Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


37
hallgató

„Engem is támogattak annak idején, hogy eljussak oda, ahol most vagyok. Úgy érzem, hogy ezt mások támogatásával illik viszonoznom.” – interjú Illés Fannival

- 2021. október 4. 18:17 - 226 megtekintés

Hosszú évek kitartó munkája kellett hozzá, de a negyedik paralimpiai szereplése végre aranyérmet hozott Illés Fanninak.

A 29 éves sportoló egy születési rendellenesség miatt alsó lábszárak nélkül nélkül jött a világra. 2004-ben gerincferdülés miatt kezdett el úszni, mára pedig az Európa-, világ- és immár paralimpiai bajnoki címet is magáénak tudhatja. A zalai születésű Fannival a Duna Arénában beszélgettünk a sport szerepéről, edzői mentalitásról és a társadalmi felelősségvállalás fontosságáról.

Először is engedd meg, hogy gratuláljunk a 100 méteres mellúszásban nyújtott gyönyörű teljesítményedhez! Ez volt az első alkalom, hogy egy év csúszással rendezték meg a nyári játékokat, de úgy néz ki te a legjobb formádban voltál. Hogy élted meg ezt az egy esztendős kihagyást?

Számomra pont jól jött ez az egy év „pihenő”, mert a járvány kezdetekor én már fél éve tudtam, hogy meg kell műteni a vállam. A kérdés csak az volt, hogy kibírom –e Tokióig. Végül úgy döntöttünk Álmossal (Szabó Álmos a Vasas Paraúszó Csapat vezetőedzője– a szerk.), hogy essünk túl a műtéten. Innentől kezdve pedig már nem a covidra, hanem kizárólag a saját felépülésemre koncentráltam. Egyébként általánosságban a magyar sportolók meglehetősen jól jöttek ki ebből a helyzetből, mert más nemzetekhez képest sokkal hamarabb megkaptuk azt a lehetőséget, hogy újra sportoljunk.

Rendhagyó volt az is, hogy üres lelátók előtt, szigorú korlátozások között versenyeztetek. Mennyiben érezted másnak az idei eseményt?

Igazából engem ez annyira nem zavart. Volt minden nap tesztelés, másfél méteres távolságtartás, de hamar beleszoktunk. Az olimpiai faluban lévő hangulat a szigorú szabályok és korlátozások ellenére is nagyon jó volt. Nyilván most nem láthattam élőben a csapattársaim sikerét, hiszen nem mehettem át mondjuk az atlétikai vagy a vívó csarnokba. Ez egy kicsit jobban fájt, mert egy eléggé összetartó csapat vagyunk és rendszeresen szurkolunk egymásnak.

Több interjú során is megemlítetted, hogy egy rossz besorolás miatt 12 évig nem a saját sérültségi kategóriádban úsztál. Nemrég viszont végre a megfelelő helyre, SB4-be soroltak át, ami miatt az esélyeid is javultak. Mielőtt ennek hátteréről beszélnénk, elmondanád, hogyan sorolnak be valakit az adott kategóriába?

Egytől tízig vannak a kategóriák, az egyesbe a leginkább, a tízesbe a legenyhébben sérülteket sorolják be. Összesen három kategóriát kapsz: S-t (gyorsúszás, pillangóúszás, hátúszás), SB-t (mellúszás) és SM kategóriát (vegyes). A vizsgálatokat egy ortopéd és egy vízi szakember végzi. Centire pontosan, keresztbe-hosszába lemérik a karod, a tenyered, az ujjaid, mindent. Pontosan úgy, mint egy szabónál. Az ízületek hajlékonyságát is átnézik, és ezek alapján sorolják be az embert egy adott kategóriába.

Ha ilyen alaposan átnéznek, akkor hogy lehetséges, hogy 12 évig rossz kategóriában versenyeztél?

Annak idején több ponton is elmértek. Mivel én így születtem, tehát az állapotom stabil, nem változik, ezért 18 éves koromban kaptam egy végleges kategóriát. Ezt pedig csak úgy lehet megváltoztatni, ha történik egy baleset, ami hatására romlik az ember állapota.

Rossz kategorizálás esetében fellebbezni nem lehet?

