Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- A VGYKE. podcast m*sora
51
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (iPhone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Elnökségi üléssel zárta a júniust az MVGYOSZ

- 2023. július 5. 6:47 -

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének elnöksége 2023. június 28-án online elnökségi ülést tartott.

A megbeszélésen a március 30-tól végzett szakmai munkáról szóló beszámolók elfogadásán túl az idei Braille-emlékérmek adományozásáról is döntöttek a résztvevők.

Az elnökség tagjait dr. Nagy Sándor, az MVGYOSZ elnöke köszöntötte, majd a határozatképesség megállapítását és a napirend elfogadását követően az ülés a meghívóban feltüntetett témák megtárgyalásával folytatódott. Az elnökségi tagokon kívül az ülésen Dr. Várkonyi Julianna, a felügyelőbizottság elnöke is részt vett.

Dr. Nagy Sándor elnök többek között beszámolt arról, hogy a Belügyminisztérium Gondoskodáspolitikáért Felelős Államtitkárságának Fogyatékosságügyi Főosztálya megkereste az MVGYOSZ-t, hogy a szervezet vegyen részt a fogyatékossági intézkedési terv kidolgozásában. Az elnök elmondta, hogy a szövetség számos olyan javaslattal élt, amely a látássérült emberek esélyegyenlőségét javítaná. A javaslatok között olyan fontos kérdések szerepeltek, mint a lakás akadálymentesítési támogatás kiterjesztése a súlyosan látássérült személyek részére is, újabb infokommunikációs technológiák fejlesztése a fogyatékossággal élő embereknek, az együttnevelést segítő szakemberek számarányának növelése, valamint komplex képzési programok kidolgozása és szervezése a segítő tevékenységekben dolgozó szakemberek számára.

Az írásban megküldött elnöki beszámoló számos előremutató egyeztetésről, az akadálymentesség helyzetét javító javaslatról számolt be, valamint olyan eseményekről adott összegzést, amelyen a szövetség az elmúlt hónapokban szervezőként vagy résztvevőként képviseltette magát.

Dr. Verdes Zsuzsanna gazdasági vezető által megküldött beszámoló ismertette, hogy a járulék- és áfa-bevallások minden hónapban határidőre beküldésre kerültek a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak. A Központi Statisztikai Hivatal részére a szokásos negyedéves munkaügyi és beruházás-statisztikai jelentés mellett elkészült a beruházások összetételéről szóló éves jelentés is. Tájékoztatta az elnökséget arról is, hogy a májusi küldöttgyűlést követően megküldésre került a törvényszéknek az alapszabály módosítása a kapcsolódó jegyzőkönyvvel és jelenléti ívvel.

Dr. Velegi Dorottya mb. szakmai vezető beszámolója átfogó képet adott a tagegyesületek ellenőrzéséről, az elmúlt két és fél hónap érdekképviseleti tevékenységéről, az akadálymentesítési tanácsadás szolgáltatás aktuális projektjeiről és az adományszervezés első negyedévi eredményeiről. Az összegzésben arról is tájékoztatást nyújtott, hogy a tárgyidőszakban a jogtanácsossal és az ifjúsági referenssel szoros együttműködésben benyújtott a szövetség egy előterjesztést a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 2023 áprilisában előirányzott módosítására.
A szakmai vezető elmondta, hogy a 2025. június 28-án hatályba lépő 2022. évi XVII. törvénynek, valamint a hamarosan publikálásra kerülő operatív programokhoz kapcsolódó felhívásoknak köszönhetően egyre több akadálymentesítési ügyben kell beavatkoznia az MVGYOSZ-nek.

Dr. Nagyné Berke Mónika szolgáltatásvezető beszámolója többek között kitért a Vakok Kertje április 11-i megnyitójára, a Távszem szolgáltatás megújítására, számos új segédeszköz beszerzésére, a tankönyvadaptálásra, valamint elnyert és folyamatban lévő pályázatok ismertetésére.

A székházépítéssel kapcsolatos összefoglalója a kivitelezés aktualitásait ismertette. Mint mondta, zajlik a hideg- és melegburkolatok lerakása, a világítótestek helyének és a Braille-könyvtár síneken futó polcrendszerének kialakítása, valamint a műemlékvédelem alatt álló ajtók és ablakok felújítása is a végéhez közeledik.

Az ülés keretében az elnökség tagjai döntöttek a 2023. évi Braille-emlékérmek adományozásáról is, melynek eredményét októberben, a fehérbot nemzetközi napja alkalmából szervezett eseményen ismerheti meg a tagság.

(Hegedűs Katalin – MVGYOSZ. kommunikációs munkatárs)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


8 - három =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. szeptember 25. péntek, Eufrozina, Kende napja van.
Az év 39. hete és 268. napja.
Holnap Jusztina napja lesz.

1785. II. József rendelete a bírósági szervezet átalakításáról. (A Hétszemélyes Tábla 12, a Királyi Tábla 14 bírából áll; a bírákat a király nevezi ki, a régi ítélőmesteri rendszer megszűnik; szabályozza a munkaidőt és az elvégzendő feladatokat; a rendelet 1786. január 1-ével lép hatályba.)


1792. A Helytartótanács az 1791:26. törvénycikk rendelkezésével ellentétben úgy rendelkezik, hogy vegyesházasság esetén minden gyermek a katolikus hitet követi.


Lévay József: Szüretünk

Gondolatim mostan
Mulatozva járnak,
Csekély gazdasága
Körül édesapámnak:
Csak oda tér lelkem
Mikoron elfárad,
Ha másutt előtte
A búbaj megárad.
Ott nyugtot találhat..."

Időjárás

2026-09-25, 16:06
Mainly clear
NNE
Mainly clear
20°C
0.7 m/s
Apparent: 19°C
Nyomás: 1021 mb
Páratartalom: 45%
Szél: 0.7 m/s NNE
Széllökések: 8.7 m/s
UV-Index: 1.5
Rövid leírás: 0mm /4% / Rain
Napfelkelte: 06:34
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat mínusz négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com