meséli. Jelenleg félévente infúziós kezeléseseket kap és fizikoterápiára kell járnia, hogy állapotát szinten tudja tartani.

Az asszony korábban varrónőként dolgozott, a sztrók után azonban nem tudta folytatni a munkát, ezért egy solti, megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató gyárban vállalt állást.

– Nem könnyű, mert hat órában sportszereket gyártunk. Kézzel csomózunk focihálókat, és focilabdákat varrunk. A betegségem miatt hamar elfáradok, a bal kezem zsibbadni kezd, illetve néha szörnyű fejfájások gyötörnek. De ezen a munkahelyen lehetőségem van arra, hogy ilyenkor megpihenjek kicsit. Nem kell olyan ütemben teljesítenem, mint a varrodában kellett – mondja.

Julianna idén tavasszal felülvizsgálaton vett részt, ahol megállapították, hogy betegségének foka nem változott, ennek ellenére rehabilitálhatónak minősítettek, így választania kellett a rehabilitációs ellátás (25. 900 Ft) és a hat órás munkája között, amiért 42 ezer forintot kapott. Mert kétféle ellátást senki nem kaphat.

– Eddig az ellátással és a fizetésemmel együtt 67 900 forint jövedelmem volt egy hónapban. Nem mondom, hogy kényelmesen eléltünk belőle, de nem volt okom panaszra – meséli. – Én a munkámat választottam, ám két hét múlva a munkáltatóm négy órásra csökkentette a munkaviszonyomat, mondván, a gyárnak juttatott állami támogatás összege miatt csak így tudja az összes dolgozóját kifizetni. Így most havonta átlagosan 33 ezer forint a havi fizetésem.

– Nem tudom, mi lesz velünk ennyi pénzből – mondja Julianna. – Ugyanis az állapotom fenntartásához szükségem lenne rendszeres infúziós kezelésekre, de Kalocsáig, a kórházig majdnem 14 ezer forint az útiköltség. Ugyanis elvették az utazási kedvezményemet is. És hiába térítené vissza utólag az OEP a buszjegy árát, ha egyszerűen képtelen vagyok összeszedni ennyi pénzt havonta.

Julianna ráadásul egyedül ápolja beteg párját is. Király Péter súlyos cukorbeteg, veleszületett érszűkületi betegségben szenved, ennek szövődményeként mindkét lábát elvesztette, súlyos szívbeteg, vak és végstádiumú vesebeteg, így rendszeres dialízisre szorul.

– Elvégeztem egy szakápolói tanfolyamot, úgyhogy én végzem neki a dialízist naponta. Ha kórházba kell mennie, megyek vele, mert a Kalocsai kórházban a nővérek erre nincsenek kiképezve. Ilyenkor kiesem a munkából is. Aggódom, mi lesz velünk, ha én sem leszek olyan állapotban, hogy segíthessek neki.

Számokban: Király Péter nyugdíja 59. 930 forint. Kettőjük havi jövedelme 92930 forint. Ebből havonta 10 ezer forint csak a villanyszámla a dialízisgép miatt. A havi tüzelőfa ebben a hónapban 28 700 Ft.-ba került. Julianna gyógyszere 7 ezer, Péteré 20 ezer forintra rúg havonta. Ha ezeket összeszámoljuk kettőjüknek 27230 forintból kell megélniük.

Forrás: mainap.hu