Lehet, de erre az embernek nincs erre több ezer eurója és általában elbukják a sportolók, akik ezt megpróbálják. Én annak idején nem láttam a kategorizálási papírt és habár éreztem, hogy nem a megfelelő helyen vagyok, elfogadtam, hogy ide soroltak be. Aztán történt velem egy baleset, ami miatt megsérült a karom. Ennek hatására beadtunk egy kérvényt, hogy nézzenek meg újra és akkor derült ki, hogy korábban több mindent is elmértek, többek közt a magasságomat tíz centivel.

Illés Fanni – Fotó: Wágner Péter

Sosem lesz teljes igazság, mert nincs két egyforma emberi test és sérülés. És mivel emberek végzik a kategorizálási folyamatot, ezért mindig benne van a lehetőség, hogy valamit rosszul mérnek le. De úgy érzem, ez a rendszer ezerszer igazságosabb, mint három évvel ezelőtt.

Miért, miben változott?

2017 után a nemzetközi kategorizálási rendszeren belül minden parasportolót újranéztek és most nagyjából mindenki a helyére került. Hatalmas dolgot vállaltak ezzel, hiszen minden ország sportolóját végig kellett nézni, de ez most végre megtörtént.

Egy Keszthely melletti kis faluból, Reziből származol. Szerinted ma milyen esélyekkel indul az, aki a fővárostól távol, vidéken szeretne versenyszerűen úszni?

Arra mindenképp érdemes lenne nagyobb figyelmet szentelni, hogy több régió legyen feltöltve megfelelő szakemberekkel. Lehet ugyan épekkel együtt edzést tartani, de ha valaki paralimpiára szeretne kijutni, akkor az edzőnek száz százalékig rá kell koncentrálnia és amellett nem fér bele, hogy épekkel foglalkozzon. Álmos, az edzőm évekig két csoporttal, párhuzamosan csinálta a para és az ép úszást, de végül az utóbbit választotta. Egyrészt azért, mert ehhez húzott a szíve, másrészt viszont azért, mert rájött, hogy választania kell. Nem tudja száz százalékosan csinálni mindkettőt.

Álmossal hogy találkoztatok?

Amíg Zalaegerszegen tanultam, addig Horváth Csaba volt az edzőm. Amikor ő nem tudott velem eljönni egy edzőtáborba, akkor Álmoshoz kerültem. Budapestre is miatta jöttem fel, hogy csatlakozzam az általa vezetett paracsoporthoz. Itt végre hasonló sérülésekkel rendelkező és emiatt hasonló kategóriában lévő emberekkel kerültem össze, ezért egy nagyon összetartó, erős csapat alakult ki.

Álmosnak veled együtt jelenleg két paralimpiai bajnoka is van. A másik Pap Bianka, aki Tokióban két ezüstérem mellett, a 100 méteres hátúszásban aranyérmet is nyert. Ilyen sikert talán egyetlen hazai paraedző sem könyvelhet el magának. Mi az, amit ő máshogy csinál? Miben más az ő szemlélete?

Leginkább azt emelném ki, hogy remek pedagógiai érzéke és végtelen türelme van. 2013 óta úszunk együtt és sosem kiabált velem. Minden egyes tanítványát alaposan ismeri: a hátterét, a családját, a szüleit… és nem úgy tekintesz rá, mint egy edzőre, hanem mint egy emberre, akire bármikor számíthatsz. Maximalista, de közben a tiszteletet úgy harcolja ki, hogy ő is tisztelettel bánik másokkal.

Illés Fanni a 100 méteres mellúszásban szerzett aranyéremmel. Forrás: MTI, Koszticsák Szilárd

Illés Fanni a 100 méteres mellúszásban szerzett aranyéremmel. Forrás: MTI, Koszticsák Szilárd

Együtt csináljátok Magyarország egyetlen paraúszó szakosztályát, amely oktatással, utánpótlás-neveléssel foglalkozik. Ebben a kezdeményezésben milyen szerepet töltesz be?

Közös ötlet volt, de nem én csinálom. A háttérmunkában szívesen veszek részt, a honlapot is én szerkesztettem, de nem akarok edzéssel foglalkozni. Én a biztos hátteret az alapítványom keresztül tudom megadni a rászoruló gyerekeknek. Ez az alapítvány annak idején jött létre, amikor még a szüleimnek kellett szponzorálni minden versenyemet, egészen addig, amíg nem kezdtem el jobb eredményeket elérni. Ide szoktak támogatói pénzek érkezni, amit aztán a gyerekeknek ajánlok fel versenydressz vásárlására, edzőtáborra, vagy bármilyen eszközre, amire szükségük lehet. Engem is támogattak annak idején az alapítványon keresztül, hogy eljussak oda, ahol most vagyok. Úgy érzem, hogy ezt mások támogatásával illik viszonoznom.

