Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Hungária - Baby doll
59
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Érettségi: megkezdődött maszkok és védőeszközök kiszállítása

- 2020. április 30. 17:21 - 1202 megtekintés

Megkezdődött az érettségizőknek és felügyelő tanáraiknak biztosított maszkok és védőeszközök kiszállítása – jelentették be csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.

Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős államtitkára hangsúlyozta: a hétfőn kezdődő idei érettségin a járványhelyzet miatt a biztonsági intézkedésekre kell kiemelten odafigyelni.     Ezeket sorolva közölte: néhány tárgy kivételével csak írásbeli vizsgákat tartanak, ami jelentősen csökkenti a személyes kontaktusok számát . A közlekedési tumultus csökkentéséért az első héten a vizsgák délelőtt kilenc órakor kezdődnek – tette hozzá.     Sűrítik a közösségi közlekedés járatait, ugyanakkor vélhetően sokan személyautóval közelítik meg az iskolákat, ezért a rendőrök a forgalomirányításban vállalnak szerepet, és figyelnek a kialakuló csoportosulásokra is – tette hozzá.     Maruzsa Zoltán hangsúlyozta, hogy minden intézményben biztosítanak fertőtlenítőszereket, maszkokat és a tanároknak védőkesztyűt az állami tartalékok terhére. „Ezek biztosításában oroszlánrésze van a kormányhivataloknak” – mondta.     A maszk viselése az iskolák folyosóin, közösségi helyiségeiben kötelező, a dolgozatok megírása közben azonban nem, ugyanakkor viselésük „erősen ajánlott” – emelte ki az államtitkár, arra is kitérve, hogy az épületeket alaposan kitakarították, de a higiéniára a vizsgák alatt is kiemelten figyelnek.

Úgy folytatta: a felügyelői teendők alól mentesítették az idősebb, krónikus betegségben szenvedő pedagógusokat, az iskolai kapukat, ajtókat – kitámasztva – nyitva tartják, a vizsgahelyiségekben is folyamatosan szellőztetnek.     A termekben legfeljebb 10 vizsgázó lehet, közöttük legkevesebb másfél méter távolságot kell tartani, az érettségi dolgozatokat szintén járványügyi megfontolásból egy napig „pihentetik” a kijavításuk előtt – sorolta az államtitkár, aki megköszönte a kormányhivataloknak a vizsgák lebonyolításához nyújtott segítséget.

György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára ismertette: országszerte a diákoknak 422 ezer 445 maszkot, a tanároknak több mint 147 ezer maszkot és kesztyűt biztosítanak, továbbá 20 ezer félliteres kiszerelésű pumpás kézfertőtlenítőt és 8376 liter felületfertőtlenítő-szert szállítanak ki.     A kormányhivatalok 536 intézménybe juttatnak el védőfelszereléseket – jelezte a politikus, arra is kitérve, hogy azokat az egyházi és alapítványi fenntartású intézményeknek, illetve a magániskoláknak is eljuttatják.     A kormányhivatalok munkatársainak, népegészségügyi és fogyasztóvédelmi szakembereinek is köszönetet mondva György István beszámolt arról is, hogy 84 ezer érettségizőből mintegy hétezren – köztük azok, akiknek nincs tanulói jogviszonyuk – a kormányhivatalok által szervezett vizsgákon vesznek részt.

Sára Botond, Budapest Főváros Kormányhivatalát vezető kormánymegbízott közlése szerint minden negyedik érettségiző a fővárosban vizsgázik. A 20 254 érettségiző 244 helyszínen vizsgázik, és 13 292 felügyelőtanár biztosítja az érettségit.     Budapesten 153 ezer maszkot, 42 ezer pár védőkesztyűt, 5300 félliteres kiszerelésű kézfertőtlenítőt, és „töménytelen mennyiségű” felületfertőtlenítőt osztanak ki – részletezte, majd kijelentette: a fővárosban is felkészültek az érettségi biztonságos lebonyolítására.

