Egy éves a honosított NVDA. 1. rész
Ingyenes és nyílt forráskódú képernyőolvasó szoftver látássérülteknek. Egy év alatt rohamos fejlődés, a konkurrens hasonló célú szoftverek versenytársa lehet. Fiatalokból álló honosító csapat, sok segítő.
NVDA – rövid meghatározás
Az NVDA egy mozaikszó, feloldása: Non-visual Desktop Access, ami szabadfordításban azt jelenti egészen pontosan, hogy látás nélküli (vagy látvány nélküli) asztali hozzáférés, ahol az asztal a számítógép asztalára vonatkozik, tehát az asztal nem látványos hozzáférése, de a továbbiakban egész egyszerűen csak NVDA, tekintve, hogy már a köztudatba is így került be.
A szóban forgó alkalmazás egy ingyenes, nyílt forráskódú képernyőolvasó szoftver, amelynek eleinte szokatlan a hangja, és még nem tud annyi mindent, mint a konkurrens képernyőolvasók, pl. a Jaws for Windows, de köszönhetően a rohamos fejlődésnek, valamint a lendületes és lelkes honosító csapatnak, hamarosan – ha már most egy év alatt ennyit fejlődött – a következő egy év alatt további fejlődés várható, s valóban versenytársa lehet egy nem ingyenes, és nem olcsó képernyőolvasó szoftvernek, amelyről fentebb tettem említést.
„Az operációs rendszerrel és a programokkal való kommunikáláshoz az NVDA néhány az operációs rendszer nyújtotta lehetőséget, Microsoft Active Accessibility (MSAA), IAccessible2, Java Access Bridge és testreszabott, egyéb alkalmazások nyújtotta programozói felületeket használ. Az NVDA nem használ különleges, úgy nevezett Video Intercept vagy képernyőhurok technológiát, ám mindig a lehető legtöbb információt igyekszik kinyerni újabb technológiák használata előtt.” – olvasható a www.nvda.hu oldalon az NVDA-ról szóló ismertetőben.
Az NVDA-ra természetesen visszatérünk részletesebben, hiszen cikkünk arról szól, azonban magát a szoftvert és a honosító csapatot együttesen szeretném kiemelni, ill. a honosítókon keresztül, őket is megismerve egy kicsit mutatjuk be a szoftvert, és értékeljük együtt ezt az elmúlt egy évet.
Közelképek – A honosító csapat
„…Most már elsős vagyok, és szeretek tanulni. Az írás és az olvasás könnyen megy, a technikaórán meg labdát készítünk tépett gyapjúból. Az írásórában az a jó, hogy az íráson kívül nem kell semmi mást csinálni. Gyorsan haladok az órán, és ez azért baj, mert a többiek lassúbbak. Igazából én vagyok a legjobb tanuló az osztályban.” (Ócsvári Áron). (Forrás: Reményik László: Akik a sötétben is látnak. Fejezet: Ócsvári Áron (8 éves)).
„Ha lehetne három kívánságom, […], Harmadikként pedig azt szeretném, hogy láthassak. Azért lenne jó látni, mert akkor vezethetném az autónkat. Szerintem biztosan jó lehet látni. Azért rossz nem látni, mert így nem lehet autót vezetni. Azt üzenem és kívánom mindenkinek, hogy aki beteg, az gyógyuljon meg.” (Ócsvári Áron). (Forrás: ld. előző idézet).
Ma már Áron 17 éves, és az NVDA honosítási project egyik vezetője. Éppen egy, a CsantaNet rádióban elhangzott informatikai műsorban mondta el, hogy a Neumann János számítástechnikai szakközépiskolába jár, ott került kapcsolatba a számítógépekkel, a fent említett képernyőolvasó szoftver honosításába pedig egészen egyszerűen hobbiból fogtak bele társával, aki inkább jó barátja, mint munkatársa: Osztolykán Róberttel együtt.
A számomra e-mailben eljuttatott év értékelésében pedig leírta, hogy a felhasználókkal többnyire ő tartja a kapcsolatot, Róbert inkább „csak” a fordítást végzi a projectben.
