Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Vincze Lilla - Viva Espana
70
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Elfogadta a parlament a Vakok Szövetsége által kezdeményezett jogszabály-módosítást

- 2019. december 2. 9:15 -

Mint ahogy arról november elején már beszámoltunk, az MVGYOSZ kezdeményezte az ingatlan-nyilvántartásról rendelkező 1997. évi CXLI. törvény 33. § (3) bekezdésének módosítását.

A javaslat arra irányult, hogy az írásra és/vagy olvasásra képtelen személyek (ide sorolódnak a vakok is) ne csak közjegyzői okirati formában tehessenek nyilatkozatot, illetve köthessenek szerződést ingatlan átruházására vonatkozóan. A javaslat előterjesztése során hangsúlyozta a szervezet, hogy a polgári törvénykönyv (Ptk) az írni és/vagy olvasni nem tudó személyek esetében az érintett személyre bízza annak eldöntését, hogy írásbeli jognyilatkozatát közokirati, vagy teljes bizonyító erejű magánokirati formában teszi-e meg. Ehhez képest is indokolatlan és súlyos korlátozást jelent az ingatlanokra vonatkozóan kizárólag a közjegyzői okiratot megkövetelő szabályozás.

Az ingatlan-nyilvántartást, valamint egyes közigazgatási hatósági eljárásokat érintő egyes törvények módosításáról rendelkező 2019. évi LXXXII. törvény, melyet a napokban fogadott el a parlament, az ingatlan-nyilvántartási szabályokat – az MVGYOSZ javaslatával megegyezően – az alábbiak szerint módosította: „Írásra vagy olvasásra képtelen személy jognyilatkozata alapján a jogügylet akkor kerülhet bejegyzésre, ha a jognyilatkozat megfelel a 32. § (3) bekezdésében, valamint a Ptk. 6:7. § (4) bekezdésében előírt feltételeknek” (1997. évi XCLI. törvény 33. § (3) bekezdés.).

A 2020. január 1-jén hatályba lépő módosítás alapján az írni és/vagy olvasni nem képes személyek ingatlanra vonatkozó jogügyleteiket választásuk szerint akár közokiratba (közjegyzői okirat), akár teljes bizonyító erejű magánokiratba is foglaltathatják. Teljes bizonyító erejű magánokirat kizárólag olyan okirat lehet, amelyen a nyilatkozó fél aláírását vagy kézjegyét bíróság vagy közjegyző hitelesíti, vagy amelyen ügyvéd ellenjegyzéssel vagy két tanú aláírással igazolja, hogy a nyilatkozó fél a nem általa írt okiratot előttük írta alá vagy látta el kézjegyével, vagy az okiraton lévő aláírást vagy kézjegyet előttük saját aláírásának vagy kézjegyének ismerte el (Ptk 6:7. § (4) bekezdés.)

Az olvasni nem képes felek esetében azonban mindig kötelező eleme lesz a szerződésnek, nyilatkozatnak, hogy magából az okiratból kitűnjön, hogy annak tartalmát a tanúk egyike vagy a hitelesítő személy a nyilatkozó félnek megmagyarázta.

A tulajdonjogra, haszonélvezeti jogra, a használat jogára, telki szolgalmi jogra, vételi jogra, eladási jogra, illetve jelzálogjogra vonatkozó jogügylet, ha azt magánokiratba foglalták ezután is csak akkor alkalmas ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre, ha azt ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos ellenjegyezte.

Az elmondottakat összegezve: januártól az írni vagy olvasni nem képes személyek ingatlanra vonatkozó jogügyleteiket nemcsak közokiratba, hanem például ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett magánokiratba is foglaltathatják, ez kizárólag saját döntésükön múlik. (Gulyásné dr. Bölkény Ágota – jogtanácsos / MVGYOSZ.)

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. október 18. vasárnap, Lukács napja van.
Ma van a(z) Élelmezési világnap.
Az év 42. hete és 291. napja.
Holnap Nándor napja lesz.

1552. Eger ostroma. Ahmed és Ali pasák Eger felé tartottak mintegy 150.000 főnyi sereggel. A várnak Dobó István és Mecskey István voltak a parancsnokai. A vitézek esküt tesznek, hogy készek meghalni, mintsem a várat feladni. Bornemissza Gergelynek újtalálmányú kartácsai sodorták a törököket. Az ellenség nagy veszteséggel elvonult a vár alól. Az erődbe lövött 12.000 nagyobb golyó a székesegyház előtt felhalmozva hirdette a lefolyt 38 nap halhatatlan dicsőségét.


1904. A budapesti Központi Városháza Károly körúti szárnyának I. emeletén megnyílik a Fővárosi Könyvtár.


Déry Tibor / 1894. okt.18. - 1977. ápr.18. /

Ősz, Feldafing

segítsetek
még nem haltam meg
még felébredek még ősz van
rohan a hajnali szél a hegyoldalon
és aki öreg arcát az ablaküveghez szorítja
a vörös napkorongban a tél hideg alakjait látja
csókolózni
és hajnaltesttel sír a szélben
az avarban ide-oda röpköd
levelei lehullanak
mert mégis sötétedik
és mindörökre sötétedni fog..."

Időjárás

2026-10-18, 19:20
Clear sky
W
Clear sky
17°C
1.6 m/s
Apparent: 11°C
Nyomás: 1018 mb
Páratartalom: 38%
Szél: 1.6 m/s W
Széllökések: 4.5 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /2% / Rain
Napfelkelte: 07:06
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


nyolc plusz egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com