Ez a segítő tevékenység a tanulmányaidban is fontos szerepet tölt be. Jelenleg az ELTE-re jársz szociális munka szakra. A jövőben ezt az irányt szeretnéd folytatni?

Igen. Szeretnék olyan családokon segíteni, akiknek fogyatékossággal élő gyermekük van. Sport által integrálni őket a társadalomba, mert úgy gondolom egy fogyatékossággal élő gyereknek, ma Magyarországon a legnagyobb kiugrási lehetősége a sport. Mi is a lehető legnagyobb támogatást kapjuk most, a média is elismer minket és ez 4-5 éve meg nem így volt.

Ezt a tokiói játékok óta érzed?

Igen, mert valami áttört az idei paralimpia során. Az emberek rájöttek, hogy ez nem csak valami szabadidős dolog. Eljutott hozzájuk, hogy ez ugyanolyan profi, mint amit az olimpikon sportolók csinálnak. Mert semmivel nem dolgozunk kevesebbet. Sokáig volt egy olyan sztereotip felfogás, hogy kerekesszékesként alkalmatlan vagyok az életre, vagy csak kevesebbet teljesítek. Ez most a paralimpiának köszönhetően változik. Nem beszélve arról, hogy a fogyatékossággal élő társainkat, akik otthonról követik az eseményeket, elsősorban mi motiváljuk, mivel a mi élettörténetünkkel tudnak a leginkább azonosulni. Éppen ezért nekünk hatalmas a felelősségünk.

A közvetlen környezetedben is máshogy viszonyulnak hozzád az emberek?

A mostani paralimpia után 180 fokos a fordulat. Most már nem azért ismernek meg, mert én vagyok a lábatlan, hanem a teljesítményem miatt, ez pedig hatalmas különbség.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


- egy = 4

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 9:00: Ráhel Klub - Madarasi Mónika műsora
  • 10:00: Tízórai - Godó Gyurival
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Gery
    Pletykák a nagyvilágból, érdekességek, remek zenékkel tűzdelve. A műsor élőben zajlik, így a hallgatók hozzászólását is várják a műsor készítői!
  • 15:00: Délután - benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 17:00: Nekem 80 - zenék a 80-as évekből
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 21:00: Ráhel Klub - Madarasi Mónika műsora
  • 22:00: - Molnár Szabolcs magyar zenei műsora vendégekkel
    Kizárólag magyar zenéről és magyar előadókról szóló két órás műsor. Egy műsoron belül a friss hazai újdonságok, és megszólalnak az előadók is. A Halgass Hazait című műsor hétről hétre ismert és kevésbé ismert magyar előadókat mutat be jó hangvételű, kötetlen beszélgetések formájában.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2022. december 1. csütörtök, Elza napja van.
Ma van a(z) AIDS-ellenes világnap, A békéért bebörtönzöttek nemzetközi napja, A magyar rádiózás napja.
Az év 48. hete és 335. napja.
Holnap Melinda, Vivien napja lesz.

1925. Felavatták a budapesti rádióstúdiót, s ezzel megindult a műsorszóró rádiózás.


1926. A belügyminiszter rendeletben megszüntette a bordélyházakat, és helyette kéjnőtelepeket engedélyezett egy-egy házban.


Vörösmarty Mihály / 1800. dec1. - 1855. nov.19. /

Csalogány

Elhervadt a virág, a fák koszorúi lehulltak;
Sárga levélkéken nyargal az őszi vihar.
A csalogány hallgat. Hol az erdő, mely visszaidézze
Lengő bokrait és mennyei hangú dalát?
A tavasz eljő még; erdő, bokor újra virítand:
Nem fog-e a csalogány halva fekünni alant,

BKK Információk

10:28December 1. CSÜTÖRTÖKszerkeszti: Stágl Olivér
RENDKÍVÜLI HÍREK  Baleset történt a XI., Andor utcában a Fehérvári út közelében.   Telítettek a sávok a Rákóczi úton befelé a Baross tértől, a Hungária körgyűrűn és a Nagykörúton a nagyobb csomópontoknál.   Torlódásra kell számítani a Pesti alsó rakparton a Szabadság hídtól északra, az Erzsébet hídon Pestre.   Baleset nehezíti a közlekedést az M0-s autóúton, Pécel térségében, az M5-ös autópálya felé vezető oldalon. Sávlezárásra és torlódásra kell számítani. (Forrás: ÚTINFORM)  
 