„A számítógép már kicsi korom óta érdekelt. Nem a fizikai, hanem inkább a programozható volta miatt. A számítástechnikai pálya gondolata soha nem fordult meg bennem amikor középiskolát kellett választanom, ez is, mint később az anglisztika, spontán jött. Amikor 2002 körül megkaptam az első számítógépet, természetesen felbukkantak a jól ismert dos-os játékok, 21, sakk, számkitaláló, stb. és persze vele jött az ötlet hogy jó lenne ilyen programokat írni. Akkor még nem voltam internetközelben, de elindultam egy magyar dokumentációt felkutatni a pascal nyelvhez, ugyanis mindenki ezt javasolta. Számomra használhatatlan dokumentáció híjján azonban fel kellett adnom egy időre álmaimat, de később ismét felbukkantak, külföldi ismerettségek révén. 2003-ban fedeztem fel az audiojátékokat, egy svájci számítógépes tábor révén (ICC). Később megtudtam hogy a Microsoft írt Basic-hoz egy felületet, Visual Basic néven. Természetesen elkezdtem megtanulni, egy külföldi ismerőssel egyetemben. Így jött létre a Lighttech Interactive, és így született néhány audiojáték. Később persze tanultam rengeteg más programnyelvet is. Szabadidőmben igyekszem kerülni a számítógépet, de néha alkotási vágyamat csak a programozással tudom kiélni, ehhez pedig, sajnos számítógép kell. Szeretek olvasni, zenét hallgatni, kultúrákat megismerni (így lett kedvencem a kelta kultúra és hitvilág), kirándulni, vagy csak élvezni a természetet. Sajnos ezekre egyre kevesebb időm adódik az egyetem miatt, de ha van rá mód, igyekszem a legtöbbet kihozni.” – írta magáról Osztolykán Róbert válaszul e-mailes megkeresésemre.
A CsantaNet rádióban elhangzott informatikai műsorban, ahol együtt szerepeltek Áronnal, elmondta, hogy jelenleg az ELTE Bölcsészettudományi karának anglisztika szakára jár. Az NVDA honosítási projectben – mint már említettem – a fordítást nagyrészt ő végzi.
Azért arra kíváncsi voltam, hogy ők ketten hogy kerültek kapcsolatba, és hogyan jött az ötlet, hogy együtt honosítsák ezt a képernyőolvasó szoftvert, erről Róbertet kérdeztem:
– Hogy kerültél kapcsolatba Áronnal, és hogy sikerült „belerángatnia” téged az NVDA honosításba?
– Áronnal a Neumann-os ötödik évem során kerültem közelebbi ismeretségbe. Már előtte is ismertük egymást, de, úgymond csak látásból. Az NVDA volt az ami összehozott bennünket. A honosítás közös ötlet volt, részben a szabadidő elütése, részben pedig a már meglévő nyelvi fájl átdolgozása és egy magyar NVDA közösség létrehozása céljából, ezzel is népszerüsítve a programot.
A honosított NVDA első egy éve
„Hát ez is elérkezett. Pont most egy éve (2008.08.26-án) készült el az első teljes NVDA nyelvcsomag.” – írta az nvda.hu/blog-ban „Egy évesek lettünk” címmel a szóbanforgó képernyőolvasó szoftver egyik honosítója: oaron (Ócsvári Áron).
„Annyi minden történt ezalatt az egy év alatt, nem is tudom, hogy hol kéne kezdenem.” – írta Áron a blogban.
És valóban…
Megkértem a két honosítót, értékeljék/értékeljük együtt ezt az egy évet, ők hogyan látják, milyen személyes tapasztalataik vannak, személyes élményeik, egyáltalán hogyan élték meg ezt az időszakot.
Osztolykán Róbert értékelése
„Magyarországon, többek között, nem áll rendelkezésre minden elérhető képernyőolvasó magyar nyelven. Ez motiváció volt a számomra, hogy elkezdjünk honosítani egy képernyőolvasót, még akkor is, ha nem annyira népszerű, és még nem tud annyit mint a kereskedelmi programok. Az egy év alatt rengeteg tapasztalatot szereztem, sok-sok embert ismertem meg.
