Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Rapülők - Túr do flanc
61
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Dr. Szõke: a látássérülteknek pénz&a

- 2008. szeptember 10. 11:43 -

„A vakok és gyengénlátók számára az érme anyaga és színösszetétele nem lényeges, viszont fontos, hogy tapintással megkülönböztethető legyen a pénzérme a már forgalomban lévőktől.” – írta a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) hírlevele néhány hete Dr. Szőke László elnök szavait idézve.

Dr. Szőke szeptember 6-án határozottan megerősítette állásfoglalását. Mint elmondta, a Magyar Nemzeti Bankban (MNB) tartott tárgyaláson felmerült a 200 forintos pénzérme két különböző fémből való előállítása. Dr. Szőke elismeri, egyeseknek segíthet a szín a pénzérmék felismerésében, de a látássérültek számára továbbra is a formai jellemzők szerepe meghatározó. Minden általam megkérdezett egyesületi elnök úgy nyilatkozott, a tagságban többségben vannak azok, akik több-kevesebb látásmaradvánnyal rendelkeznek. A jelenleg forgalomban lévő, egymástól élesen elütő színű fémekből előállított 100 forintos érme kifejezetten segít a látásmaradvánnyal rendelkezőknek – mondta egy egyesületi elnök. Egy másik elnökségi tag úgy fogalmazott, a valóságban, a népszámlálási adatokat is tekintetbe véve a látássérülteknek nagyjából mintegy 20%-a az, aki semmit sem lát. Igaz, a legtöbb tagegyesületi és MVGYOSZ-tag tagkönyvében a „vak” meghatározás szerepel, hisz csak ezzel vehetőek igénybe a legszélesebb körben az utazási kedvezmények. Idén két kiemelt programra pályázott a szövetség, egyiken se nyert – mondta a hivatalvezető. Jövőre tehát úgy tűnik, nem lesz a Látótérhez és a Nem látva is látszani nevű nagyszabású projekthez fogható vállalkozása a szövetségnek, mely egyrészt az erőforrások összpontosításának jót tesz, másrészt a források megcsappanásával jár- értékelte a helyzetet Dr. Micserics.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


* 5 = negyven

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Csák Attila műsora
    Itt sosem tudhatod, mi vár rád két dal között: egy hasznos tanács, egy érdekes történet vagy egy humoros jelenet. Egészség, számítógépek, telefonok és a hétköznapok kisebb-nagyobb kérdései – innen-onnan összegyűjtve, sok zenével és jókedvvel fűszerezve. Két óra változatosság, minden szombaton 13 és 15 óra között a Hobby Rádióban! Vár mindenkit a műsor szerkesztője Csák Attila.
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. október 17. szombat, Hedvig napja van.
Ma van a(z) Szegénység elleni küzdelem világnapja.
Az év 42. hete és 290. napja.
Holnap Lukács napja lesz.

1554. Bornemissza Gergely, az 1552-ki egri hősök egyike, midőn a hatvani béget rablásaiért fenyíteni akarta, Poroszlónál elfogatott és Konstantinnápolyban felakasztatott.


1918. Tisza István gróf a képviselőházban elismerte, hogy a központi hatalmak elvesztették a háborút.


Csokonai Vitéz Mihály: Október

"Már hát elérkezett a víg október is,
Mely után sóhajtott Bakhus ezerszer is.
Itt van a víg szüret, s mustos kádja körül
A szüretelőknek víg tábora örül...."

Időjárás

2026-10-17, 21:29
Clear sky
NW
Clear sky
14°C
1.9 m/s
Apparent: 8°C
Nyomás: 1022 mb
Páratartalom: 51%
Szél: 1.9 m/s NW
Széllökések: 4.7 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 07:05
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


nyolc plusz hat = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com