FRISS HÍREK  A XVIII., Csévéző utcában a Gyömrői út közelében lezárták a fél útpályát csatornajavítás miatt. A két irány forgalma egy sávban, felváltva haladhat.   Lezárták a fél útpályát Óbudán, a Kolostor úton a körforgalom és a múzeum között burkolatjavítás miatt ma várhatóan 13 óráig.   Útszűkület nehezíti a haladást a XIII., Szabolcs utcában az Aba utca után elektromosközmű-javítás miatt.   Az V., Belgrád rakparton, valamint a Dózsa György úton a Hősök tere és az István utca között szakaszos útszűkületre számítsanak, mert kertészek dolgoznak ma napközben.   Útszűkületre kell készülni a Szentendrei úton kifelé a Monostori út előtt, az I., Vérmező úton a Várfok utcánál, a II., Tölgyfa utcában a Margit körút előtt, a XII., Alkotás utcában a BAH csomópont felé a Tartsay Vilmos utcánál, illetve az ellenkező irányban a Csörsz utcánál, valamint a XIX., Bartók Béla utcában a Simonyi Zsigmond utcánál csatornajavítás miatt.   Lomtalanítás miatt kell időszakos korlátozásra számítani ma napközben a IX., Haller utca–Gizella sétány–Hajóállomás utca–Csepel rakpart–Dalai Láma út–Beöthy utca–Határ út–Gyáli út–Könyves Kálmán körút–Üllői út által határolt területen.   A Ferihegyi Repülőtérre vezető úton az 1-es terminál és városhatár között szakaszos sávlezárásra kell számítani ma és pénteken napközben, mert kertészek dolgoznak.   Lezárták a fél útpályát a III., Gyógyszergyár utcában a Zay utca és a Zeyk Domokos utca között gázvezeték-javítás matt. A két irány forgalma felváltva haladhat.   Lezárták a fél útpályát a XX., Török Flóris utcában a Ferenc utca közelében csatornajavítás miatt.   Adventi villamossal utazhatnak hétköznapokon 14 és 17 óra között a 2-es villamos vonalán.   A Bajcsy-Zsilinszky úton befelé az Arany János utca után lezárták a buszsávot egy hosszabb szakaszon, illetve a bazilika előtt sávelhúzással irányonként két sáv járható karbantartás miatt.   Lezárták az V., Irányi utcát a Belgrád rakpartnál vízvezeték-építés miatt. A Március 15. téren a Szabad sajtó út felé egy rövidebb szakaszon csak egy sávban tudnak áthaladni.    Útszűkületre számítsanak a VIII., Csobánc utcában a Diószegi Sámuel utcánál, mert tart az útpálya helyreállítása.    A XIII., Röppentyű utcában a Rozsnyay utca és a Forgách utca között útszűkületre és sávelhúzásra kell számítani, mert felújítják a csatornát.   A XVI., Vezér utcában tart a felújítás; szakaszonként mindkét irányban útszűkületre készüljenek a Füredi utca és a Bazsarózsa utca között. Az Uzsoki Utcai Kórház; Rákosszentmihály; illetve Rákospalota felé a 82-es és a 82A trolibusz, valamint a 31-es, a 131-es, a 144-es és a 231-es autóbusz Vezér utca és Fogarasi út megállóját már korábban áthelyezték.   Lezárták a XXIII., Millennium utcát az Orbánhegyi dűlőnél vízvezeték-építés miatt. A közelben, a Pál apostol utcában és a János apostol utcában is útszűkületre kell készülni a Haraszti útnál.   A 60-as (fogaskerekű) villamos nem közlekedik téli üzemszünet miatt. A Svábhegy és a Széchenyi-hegy, Gyermekvasút között a 60-as pótlóbusszal lehet utazni, amely a Művész út megállót csak a Széchenyi-hegy felé érinti. A pótlóbusz hétköznapokon üzemkezdettől 5:30-ig és 22 órától üzemzárásig, hétvégén üzemkezdettől 7:30-ig és 22 órától üzemzárásig igényvezérelten közlekedik. A Svábhegy és a Széll Kálmán tér között a 21-es, a 21A és a 221-es autóbusszal utazhatnak, a Svábhegy és a Királyhágó tér között pedig a 212-es és a 212A autóbusz igénybevételét ajánljuk.    A Gyál, Vecsési út felé közlekedő 55-ös, 94E és 294E autóbusz, illetve 994-es éjszakai járat Somogyi Béla utca megállóját áthelyezték átépítés miatt.  
 