Már régebben is ismertem az NVDA-t, de „testközelből” csak akkor érzi át az ember a közösségi szellemet, ha ő is a közösség része. Bámulatos nap mint nap olvasni a dícsérő leveleket, a hibajelentéseket, a köszöneteket, a kérdéseket és válaszokat, látni egy új képernyőolvasó születését és első lépéseit, mindazt, ahogyan egy közösség működik. Sok apró dolog van, ami egy kívülálló számára egyértelmű, mintegy elvárás, de a közösség részeként minden apró változás egy újabb lépés a cél felé. A cél pedig, egy használható, ingyenes képernyőolvasó létrehozása. A magyar közösség kis létszámú, de lelkes, és azt hiszem, ennél többet a jelen pillanatban nem is kívánhatnék. Az elmúlt egy évben igyekeztem, Áronnal egyetemben, a lehető legtöbbet kihozni a honosításból és figyelemmel kísérve a fejlesztők munkáját, azt hiszem, ez sikerült is.
A következő egy évre annyit megígérhetek, hogy mi változatlanul haladunk előre, a felhasználókat szem előtt tartva, csakúgy, mint az elmúlt időszakban.”
Ócsvári Áron értékelése
„Tavaly nyáron beszélgettünk Robival, hogy tök jó ez az NVDA, és hogy jó lenne ezt itthon jobban elterjeszteni. Már akkor is létezett a magyar NVDA levelezőlista, ahol felvetettük ezt az ötletet. Az első magyar NVDA-t Géczy Tamás készítette, ami nem volt rossz, de mivel ő már évek óta kinn élt Amerikában, voltak benne nyelvtani hibák. Ezért volt nehézkes elkezdeni a honosítást, mert kitúrni nem akartuk, de a nem teljeskörű támogatás miatt szerintünk nagyon kevesen használták a magyarok az NVDA-t. Mint kiderült, ő már nem igazán foglalkozott ezzel, úgyhogy nagyon örült, hogy valaki átveszi a honosítást.
A honosításkor a tényleges fordítást (az NVDA nyelvi file-t) Robi csinálta, én meg a billentyűparancsok listáját. Természetesen mind a ketten megnéztük egymás munkáját, és ötleteket attunk, ha valami nem volt elég jó. Miután elkészültünk, pár embernek megmutattuk, de nem igazán tudtuk terjeszteni. December környékén Pál Zsolt (Pille), aki a Hobbyrádió főszerkesztője, valamint a „Netmédia” Alapítvány kuratóriumának elnöke, felajánlotta az nvda.hu domaint, és tárhelyet a szerverén.
Ekkor elkezdtem kialakítani a mostani NVDA oldalt, ahol figyeltem az eredeti (angol) oldal elrendezésére, és a használhatóságra. Készítettem egy Snapshot letöltőt, ami dinamikusan mindig a legfrissebb snapshot linkjét jeleníti meg, így nem kell kézzel frissítgetni.
(Snapshot: Egy olyan verziója az NVDA-nak, ami az aktuális fejlesztéseket tartalmazza. Ezek már nem teszt fejlesztések, de sokszor még nem véglegesek.)
