Egészségedre magazin hétfőn 10-től (ism. 22. órától)
Április 29-én Turcsányi Éva műsorvezető Nyertes Zsuzsával beszélget arról, hogy édesapja orvosnak szánta a művésznőt. Majd a színművészeti tanulmányainak kezdetéről is szó esik a műsorban. Elénk tárulnak az imádott pálya buktatói, nehézségei. A be skatujázás törvényszerűségével együtt.
Kollégája, Straub Dezső szerint csak egy okos nő tud egy „butuskát” élethűen eljátszani. A felvételből kiderül, hogy példakepe Bodrogi Gyula színművész, aki igazgatója és partnere is volt a színpadon. Szóba kerül Nyertes Zsuzsa egyik kedvenc recepje is a műsorban, valamint a zsirosbödön és a régi szépségszalonja, ill. versei, amelyek lélek melengetőek. Fotója Tony Curtis-szel és az a fotó, ahol kiköpött masa Merlyn Monro-nak. Mi volt és lesz 2024-ben a legfontosabb számára? Az unokája Olívia és az, hogy 42 évesen volt a Playboy-ban és a 60.születésnapján kérte meg a kezét az élettársa. A saját esküvője meg várat magára.
Terve az, hogy 90 évesen is szeretne a színpadon dolgozni és a közönség kedvére tenni, nevettetni.
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
13°C
Vélemény, hozzászólás?