Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- Pille-show
60
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Elhunyt Lak István

- 2026. július 9. 16:55 -

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége mély fájdalommal búcsúzik a 91. életévében, 2026. július 3-án elhunyt Lak Istvántól, a MVGYOSZ. volt munkatársától, néhai elnökségi tagjától, aki pedagógusként, újságíróként és íróként több mint hat évtizeden át szolgálta a vak és gyengénlátó emberek közösségét.

 

Lak István 1935-ben született a mezőföldi síkság közepén fekvő nagyközségben, Hercegfalván. Szülei földművesek voltak, hét gyermeket neveltek, István volt az ötödik a sorban. Az elemi iskolai tanulmányait 1942 szeptemberében kezdte meg, de hamarosan érezni kezdte a gyenge látása miatti hátrányokat. Bauer Margit tanítónő az első padba ültette, és később is sokat segítette tanulmányait. István mindig hálával gondolt az elkötelezett pedagógusra. Annak ellenére, hogy az osztálytársai közül néhányan csúfolták rossz látása miatt, sikerült felküzdenie magát a legjobb tanulók sorába, majd elhatározta, hogy tanító lesz.

A tanítóképző második évfolyamába járt, amikor látása további gyors romlásnak indult, majd 1954. december 8-án szinte órák alatt veszítette el maradék látását is idegsorvadás következtében, ezért abba kellett hagynia a tanulást.

1959-ben a Vakok Intézetébe került, ugyanebben az évben tagja lett a Vakok Szövetségének. Kefekötést és seprűkészítést tanult, majd rövid idő alatt elsajátította a pontírást. Szakmunkás tanulmányokat követően beiratkozott a gimnáziumba, leérettségizett, majd újabb hat év fáradságos esti tanulás után 1970-ben az ELTE Bölcsészettudományi Karán megkapta történelemtanári diplomáját. Munkatársával, Herbály Erzsébettel 1971 májusában kötöttek házasságot.

A szövetség szakmunkásképző iskolájának előbb tanulója, majd 1970-től tanára lett, 1978-től pedig a Hermina úti Vakok Intézetének kollégiumában oktatott két éven keresztül. 1980-tól Braille-írást tanított a szövetségben, munkáját mindig a tudás átadása és a közösség iránti elkötelezettség jellemezte.

Nevéhez nemcsak oktatói munkássága kapcsolódik elválaszthatatlanul, hanem a szövetség történetének megőrzése is. Első írása 1974-ben jelent meg a Vakok Világa című lapban, amelynek később munkatársa lett. Évtizedeken keresztül rendszeresen publikált: ismeretterjesztő és művelődéstörténeti írásai mellett a szövetség életének szinte valamennyi fontos eseményéről tudósított. Szerkesztette a megyei rovatot, beszámolt a turista szakosztály kirándulásairól, a megyei szervezetek közgyűléseiről, több mint tizenöt éven át az Országos Elnökség üléseiről, valamint kulturális rendezvényekről, előadásokról és közösségi programokról. Írásaival nemcsak hírt adott az eseményekről, hanem megőrizte azokat az utókor számára is. A nagy elődök munkásságát hiteles írásokban adta közre, sok egyéb nekrológ írása mellett ő emlékezett meg Kossuth Lajos halálának 100., Bartók Béla halálának 50. évfordulójáról és Hummel Kornél atya születésének 100. évfordulójáról.

Lak István számára az irodalom és a kultúra mindig kiemelt jelentőséggel bírt. A rendszerváltást követően dr. Baranyiné Miks Máriával és Rózsa Dezsővel együtt kezdeményezte a vak és gyengénlátó költők és írók műveinek összegyűjtését. Az egyedülálló gyűjtőmunka eredményeként 1992-ben, Körmendi Lajos szerkesztésében jelent meg az Óda a fényhez – Vak és gyengénlátó költők és írók antológiája kötet, amely a látássérült emberek irodalmi örökségének máig kiemelkedően fontos értéke. A hiánypótló kiadvány életrajzi jegyzeteit Lak István állította össze. A könyv megjelenését követően rendszeresen beszámolt a Vakok Világa lapszámaiban a kötethez kapcsolódó előadóművészeti rendezvénysorozat sikereiről.