Ezután jöttek az interjúk, ahol sikerült elkezdeni terjeszteni az NVDA-t, ha még nem is használták sokan, de legalább hallottak róla. Természetesen kaptunk hideget és meleget is, -ahogy ez várható is volt. De annak nagyon örülök, hogy a határon túli magyaroknak (akiknek nem érhető el a magyar Jaws), alternatívát jelent az NVDA. Szerintem sokan a beszédhangja miatt nem használják az NVDA-t, mert az sajnos elég gépi. Az NVDA az Espeak beszédszintetizátort használja, aminek nem emberi a hangja, mivel a hangot matematikai képletekből állítja elő. Sajnos sok alternatíva nincs, mert a többi beszédszintetizátor nagyon drága. Egy konkurens képernyőolvasó (a Jaws for Windows) használ egy jó beszédszintetizátort (Profivox), de az nem ingyenes. Ezt úgy oldották meg, hogy a honosított Jaws ára tartalmazza a képernyőolvasót is. Ezt mi nem tudjuk megtenni (de nem is akarjuk), mivel az NVDA ingyenes, ezért a beszédszintetizátornak is ingyenesnek kell lennie, vagy legalább az NVDA felhasználóknak. Az más kérdés, hogy a magyar látássérültek nem is tudnának 50-60000 ft-ot kifizetni egy beszédszintetizátorra. Van egy ingyenes beszédszintetizátor (Mbrola), amihez már készítjük a magyar adatbázist, de sajnos eléggé lassan haladunk, mivel csak a szabadidőnkben tudunk vele foglalkozni. Természetesen ennek a minősége sem tökéletes, de egy fokkal jobb, mint az Espeak. Éppen ezért támogatókat és önkénteseket keresünk ehhez, de eddig még nem sikerült találni. A támogatásokból megpróbálnánk a beszédszintetizátor fejlesztő laborokkal/cégekkel elkészíteni egy beszédhangot az NVDA részére, amit az NVDA felhasználóknak ingyenesen biztosítanánk.
Április óta egy blogot is szerkesztünk, ahol a felhasználók nyomon követhetik az újdonságokat. Ekkor jelent meg az NVDA magyar súgója is, aminek az elkészítésében pár lelkes NVDA felhasználó is részt vett. (Dr. Simon Gergely és Németh Dávid).
Amikor Géczi Tamás elkezdte honosítani az NVDA-t, az elsők között próbáltam ki. De kb 10 perc után feladtam, mert ugyan ment Firefox-szal -ami akkor még nagy szó volt-, de írtó lassan töltött be minden oldalt. Az msn-t semennyire nem kezelte, ami szintén nagyon zavart.
Azért néha-néha felnéztem, hogy van-e valami változás, mert az alapötlet tetszett.
Amikor elkezdtük honosítani az NVDA-t, még viszonylag keveset használtam (pl Windows telepítés után a driverek feltelepítéséhez). Aztán amikor kijött a nyelvi csomag, akkorra átolvastam a súgót, és felfedeztem a program szépségeit. Most már szinte mindennap ezt használom, mivel a legújabb Windows alatt már nagyon jól működik, és sokkal gyorsabb, mint a konkurens képernyőolvasók. Nekem is pont ugyanaz volt a bajom, mint még sok felhasználónak: Egyrészt a beszéd gépiessége, másrészt pedig nagyon sok program nem működik jól együtt vele. A beszéd gépiességét én már teljesen megszoktam, és egyre több programhoz igyekeznek scriptet írni, amivel jobban tudja használni őket az NVDA.
Sokan kérdezték már, hogy mi tulajdonképp miért is csináljuk ezt, amikor semmi hasznunk nincs belőle, és az se biztos, hogy sokan fogják használni.
EGyrészt reménykedünk, hogy egy elismert képernyőolvasóvá fejlődik ki, másrészt én pl rengeteget tanulok a honosítás közben (webfejlesztés és angol téren is).
Magyarországon csak egy képernyőolvasó volt honosítva az NVDA előtt. Mi szeretnénk megadni a lehetőséget az összes látássérült felhasználónak, hogy maga dönthesse el, hogy melyik programot szeretné használni. Mind a kettőnek vannak előnyei és hátrányai is.”
Folytatjuk…
Szerző:
R.A. Kriszta
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
2024-12-22, 07:52
Előjelzés
2°C
2°C
3.6 m/s
Apparent: -1°C
Nyomás: 1019 mb
Páratartalom: 67%
Szél: 3.6 m/s S
Széllökések: 9.4 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 7.6mm /100% / Snow
Napfelkelte: 07:29
Hírlevél
A Kultúrtanya programajánlója
Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Vélemény, hozzászólás?