Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Koktél - Érdekes témák érdekes emberek
55
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Egyre több a fogyatékos-barát munkahely

- 2015. január 6. 13:19 - 2959 megtekintés

A legutolsó népszámlálási adatok szerint a fogyatékossággal élők száma Magyarországon meghaladja a 490 ezer főt. A majd félmillió embernek csak körülbelül 16,5%-a, valamivel több, mint 81 ezer fogyatékos ember gazdaságilag aktív, míg a maradék több, mint 400 ezer ember gazdasági értelemben inaktívnak számít.

A Salva Vita Alapítvány 2010-ben döntött úgy, hogy bevezeti a Fogyatékosság-barát Munkahely elismerést. A program elsődleges célja nem változott az elmúlt öt esztendőben: segíteni az álláskereső fogyatékos emberek és a foglalkoztatásukra nyitott munkáltatók egymásra találását. A díjat évről-évre az Alapítvány, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az American Chamber of Commerce in Hungary és a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület adja át. 2010 óta, közel ötven munkahely szerezte meg az elismerést, amelyre folyamatosan lehet pályázni. Az eddigi díjazottak közé tartozik többek között az Eon, a McDonalds, az IBM, Budapest XVI. Kerület Polgármesteri Hivatala, vagy a Borhy Palota Kert Bt. „Mivel az elismerés alapja a folyamatos fejlesztés” – mondja Pulay-Virág Borbála, a program vezetője – „a jelentkezőknek olyan fejlesztéseket kell vállalniuk, amelyek valamilyen módon elősegítik a munkahelyi esélyegyenlőség megvalósulását.” Ilyen fejlesztésnek minősül, ha egy cég deklarálja, hogy fogyatékos embert szándékozik alkalmazni, ezért a kollégáknak, a vezetőknek felkészítő tréninget szerveznek arról, hogy miképpen lehet sikeresen együtt dolgozni egy fogyatékos munkatárssal. A pályázó vállalhatja azt is, hogy akadálymentesítést végez értelmi sérült vagy hallássérült kolléga fogadására. Támogatandó vállalás lehet az is, hogy jeltolmáccsal segítik az interjúra jelentkező hallássérülteket, vagy hogy irányelveket dolgoznak ki a fogyatékossá vált alkalmazottak megtartására. A program magas szakmai színvonalát jól mutatja, hogy a Fogyatékosság-barát Munkahely logót használó munkáltatókat az Európai Minőségmenedzsment Alapítvány (EFQM) Kiválóság Modellje alapján kidolgozott koncepció mentén vizsgálják és értékelik a díj odaítélői. Az idei év egyik díjazottja az Iron Mountain Magyarország Kft. Az Iron Mountain az elmúlt időszakban egyre nagyobb hangsúlyt fektet a társadalmi felelősségvállalásának erősítésére és ennek a folyamatnak a részeként 2013-ban intenzíven kezdtek el foglalkozni a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának témájával is. A dokumentum menedzsmenttel és adatkezeléssel foglalkozó társaságnak mindössze egy év alatt sikerült megszereznie a Fogyatékosság-barát Munkahely elismerést. „A folyamat kezdetén a cég egy külsős tanácsadó cég segítségével átvilágításra került”- mondja Takács László, a vállalat ügyvezető igazgatója-„melynek során meghatároztuk, hogy milyen munkakörökben tudnánk megváltozott munkaképességű dolgozókat alkalmazni. Ezt követően érzékenyítettük a munkatársainkat, hogy könnyebben tudják fogadni a megváltozott munkaképességű új kollégáikat. Végül a sikeres toborzás után megkezdtük a megváltozott munkaképességű kollégák integrálását a cégünkbe.” A Fogyatékosság-barát Munkahely program szervezői már elkezdték a közös munkát a 20 legfrissebb pályázóval. Közülük, azok, amelyek sikeresen integrálják vállalati működésükbe a Fogyatékosság-barát program célkitűzéseit, 2015 márciusában kapják majd meg az elismerést. A programvezető tájékoztatása szerint az elismerésre bármely nyílt munkaerő-piaci munkáltató jelentkezhet- az üzleti szférából, a közszférából és a non-profit szervezetek köréből egyaránt. Forrás: boon.hu



A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!


Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


három + 3 =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. május 20. szerda, Bernát, Felícia napja van.
Az év 21. hete és 140. napja.
Holnap Konstantin napja lesz.

1795. Budavár alatt a mezőn, mely később "Vérmező" nevet nyert az ún. "magyar jakobinusok" kivégeztettek. A tetemeket a Városmajor mögött az "Ecce homo" réten temették el.


1964. Élelmiszert és egyéb cikkeket árusító automaták kezdik meg működésüket Budapesten.


Ábrányi Emil / 1851.jan.1. - 1920. máj.2o. /

Magyar nyelv

Hatalmas szép nyelv,
Magyarnak nyelve!
Maradj örökké
Nagy és virágzó!
Kísérjen áldás,
Amíg világ áll!
S legyen megáldott
Az is, ki téged
Ajkára vesz majd:
Elsőt rebegve,
Végsőt sóhajtva!

Időjárás

2026-05-20, 22:36
Clear sky
NNW
Clear sky
21°C
3.6 m/s
Apparent: 16°C
Nyomás: 1019 mb
Páratartalom: 54%
Szél: 3.6 m/s NNW
Széllökések: 9.7 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 05:00
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


egy szorozva négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

  • 2026.05.29 18:00 - Az éjszaka tapintása - a Vakrepülés Színtársulat rendezvénye
  • 2026.05.30 18:00 - Az éjszaka tapintása - a Vakrepülés Színtársulat rendezvénye
  • 2026.05.31 17:00 - Művészet, Spiritualitás, Reiki - Sztárvendég: Laár András - Karinthy-gyűrűs magyar humorista, költő, énekes, zeneszerző, színész, dalszövegíró, buddhista pap
    Program részletei (Kattintson a megnyitáshoz)
    17:00
    Érkezés, kapunyitás, az érdeklődők fogadása.
    18:00
    Laár András és Varga Szilárd Beszélgetés művészetről, spiritualitásról és a Reikiről.
    18:50
    Mantra-praxis Zenés szertartás és közös rezgés Laár Andrással.
    19:30
    Energia kör Csoportos kezelés Reikivel.
    Kötetlen beszélgetés 21:00 óráig Részletek itt olvashatóak!
  • 2026.06.03 17:00 - Áramszünet (érzékenyítő program) - a Vakrepülés Színtársulat rendezvénye
  • 2026.06.13 17:00 - Magán rendezvény - Színházterem foglalt

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com