Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Salvus - Barát
40
hallgató

ENSZ irányelvek az intézményi elhelyezés megszüntetéséről Magyarul és könnyen érthetően is!

- 2023. november 20. 8:26 - 587 megtekintés

Az ENSZ új irányelveket fogalmazott meg az intézményi elhelyezés megszüntetésére vonatkozóan, beleértve a veszélyhelyzeteket is.

A dokumentum célja, hogy segítse a tagállamokat az intézményi elhelyezés megszüntetésében, az intézményi férőhely kiváltás megvalósításában, valamint a fogyatékossággal élő emberek intézménybe kerülésének megelőzésében. A dokumentum mostantól magyar nyelven és könnyen érthető formában is elérhető.

A 2006-ban elfogadott Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ egyezmény kimondja az érintett emberek jogát az önálló életvitelhez és a közösségbe való befogadáshoz. Ennek érdekében a részes államoknak biztosítaniuk kell, hogy a fogyatékossággal élő emberek megválaszthassák, hol és kivel élnek együtt. Ezen túl, az önálló életvitel és a közösségbe való befogadás megvalósulásához biztosítani kell a szükséges támogató szolgáltatásokat.

Az egyezmény megvalósulását felügyelő Fogyatékossággal élő személyek jogainak Bizottsága 2017-ben kiadott egy állásfoglalást, amely segíti az egyezmény értelmezését és végrehajtását. Ezt egészítik ki a 2022-ben megjelent irányelvek az intézményi elhelyezés megszüntetéséről, beleértve a veszélyhelyzeteket is. Az intézeti ellátás fogyatékossággal élő személyek jogaira gyakorolt káros hatásai ugyanis korábban is ismertek voltak, a COVID-19 járvány alatt azonban még láthatóbbá váltak.

Az irányelvek célja, hogy segítsék a tagállamokat az intézményi elhelyezés megszüntetésében, az intézményi férőhely kiváltás megvalósításában, valamint a fogyatékossággal élő emberek intézménybe kerülésének megelőzésében. Civil szervezetek munkájának köszönhetően a dokumentum mostantól magyar nyelven, valamint magyar könnyen érthető nyelven is elérhető. Az útmutatás létrejöttét széleskörű egyeztetés előzte meg, amelyben több, mint 500 fő fogyatékossággal élő személy, valamint az őket képviselő szervezetek vettek részt.

Egyebek mellett az irányelvek felhívják az országok figyelmét, hogy az intézmények fenntartása, illetve építése helyett az intézeten kívüli, közösségi támogató szolgáltatásokra fordítsák forrásaikat. A Bizottság útmutatása szerint továbbá támogatni kell az érintett emberek saját döntéseit az intézményekből történő kiköltözés során. Ezen kívül erősíteni kell a fogyatékossággal élő személyek és szervezeteik részvételét az intézményi férőhely kiváltási folyamatokban. A dokumentum kitér a fogyatékossággal élő nők és gyermekek jogaira is, akik igényeit kiemelten figyelembe kell venni az intézményi elhelyezés megszüntetése során.

Az ENSZ Irányelvek az intézményi elhelyezés megszüntetéséről, beleértve a veszélyhelyzeteket is című dokumentum eredeti, angol változata itt érhető el. A magyar fordítást itt, a magyar könnyen érthető összefoglalót pedig itt lehet elolvasni.

 

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


nyolc - 8 =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: MVGYOSZ. hírlevél - A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége hírlevél műsora
  • 9:00: - Ruzsa Viktor műsora
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 10:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: Life is life - életmód magazin
  • 17:00: Live World - a legnagyobb külföldi előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: MVGYOSZ. hírlevél - A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége hírlevél műsora
  • 21:00: - esélyegyenlőségi magazinműsor Ruzsa Viktorral
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 22:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 23:00: - Reményik László interjú műsora
    A Vakok Állami Intézete, és az ötlet-, és házigazda Reményik László, "Ezer arc, ezer talentum" című közös programja minden hónap második keddjén (kivéve a nyári időszakot) megtekinthető élőben a Hermina út 21. szám alatt.
    (a rendezvények ingyenesek!)

    Cél, hogy minden hónap második keddjén olyan személyek legyenek a vendégek, akik tevékenységük, tudásuk, gondolataik, élettapasztalatuk révén szellemi munícióval tudnak szolgálni.

    Az interjú sorozat alkalmain két embert ismerhetnek meg a rendezvény látogatói, míg rádiónkban hetente egy-egy vendéget mutatunk be hallgatóink előtt (így a következő hétre csúszik át az aktuális rendezvény második vendége).

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. április 29. kedd, Péter napja van.
Az év 18. hete és 119. napja.
Holnap Katalin, Kitti napja lesz.

1838. A Pesti Magyar Színházban Laborfalvy Róza elszavalja Vörösmarty Mihály WesselényiMiklósról szóló költeményét, Az árvízi hajós-t.


1849. Görgey stratégiai baklövése. Ő a komáromi csata után nem üldözte az ellenséget, hanem Buda ostromára indult. Ezt a lépését Ő maga nevezte stratégiai baklövésnek.


Vörösmarty Mihály: Petike

"...Ármányadta Péterkéje,
Még mi nem volt a bibéje:
Sem kalapja, sem mentéje,
Sem a sarkantyú zenéje,
Nem kell neki róka málja,
Sem a szomszéd bibliája;
Nem kell neki bor, galuska,
De bezzeg kell a Juliska,
Bár negédes és hamiska,
De vidor és szép piroska,
Sem ehetnék, sem ihatnék,
Csak Julcsával nyájaskodnék..."

Időjárás

2025-04-29, 12:59
Clear sky
W
Clear sky
23°C
2.1 m/s
Apparent: 16°C
Nyomás: 1027 mb
Páratartalom: 52%
Szél: 2.1 m/s W
Széllökések: 6.1 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 05:29
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


egy mínusz három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 326

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com