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke arról beszélt, hogy a takarítók az érettségi alatt emelt számban dolgoznak az iskolákban. A biztonsági intézkedések miatt a vizsgák lebonyolításához kétszer annyi teremre és pedagógusra van szükség, mint általában, ezért általános iskolai tanárok is vállaltak felügyeletet. A dolgozatokat a pedagógusok kesztyűben osztják ki.     A Klebelsberg Központ elnöke azt is fontosnak nevezte, hogy a vizsgához használható segédeszközök – helyesírási szótár, számológép, függvénytáblázat – közül mindenki a sajátját használhatja.     Maruzsa Zoltán kérdésre válaszolva közölte: várakozásaik szerint 900-1000 közötti külföldi vizsgázó vesz részt az idei érettségin, ők nem csak a szomszédos országokból érkeznek. Esetükben a karantén alkalmazásától eltekintenek.
Szintén kérdésre kifejtette, hogy használhatják a kollégiumokat az érettségizők, szobánként ugyanakkor csak egy ember elhelyezése lehetséges és be kell tartani a távolságtartás szabályait. Kapacitásproblémáról nincs tudomásuk – mondta.

MTI 2020. április 30.



A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!


Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. május 24. vasárnap, Eszter, Eliza napja van.
Az év 21. hete és 144. napja.
Holnap Orbán napja lesz.

1707. Rákóczi fejedelem pompázása az ónodi országgyűlésen. "A felséges fejedelem szép pompás török paripán, királyszínű bársony köntösben és fekete kócsagtollasan jött, kétfelől nemes seregből való ifjak és gavallérok párducbőrösen és forgósan." Mindez olyan időben, midőn a közpénztár üres és a rézpénzt devalválni kellett.


1924. Megalakult a Magyar Nemzeti Bank. Elnöke Popovics Sándor, kormánybiztosa Szabóky Alajos pénzügyi államtitkár. Ugyanekkor megszűnt az Állami Jegybank.


Május 24. / Eszter, Eliza /

Sebők Éva: Tavasz Eszterke

Egy órácska óta
szól az Eszter-nóta.
Szálló sárkányorkán
hozta el az orrán.
Ihol zeng!...Ahol zeng,
nincs ott már sehol csend.
Piros pikulákat
hajtanak az ágak
Kövér bolondgomba
fölmászik a dombra.
Lába kel a bágyadt
pitypang- pagodának.
Fenn meg csodapókok,
ébredő pirókok,
ciróka-maróka,
hat rigó-fióka,
s egy fatetőn-alvó
kócos pityipalkó!

Időjárás

2026-05-24, 19:15
Partly cloudy
NW
Partly cloudy
29°C
4 m/s
Apparent: 21°C
Nyomás: 1026 mb
Páratartalom: 39%
Szél: 4 m/s NW
Széllökések: 8.2 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 04:56
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő mínusz hat = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

  • 2026.05.29 18:00 - Az éjszaka tapintása - a Vakrepülés Színtársulat rendezvénye
  • 2026.05.30 18:00 - Az éjszaka tapintása - a Vakrepülés Színtársulat rendezvénye
  • 2026.05.31 17:00 - Művészet, Spiritualitás, Reiki - Sztárvendég: Laár András - Karinthy-gyűrűs magyar humorista, költő, énekes, zeneszerző, színész, dalszövegíró, buddhista pap
    Program részletei (Kattintson a megnyitáshoz)
    17:00
    Érkezés, kapunyitás, az érdeklődők fogadása.
    18:00
    Laár András és Varga Szilárd Beszélgetés művészetről, spiritualitásról és a Reikiről.
    18:50
    Mantra-praxis Zenés szertartás és közös rezgés Laár Andrással.
    19:30
    Energia kör Csoportos kezelés Reikivel.
    Kötetlen beszélgetés 21:00 óráig Részletek itt olvashatóak!
  • 2026.06.03 17:00 - Áramszünet (érzékenyítő program) - a Vakrepülés Színtársulat rendezvénye
  • 2026.06.12 18:00 - Az éjszaka tapintása - a Vakrepülés Színtársulat rendezvénye

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com