Domokos István a parajdi sóról az Egészségedre műsorában
Budapestre költözött a parajdi sóbánya „kistestvére”, a Sópince. Az „Egészségedre” legújabb adásában Domokos István, a sópince vezetőjével beszélget a szerkesztő-műsorvezető, Turcsányi Éva. Az Egészségedre magazinműsor hétfőnként 10-től (ism. 22 órától) hallható a Hobby Rádióban.
A ferencvárosi egykori légópincében szinte ugyanolyan jó minőségű a levegő, mint a székelyföldi sóbányában. A sópince falai tízezer sótéglából épültek – ez mintegy 50 ezer kiló sót jelent, amit az utolsó grammig a székelyföldi Parajdról hoztak. A levegőben lévő só gyógyító hatású – a sóterápia leginkább a légúti betegeknek és az asztmásoknak hasznos.
A sópince alapítói közel 300 négyzetméteren alakítottak ki öt helyiséget, amely száz főt gond nélkül ki tud szolgálni. A sópince egyik helyiségét kifejezetten gyerekeknek alakították ki, hogy megelőzzék náluk az allergia és az asztma kialakulását. Egy másikban pedig székelyföldi ételeket és italokat árulnak. A budapesti sópince a „kistestvére” a híres székelyföldi parajdi sóbányának, ahova évente félmillióan látogatnak, és a vendégek fele magyar. A budapesti sópincét azért nyitották, hogy a sóterápia előnyeit azok is megtapasztalhassák, akik nem tudnak eljutni Parajdra.
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
11°C
Vélemény, hozzászólás?