Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Hungária - Eszelős szerelem
28
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Egységes parkolási stratégia készül Budapesten

- 2008. december 2. 18:12 -

Fejlesztenék a parkolóórákat, így bankkártyával, később pedig akár a BKV e-ticketing rendszere segítségével is lehetne fizetni a parkolásért

Új, egységes parkolási rendszert vezetnének be a fővárosban jövő tavasszal – mondta kedden a Független Hírügynökségnek a Parking Kft. ügyvezető igazgatója. Gyarmati Zoltán szerint elsősorban a fővárosban lakók parkolását biztosítanák, újabb P+R parkolókat létesítenének és visszaszorítanák a mozgáskorlátozott-igazolványokkal visszaélők számát. Tavasztól várhatóan több helyen és nagyobb összeget kell majd fizetni a parkolásért. A parkolási díj emelése is szerepel az elképzelések között, a javaslatcsomag márciusban kerülhet a Fővárosi Közgyűlés elé. A fizető parkolás nem elsősorban a díjszedést, hanem a forgalomszabályozást szolgálja – mondta a Független Hírügynökségnek Gyarmati Zoltán. Az ügyvezető igazgató szerint az a cél, hogy csak az jöjjön autóval a főváros belső területeire, aki másként nem tudja ügyeit elintézni. A szakember szerint komoly problémát okoz, hogy a fővárosi kerületek több ingyenes engedélyt adnak ki az ott élőknek, mint ahány parkolóhely van. Az új koncepció alapján egy ingatlanhoz csak egy ingyenes lakossági engedély járna, míg a másodikat kedvezményesen kapnák a lakók. Budapesten a parkolóhelyek 17 százalékát foglalják el mozgássérült-kártyával, miközben a fővárosiak 5-6 százaléka mozgáskorlátozott. A fővárosnak ebből évente félmilliárd forint vesztesége származik, ezért lépéseket terveznek a jogtalanul használt vagy hamis mozgáskorlátozott-igazolványok visszaszorítása érdekében is. Fejlesztenék a parkolóórákat, így bankkártyával, később pedig akár a BKV e-ticketing rendszere segítségével is lehetne fizetni a parkolásért. Egy olyan új honlapot is indítanak jövő tavasszal, amelyen az autók tulajdonosai ellenőrizhetik, megbüntették-e őket a parkolási szabályok megsértése miatt. A tervezett díjemelés többletbevételéből a főváros P+R parkolókat létesíthet, de a BKV-t, a kerékpáros közlekedést és az útfelújításokat is támogathatja. 2008-ban 400 millió forintnyi uniós forrásból összesen 700 autó befogadására alkalmas P+R parkolót épített a Parking Zrt. a XVII. és a XXII. kerületi elővárosi vasútállomásoknál. A III. kerületben csaknem 1000, a Kőbánya-Kispest metróállomásnál több száz, míg Zuglóban, a földalatti végállomásánál további több mint 400 férőhelyes P+R parkolót építenek a közeljövőben. A készülő 4-es metró Etele téri végállomásán pedig több mint 3 ezer jármű fogadására kész P+R parkoló létesül. Forrás: FH

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


- 1 = egy

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Csák Attila műsora
    Itt sosem tudhatod, mi vár rád két dal között: egy hasznos tanács, egy érdekes történet vagy egy humoros jelenet. Egészség, számítógépek, telefonok és a hétköznapok kisebb-nagyobb kérdései – innen-onnan összegyűjtve, sok zenével és jókedvvel fűszerezve. Két óra változatosság, minden szombaton 13 és 15 óra között a Hobby Rádióban! Vár mindenkit a műsor szerkesztője Csák Attila.
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. október 17. szombat, Hedvig napja van.
Ma van a(z) Szegénység elleni küzdelem világnapja.
Az év 42. hete és 290. napja.
Holnap Lukács napja lesz.

1554. Bornemissza Gergely, az 1552-ki egri hősök egyike, midőn a hatvani béget rablásaiért fenyíteni akarta, Poroszlónál elfogatott és Konstantinnápolyban felakasztatott.


1918. Tisza István gróf a képviselőházban elismerte, hogy a központi hatalmak elvesztették a háborút.


Csokonai Vitéz Mihály: Október

"Már hát elérkezett a víg október is,
Mely után sóhajtott Bakhus ezerszer is.
Itt van a víg szüret, s mustos kádja körül
A szüretelőknek víg tábora örül...."

Időjárás

2026-10-17, 02:09
Clear sky
E
Clear sky
10°C
0.7 m/s
Apparent: 7°C
Nyomás: 1021 mb
Páratartalom: 53%
Szél: 0.7 m/s E
Széllökések: 5.2 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 07:05
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc plusz nyolc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com