AZ M3-AS METRÓ FELÚJÍTÁSA  KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉS   Az M3-as metró munkanapokon a Göncz Árpád városközpont és a Kálvin tér között nem közlekedik, a kimaradt szakaszon pótlóbusszal utazhatnak. Munkanapokon a Göncz Árpád városközpont és a Nyugati pályaudvar között az M3A pótlóbusszal is utazhatnak. A metró a Nagyvárad téren nem áll meg, oda a Népligettől induló M30-as állomáspótló autóbusszal lehet eljutni. A Nagyvárad tér megközelíthető a belváros, illetve a Keleti pályaudvar felől a 2M és a 24-es villamossal, a Semmelweis Klinikák felől gyalog, vagy MOL Bubival. M3A pótlóbusz jár a Nyugati pályaudvar és a Göncz Árpád városközpont közötti szakaszon. Hétköznap esténként 21 órától, illetve hétvégén a metró csak Újpest-központ és a Göncz Árpád városközpont között jár. Kőbánya-Kispest és a Göncz Árpád városközpont között az M3-as metrópótló autóbusszal utazhatnak.   Az M3-as metró a Göncz Árpád városközpontban naponta 13 óráig a Kőbánya-Kispest irányú peronhoz érkezik, és onnan indul vissza Újpest felé. 13 órától üzemzárásig a szerelvények az Újpest-központ irányú peronhoz érkeznek, és onnan indulnak vissza Újpest felé.   A 34-es és a 106-os autóbusz Óbuda felé a Róbert Károly körúton a Váci út után nem áll meg a Göncz Árpád városközpont megállóban. A 115-ös autóbusz a Göncz Árpád városközpont felé a Váci úton a Róbert Károly körút előtti Göncz Árpád városközpont megállóban nem áll meg. A 254E autóbusz a Népligetig, a 254M autóbusz a Boráros térig közlekedik. Pestszentimre térségéből a Boráros tér az 54-es és az 55-ös autóbusszal továbbra is elérhető. A 84M, a 94M és a 294M autóbusz a továbbiakban nem érinti a Nagyvárad teret, ezért a kora reggeli járatok is 84E, 94E és 294E jelzéssel a Határ útig közlekednek. A 98E autóbusz mindkét irányban megáll a Csévéző utcában a Frangepán utca megállóban.   A Deák Ferenc téri aluljáróban már korábban lezárták a Károly körúti metrókijáratot, illetve a Bárczy István utcánál az aluljáró lépcsőjét. Az M1-es és az M2-es metró csak a Sütő utca és az Erzsébet tér felől közelíthető meg. A Nyugati téri aluljáróban továbbra sem használható a buszvégállomás Teréz körúti lépcsője.   KÖZÚTI KÖZLEKEDÉS   A Szentkirályi utcát kétirányúsították a Baross utca és az Üllői út között, de az Üllői út irányába csak a BKK járatai hajthatnak be. Ezen a szakaszon mindkét oldalon tilos megállni. Újpesten az Árpád úton a Lebstück Mária utca és Kassai utca között is tilos parkolni. A szabálytalanul várakozó járműveket azonnal elszállítják.   Buszsávot jelöltek ki a Váci úton a Göncz Árpád városközpont és a Lehel tér között is. A Váci úton kifelé a Róbert Károly körút után, a felüljáró mellett csak egy sáv járható, ezért az Árpád híd felől a Váci út kifelé vezető oldalára kanyarodóknak csúcsidőben torlódásra kell számítani. Érdemes az Árpád hídról korábban, a Népfürdő utcánál lehajtani, és onnan a Dagály utca vagy a Vizafogó utca érintésével haladni Észak-Pest felé. A Váci út befelé vezető oldaláról a Róbert Károly körútnál nem lehet balra kanyarodni a felüljáró alatt, a Petneházy utcánál mindkét irányban jelzőlámpa szabályozza a haladást. A Váci úton a Dózsa György útnál mindkét irányban csak két sávban lehet közlekedni, de a külső sávokban jellemzően a metrópótló autóbuszok járnak, részükre elsőbbséget kell adni. Torlódásokra, hosszabb menetidőre kell készülni. Az erre autózóknak csúcsidőben érdemes más útvonalat választaniuk.   