Esélyegyenlőségi magazin – kedden 9-től, ism. 21 órától
A november 11-i műsor tartalmából…
Bercse László, az ÉFOÉSZ társelnöke és az Európai Önérvényesítő Platform (EPSA) elnöke előadást tartott a lengyelországi Rzeszow-ban. Az előadó a helyi, PSONI szervezet önérvényesítő konferenciáján az önérvényesítéshez szükséges készségekről és a támogatásról beszélt.
Előadásában kiemelte: „Bátornak kell lennünk, és tudnunk kell, hogy számít a véleményünk! Hallassátok a hangotokat! Osszátok meg, mit gondoltok és éreztek, és mire van szükségetek. Mi vagyunk a saját életünk szakértői. Mi tudjuk, milyen támogatásra van szükségünk.”
Hozzátette: „Önérvényesítőként azt akarom, hogy az országaink befogadjanak minket. Hogy mi is a társadalom egyenlő tagjai legyünk és ugyanúgy élhessünk, mint bárki más. A befogadás azt jelenti, hogy mi is tudunk dolgozni, tanulni, szórakozni, szavazni döntéseket hozni. Akkor is, ha ehhez támogatásra van szükségünk.”
Bercse László
Az előadó megosztott néhány nehézséget és javaslatot az európai önérvényesítők ajánlásai alapján:
Meg akarjuk érteni a világot, amelyben élünk. Az információknak könnyen érthetőnek és mindenki számára elérhetőnek kell lenniük.
Valódi munkahelyeket és valódi fizetést akarunk. Egyenlő hozzáférést akarunk a foglalkoztatáshoz.
Azt akarjuk, hogy minden gyermek és diák együtt járjon iskolába. Nem szabad a tanulókat a fogyatékosságuk alapján elkülöníteni.
A közösségben akarunk élni, az általunk választott emberekkel. Nem akarunk intézetekben élni. Mi akarunk dönteni arról, hol, kivel és hogyan élünk.
Egyenlő hozzáférést akarunk az egészségügyi ellátáshoz. Megfelelő bánásmódot akarunk és érthető tájékoztatást az ellátásokról és kezelésekről.
Azt akarjuk, hogy tiszteletben tartsák a döntéseinket. Jogunk van döntéseket hozni. Jogunk van támogatást kapni a döntéseinkhez, ha szükségünk van rá.
Azt akarjuk, hogy jogunk legyen szavazni a választásokon. Mi is az országaink állampolgárai vagyunk. Jogunk van beleszólni a közös ügyekbe.
Fotó: PSONI Jarosław
A „Bátornak kell lennünk, és tudnunk kell, hogy számít a véleményünk!” Önérvényesítő konferencia Lengyelországban bejegyzés először ÉFOÉSZ-én jelent meg.
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
12°C







Vélemény, hozzászólás?