Elhunyt Lak István

Lak István 1935-ben született a mezőföldi síkság közepén fekvő nagyközségben, Hercegfalván. Szülei földművesek voltak, hét gyermeket neveltek, István volt az ötödik a sorban. Az elemi iskolai tanulmányait 1942 szeptemberében kezdte meg, de hamarosan érezni kezdte a gyenge látása miatti hátrányokat. Bauer Margit tanítónő az első padba ültette, és később is sokat segítette tanulmányait. István mindig hálával gondolt az elkötelezett pedagógusra. Annak ellenére, hogy az osztálytársai közül néhányan csúfolták rossz látása miatt, sikerült felküzdenie magát a legjobb tanulók sorába, majd elhatározta, hogy tanító lesz.

A tanítóképző második évfolyamába járt, amikor látása további gyors romlásnak indult, majd 1954. december 8-án szinte órák alatt veszítette el maradék látását is idegsorvadás következtében, ezért abba kellett hagynia a tanulást.

1959-ben a Vakok Intézetébe került, ugyanebben az évben tagja lett a Vakok Szövetségének. Kefekötést és seprűkészítést tanult, majd rövid idő alatt elsajátította a pontírást. Szakmunkás tanulmányokat követően beiratkozott a gimnáziumba, leérettségizett, majd újabb hat év fáradságos esti tanulás után 1970-ben az ELTE Bölcsészettudományi Karán megkapta történelemtanári diplomáját. Munkatársával, Herbály Erzsébettel 1971 májusában kötöttek házasságot.

A szövetség szakmunkásképző iskolájának előbb tanulója, majd 1970-től tanára lett, 1978-től pedig a Hermina úti Vakok Intézetének kollégiumában oktatott két éven keresztül. 1980-tól Braille-írást tanított a szövetségben, munkáját mindig a tudás átadása és a közösség iránti elkötelezettség jellemezte.

Nevéhez nemcsak oktatói munkássága kapcsolódik elválaszthatatlanul, hanem a szövetség történetének megőrzése is. Első írása 1974-ben jelent meg a Vakok Világa című lapban, amelynek később munkatársa lett. Évtizedeken keresztül rendszeresen publikált: ismeretterjesztő és művelődéstörténeti írásai mellett a szövetség életének szinte valamennyi fontos eseményéről tudósított. Szerkesztette a megyei rovatot, beszámolt a turista szakosztály kirándulásairól, a megyei szervezetek közgyűléseiről, több mint tizenöt éven át az Országos Elnökség üléseiről, valamint kulturális rendezvényekről, előadásokról és közösségi programokról. Írásaival nemcsak hírt adott az eseményekről, hanem megőrizte azokat az utókor számára is. A nagy elődök munkásságát hiteles írásokban adta közre, sok egyéb nekrológ írása mellett ő emlékezett meg Kossuth Lajos halálának 100., Bartók Béla halálának 50. évfordulójáról és Hummel Kornél atya születésének 100. évfordulójáról.

Lak István számára az irodalom és a kultúra mindig kiemelt jelentőséggel bírt. A rendszerváltást követően dr. Baranyiné Miks Máriával és Rózsa Dezsővel együtt kezdeményezte a vak és gyengénlátó költők és írók műveinek összegyűjtését. Az egyedülálló gyűjtőmunka eredményeként 1992-ben, Körmendi Lajos szerkesztésében jelent meg az Óda a fényhez – Vak és gyengénlátó költők és írók antológiája kötet, amely a látássérült emberek irodalmi örökségének máig kiemelkedően fontos értéke. A hiánypótló kiadvány életrajzi jegyzeteit Lak István állította össze. A könyv megjelenését követően rendszeresen beszámolt a Vakok Világa lapszámaiban a kötethez kapcsolódó előadóművészeti rendezvénysorozat sikereiről.

Saját életét is őszintén és hitelesen örökítette meg. Amikor visszavonult a Vakok Világa rendszeres szerzőjeként végzett munkától, már 539 megjelent cikk állt mögötte. Ekkor fogott hozzá A tövises tarlóktól a hangoskönyvekig című könyvének megírásához, amelyben nemcsak saját életútját foglalta össze, hanem mindazt, amit fontosnak tartott megőrizni az utókor számára. A kötet lapjain megelevenedik gyermekkora, családja, a látás elvesztését követő évek küzdelmei, a közösségért végzett munka, valamint azok a barátok, munkatársak és segítők, akik végigkísérték életét. Különös szeretettel idézte fel a turista szakosztállyal tett Kárpát-medencei utazásokat és a vak emberek irodalmi életének meghatározó eseményeit is, például a Tatabányán megrendezett Fekete István-emlékversenyeket, hiszen számára az emberi kapcsolatok és a közösség mindig ugyanolyan fontosak voltak, mint maga az alkotás.

Önéletrajzi művében a nehéz kezdetektől a közösségért végzett munkán át egészen a hangoskönyvek világáig vezeti végig az olvasót. Története a kitartásról, a tanulásról, az alkotásról és arról tanúskodik, hogy a legnagyobb megpróbáltatásokból is lehet értékteremtő életutat építeni.

Lak István életműve a látássérültek közösségének emlékezetét gazdagította, tudását generációknak adta tovább, írásaival pedig maradandó értékeket hagyott a sorstársakra.

Munkássága elismeréseként 2011-ben Braille Emlékéremmel tüntette ki az MVGYOSZ Elnöksége, 2018 áprilisában pedig József nádor-díjat vehetett át Mezőfalván a falualapítók napján.

Temetésére 2026. július 10-én 17 órai kezdettel szeretett falujában, a mezőfalvi temetőben kerül sor. A temetés után a mezőfalvi plébániatemplomban gyászmisét tartanak.

Ezeket is olvassa el:

Nyári klubdélután a pesterzsébeti Lámpás Klubon

Hangszínház premier a színházi világnapon – Örkény: Macskajáték

Pónilovak a látássérült emberek szolgálatában

Pályázati kiírás

Két igen hasznos, mobilkészülékekhez szánt segédeszközt tesztel a Gépház csapata

ÉLET A SZÜLŐK SZEMEKÉNT: NOÉMIT VAK ANYA ÉS APA NEVELTE