Továbbra is tilos jobbra kanyarodni a Váci úton befelé a Victor Hugo utcánál, valamint a Nyugati téri felüljáróról érkezőknek az Alkotmány utcánál. A Bajcsy-Zsilinszky úton az Alkotmány utcától befelé csak a belső sávban lehet egyenesen haladni, mellette buszsáv segíti a pótlóbuszok gyorsabb haladását, a külső sávot csak a jobbra forduláshoz szabad használni. A Kálvin téren már korábban áthangolták a jelzőlámpákat, illetve minden irányban csak egy sáv járható, ezért napközben torlódásra kell számítani. Az Üllői útról csak jobbra, a Múzeum körútra lehet kanyarodni. A Vámház körúton a Lónyay utcától a Kálvin tér felé ugyancsak egy sávon lehet haladni. A pótlóbuszok közlekedését segítő sárga csíkozott területen még forgalmi okból is tilos megállni! Tilos parkolni a Váci úton befelé a Lehel tértől; a tilosban parkoló járműveket elszállítják. A mozgáskorlátozott-parkolóhelyeket áthelyezték a környező utcákba.   Már korábban buszsávot jelöltek ki a Bajcsy-Zsilinszky úton, a Kiskörúton az Andrássy út és a Kálvin tér között, az Andrássy úton befelé a Jókai tértől, a Váci úton a Lőportár utca és a Csanády utca között, illetve a Csanády utcától befelé a Nyugati térig. A buszsávokban tilos kerékpározni, és az itt megálló járműveket azonnal elszállítják!   A Bajcsy-Zsilinszky útra a Nagykörút felől továbbra is csak a BKK-járatok hajthatnak be. A Stollár Béla utca forgalmi iránya korábban megfordult, így a Bihari János utcától a Bajcsy-Zsilinszky út felé egyirányú. A Szent István körútról érkezők a Bajcsy-Zsilinszky utat csak a Teréz körút–Podmaniczky utca útvonalon érhetik el. Az Andrássy útról egy-egy sávból lehet balra a Deák Ferenc tér felé, és jobbra, a Bajcsy-Zsilinszky útra kanyarodni, valamint egyenesen továbbhaladni a József Attila utca felé. A Károly körúton az Astoria irányában a belső sáv a buszsáv, a külső sáv a forgalmi sáv. Az Astoriánál továbbra is a belső sávból lehet egyenesen haladni, és a külső sávból jobbra kanyarodni. A kerékpárral közlekedőket külön jelzőlámpa segíti. A Múzeum körúton a külső sáv a buszsáv. A Bank utcában a Bajcsy-Zsilinszky útnál útszűkületre készüljenek.   A Váci úton a Dózsa György útnál irányonként két sáv járható, befelé nem lehet balra kanyarodni, a kifelé vezető oldalon csak egyenesen lehet továbbhaladni. A Dózsa György úton a Váci útnál irányonként egy sávon közlekedhetnek. Az Ipoly utcában a Váci út előtt sávlezárásra kell készülni, a parkolási lehetőség is megszűnt ezen a szakaszon.   Megváltozott a forgalmi rend a XIII., Kádár utcában; a Váci úttól a Visegrádi utca felé lett egyirányú a Kresz Géza utcáig. A Váci útra a Radnóti Miklós utcán át lehet kihajtani.   A Vágóhíd utcából nem lehet balra, az Albert Flórián útra kanyarodni. Kerülni az Üllői út–Könyves Kálmán körút–Albert Flórián út útvonalon lehet. A Baross utcában a Szabó Ervin térnél útszűkület és sávelhúzás nehezíti a közlekedést.   KERÉKPÁROS KÖZLEKEDÉS A Kálvin téren és az Astoriánál a sűrűn járó pótlóbuszok miatt fokozott figyelmet igényel az áthaladás, ezért a belváros átszelésére a Kiskörút helyett a Nagykörutat, illetve a Kecskeméti utca–Ferenciek tere–Petőfi Sándor utca útvonalat ajánljuk a kerékpárral közlekedőknek.  
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét plusz öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 315
Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com