Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Dancelovers feat Noémi - Kés*i üzenet
57
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

„El akarjuk érni, hogy a szociális szolgáltatások az önálló életvitelt és a társadalmi befogadást erősítsék.”

- 2024. november 6. 6:57 - 643 megtekintés

Lezárult az ÉFOÉSZ. önérvényesítő projektje.

Október 29-én zárult a „SzemlÉLETváltás az intézményes ellátásban” című program. Az Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság és az ÉFOÉSZ közös programjában azon dolgoztak, hogy jó gyakorlatok segítségével támogassuk a szemléletváltást a fogyatékossággal élő személyek intézményeiben. Emellett igyekeztek erősíteni az önérvényesítés lehetőségeit, valamint azt, hogy az intézményben élő emberek a saját vágyaik, elképzelések szerinti életükhöz kapjanak támogatást.

A záró eseményen Bercse László, az ÉFOÉSZ társelnöke elmondta: „El akarjuk érni, hogy a szociális szolgáltatások az önálló életvitelt és a társadalmi befogadást erősítsék.” Hozzátette, hogy az önálló élethez erős önérvényesítő mozgalom kell. Az önérvényesítők tudják hitelesen elmondani, hogy mit jelent számukra az önálló élet és a befogadás, és hogy ehhez milyen támogatásra van szükségük.

László bemutatta a nemzetközi programjukat, JUDY projektet is. A projektben az Inclusion International és az Inclusion Europe nemzetközi szervetek vezetésével azon dolgozunk, hogy a szolgáltatások lehetővé tegyék az önrendelkezést és a társadalmi befogadást.  Emellett támogatják az önérvényesítőket, hogy ki tudjanak állni az önálló életvitelhez való jogukért.

 



A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!


Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


+ kilenc = 16

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. május 22. péntek, Júlia, Rita napja van.
Az év 21. hete és 142. napja.
Holnap Dezső napja lesz.

1289. IV. Kun László király a főpapok, bárók és nemesek fövenyi gyűlésén kibékül feleségével, Erzsébettel, továbbá Lodomér esztergomi érsekkel és annak híveivel.


1701. II. Rákóczi Ferenc a bécsújhelyi börtönbe záratik.


Vidor Miklós / 1923. máj. 22. - /

Mese

"...Sugaras felhők közt
három fecske
hasítja a tágas eget.
Magasan száll
a szabadság,
elejteni nem lehet.
"Sose voltunk mások:
három fecskék,
de miénk a teljes
végtelenség!"

Időjárás

2026-05-22, 05:29
Clear sky
NNW
Clear sky
17°C
1.8 m/s
Apparent: 18°C
Nyomás: 1024 mb
Páratartalom: 56%
Szél: 1.8 m/s NNW
Széllökések: 9.3 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 04:58
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


egy szorozva kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

  • 2026.05.29 18:00 - Az éjszaka tapintása - a Vakrepülés Színtársulat rendezvénye
  • 2026.05.30 18:00 - Az éjszaka tapintása - a Vakrepülés Színtársulat rendezvénye
  • 2026.05.31 17:00 - Művészet, Spiritualitás, Reiki - Sztárvendég: Laár András - Karinthy-gyűrűs magyar humorista, költő, énekes, zeneszerző, színész, dalszövegíró, buddhista pap
    Program részletei (Kattintson a megnyitáshoz)
    17:00
    Érkezés, kapunyitás, az érdeklődők fogadása.
    18:00
    Laár András és Varga Szilárd Beszélgetés művészetről, spiritualitásról és a Reikiről.
    18:50
    Mantra-praxis Zenés szertartás és közös rezgés Laár Andrással.
    19:30
    Energia kör Csoportos kezelés Reikivel.
    Kötetlen beszélgetés 21:00 óráig Részletek itt olvashatóak!
  • 2026.06.03 17:00 - Áramszünet (érzékenyítő program) - a Vakrepülés Színtársulat rendezvénye
  • 2026.06.12 18:00 - Az éjszaka tapintása - a Vakrepülés Színtársulat rendezvénye

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com