Egyre több támogatást kapnak a fogyatékossággal élők
A kormány azért dolgozik, hogy a fogyatékossággal élő emberek is megtalálják helyüket az életben, a lehető legönállóbb és legteljesebb életet élhessék – hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára a mozgáskorlátozott emberek infokommunikációs akadálymentesítését elősegítő projekt online zárórendezvényén csütörtökön.
Fülöp Attila köszöntőjében kiemelte:
Magyarországon 1 millió embert érint a fogyatékosság; vagy úgy, hogy ő maga él fogyatékossággal, vagy úgy, hogy valamelyik családtagja.
Hangsúlyozta: az önállóbb, teljesebb élethez akadálymentesítés és foglalkoztatás szükséges. A munka segély helyett esélyt, saját jövedelmet jelent. A kormány az elmúlt tíz évben több mint kétszeresére – 18 százalékról 44 százalékra – emelte a megváltozott munkaképességű emberek körében a foglalkoztatottak arányát – jelezte az államtitkár.
Hozzátette: az akadálymentesítésben legalább olyan fontosak az infokommunikációs, mint a hagyományos fejlesztések, e téren a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) az Európai Unióban (EU) is példamutató munkát végez – mondta Fülöp Attila.
Vitályos Eszter, az Emmi európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára fontosnak nevezte, hogy mindenki egyenlő esélyekkel férhessen hozzá az alapszolgáltatásokhoz az élet minden területén, az ország minden pontján.
A 2014-2020-as uniós fejlesztési ciklusban a fogyatékossággal élő emberek többmilliárdos támogatást kaptak az EU-tól, és a magyar kormány is lakásfelújításra, személygépkocsi átalakításra, illetve a munkáltatók bértámogatására fordítható összegekkel segítette őket – jelezte.
Az EU és a magyar kormány is azért dolgozik, hogy ne érje hátrányos megkülönböztetés a fogyatékossággal élő embereket és nagy hangsúlyt kapjon a szociális védelem – tette hozzá az államtitkár.
Vitályos Eszter köszönetet mondott a MEOSZ-nak az úttörő, kiemelkedően sikeres projektért és a közös munka folytatását ígérte.
Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott elmondta, hogy
a projekt több száz mozgáskorlátozott hétköznapjait könnyítette meg.
Hozzátette: jó az együttműködés a kormány és a MEOSZ között; várják az észrevételeket, javaslatokat a további fejlesztésekhez.
Kósa Ádám fideszes európai parlamenti képviselő, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének elnöke jelbeszéddel előadott köszöntőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy a világjárvány a fogyatékosszervezetek számára fontos időszak.
Jelzi, hogy jó úton járnak, az infokommunikációs akadálymentesítés kitörési pont, amely hozzásegít a közszolgáltatásokhoz, a munkavállalásokhoz és az önállóbb élethez, a korlátok nélküli jövőhöz
– fűzte hozzá.
Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke elmondta: a 2018 januárjában indult és április 30-án záruló Korlátok nélkül – mozgáskorlátozott emberek infokommunikációs akadálymentesítése elnevezésű projekt során 728 millió forintos uniós vissza nem térítendő támogatásból több mint 600 súlyosan mozgáskorlátozott ember infokommunikációs akadálymentesítését, közügyekhez, közszolgáltatásokhoz hozzáférését segítették eszközökkel, képzéssel, felkészítéssel, gyakorlati ismeretekkel és szemléletformálással. A fejlesztések folytatódnak – tette hozzá.
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
4°C
Vélemény, hozzászólás?