Saját életét is őszintén és hitelesen örökítette meg. Amikor visszavonult a Vakok Világa rendszeres szerzőjeként végzett munkától, már 539 megjelent cikk állt mögötte. Ekkor fogott hozzá A tövises tarlóktól a hangoskönyvekig című könyvének megírásához, amelyben nemcsak saját életútját foglalta össze, hanem mindazt, amit fontosnak tartott megőrizni az utókor számára. A kötet lapjain megelevenedik gyermekkora, családja, a látás elvesztését követő évek küzdelmei, a közösségért végzett munka, valamint azok a barátok, munkatársak és segítők, akik végigkísérték életét. Különös szeretettel idézte fel a turista szakosztállyal tett Kárpát-medencei utazásokat és a vak emberek irodalmi életének meghatározó eseményeit is, például a Tatabányán megrendezett Fekete István-emlékversenyeket, hiszen számára az emberi kapcsolatok és a közösség mindig ugyanolyan fontosak voltak, mint maga az alkotás.

Önéletrajzi művében a nehéz kezdetektől a közösségért végzett munkán át egészen a hangoskönyvek világáig vezeti végig az olvasót. Története a kitartásról, a tanulásról, az alkotásról és arról tanúskodik, hogy a legnagyobb megpróbáltatásokból is lehet értékteremtő életutat építeni.

Lak István életműve a látássérültek közösségének emlékezetét gazdagította, tudását generációknak adta tovább, írásaival pedig maradandó értékeket hagyott a sorstársakra.

Munkássága elismeréseként 2011-ben Braille Emlékéremmel tüntette ki az MVGYOSZ Elnöksége, 2018 áprilisában pedig József nádor-díjat vehetett át Mezőfalván a falualapítók napján.

Temetésére 2026. július 10-én 17 órai kezdettel szeretett falujában, a mezőfalvi temetőben kerül sor. A temetés után a mezőfalvi plébániatemplomban gyászmisét tartanak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


2 * = tizenhat

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Csák Attila műsora
    Itt sosem tudhatod, mi vár rád két dal között: egy hasznos tanács, egy érdekes történet vagy egy humoros jelenet. Egészség, számítógépek, telefonok és a hétköznapok kisebb-nagyobb kérdései – innen-onnan összegyűjtve, sok zenével és jókedvvel fűszerezve. Két óra változatosság, minden szombaton 13 és 15 óra között a Hobby Rádióban! Vár mindenkit a műsor szerkesztője Csák Attila.
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 7. szombat, Rezső napja van.
Ma van a(z) Nemzetközi rákellenes világnap.
Az év 45. hete és 311. napja.
Holnap Zsombor napja lesz.

1701. II. Rákóczi Ferenc szökése. Miután a herceg meggyőződött, hogy őt a hazai törvények mellőzésével elveszteni akarják, bécsújhelyi börtönéből az őt őrző Lehmann Gottfrid kapitány segélyével megszökött, mely a kapitány életébe került. Elfogatása, a börtönbe szállítása és megszökése mind hétfői napon történvén, elhatározta e napot mindig kenyéren és vízen tölti.


1881. Az Osztrák-Magyar Monarchia kereskedelmi szerződést kötött Franciaországgal.


Ady Endre: Őszi éjszakán

A szél, ha hűvös éjszakákon
Lehűti mámoros fejem,
A te hideg, utolsó csókod,
Az jut eszembe én nekem.

Hiába száll agyamra mámor,
S virrasztok annyi éjszakát,
Mindig érzem annak a csóknak
Halálos, dermesztő fagyát.

Ajkad akkor tapadt ajkamra
Utólszor...aztán vége volt...
Talán tavasz sem volt azóta,
Az egész világ néma, holt...

Mikor a szél fülembe súgja ,
Hogy csóknak, üdvnek vége van,
A sírból is életre kelnék:
Zokognék, sírnék hangosan.

Időjárás

2026-11-07, 12:02
Mainly clear
ENE
Mainly clear
9°C
1.5 m/s
Apparent: 1°C
Nyomás: 1030 mb
Páratartalom: 73%
Szél: 1.5 m/s ENE
Széllökések: 4.3 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:36
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy plusz nyolc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com