Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Tom Novy - Unexpected
53
hallgató

Esélyegyenlőségi programok indulnak a Fehér Bot Alapítványnál

- 2010. szeptember 30. 19:04 - 3801 megtekintés

Több, mint 131 millió forintot nyert el a Fehér Bot Alapítvány 4 projekt megvalósítására. Ezen projekteket ünnepélyes nyitókonferencián mutatták be az Alapítvány Vezetői 2010.szeptember 30-án, csütörtökön.

-Tehetségsegítő esélyegyenlőségi program az Észak-alföldi Régióban A Helen Kellerről elnevezett Program keretében 50 fő tehetséges, fogyatékossággal élő, fiatal kaphat valódi igényekre és szükségletekre alapozott segítséget. Az egyenlő hozzáférés céljából az akadályozott fiatalok a közvetlen tehetséggondozásra, tanórán kívüli célzott ismeretbővítésre számíthatnak, valamint hozzátartozóik számára az iroda mentori, tanácsadási szolgáltatásokat is nyújt és segítik a tehetséges fiatalok önszerveződését. A projekt pénzügyi alapja a TÁMOP 3.4.4/B Magyar Géniusz Integrált Tehetségsegítő pályázaton elnyert 9.935.500,- forint.
– „Trambulin” Komplex Fejlesztési Program az Esélyegyenlőségért Hajdú-Bihar megyében
– A program során 50 fő fogyatékkal élő, illetve megváltozott munkaképességű személy részére nyílik lehetőség komplex fejlesztésre, képzésen való részvételre (Számítástechnikai alapismeretek látássérültek számára; ECDL; Frissítőmasszőr képzés), illetve munkakipróbálásra. A program célja, hogy azon fogyatékkal élő, illetve megváltozott munkaképességű személyek számára nyújtson segítséget, akik nem csupán egészségügyi állapotukból adódóan, hanem szakképzettség, munkatapasztalat hiányában, illetve elavult szakképzettségük miatt halmozottan hátrányos helyzetűek a munkaerőpiacon. A projekt a TÁMOP – 5.3.1.-C-09/2 „Első lépés” – alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezők képessé tevő és önálló életvitelt elősegítő programjai pályázaton elnyert 59.992.500,- forintból valósul meg.
-„HELYT-ÁLLÁS” Komplex esélyegyenlőségi program (TÁMOP-5.5.1.A-10/1-2010-0002) A projekt célja a térség hátrányos helyzetű, képzetlen, tanulásban akadályozott és hallássérült fogyatékos személyek munkaerő-piaci integrációjának elősegítése, bolti eladói és irodai asszisztensi képzések által. A képzés kezdete várhatóan 2011 februárja. A projekt megvalósításához a TÁMOP-5.5.1.A-10/1 Horizontális célkitűzések megvalósulását elősegítő helyi közösségi kezdeményezések, programok támogatása pályázat szolgáltatja a pénzügyi alapot, melynek keretében 44.798.788,- forintot nyert el a Fehér Bot Alapítvány. A három projekt az Európai Unió támogatásával, Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. „Lépésről lépésre” munkába/ képzésbe AMSZ-2010 program A program során az alapítvány 41 aktív korú álláskereső látássérült személy bevonása mellett 10 fő nyílt munkaerő-piaci elhelyezését, vagy képzésbe közvetítését vállalja. A látássérült álláskeresők és a nyitott munkáltatók számára többféle munkaerő-piaci szolgáltatásokat biztosítanak. Irodák várják az ügyfeleket és a munkáltatókat Debrecenben és Nyíregyházán is. A program a Nemzeti Erőforrás Minisztérium támogatásából a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi központ közreműködésével valósul meg. A program teljes költségvetése 17.549.420 Ft. A megvalósítás időtartama 2010. augusztus 1-től 2011. november 30-ig tart.

A Fehér Bot Alapítvány továbbra is szerteágazó szolgáltatásokkal és komplex intézményrendszerrel várja fogyatékossággal élő ügyfeleit az Észak-alföldi régióból. A segítő cél érdekében a feladatok között szerepel elemi és foglalkozási rehabilitáció, felnőttképzés, programszervezés, az Ifjúsági iroda, valamint a támogató szolgálatok munkája is.

Fehér Bot Alapítvány

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


négy - = 3

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - Ruzsa Viktor műsora
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 10:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: Life is life - életmód magazin
  • 17:00: Live World - a legnagyobb külföldi előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 21:00: - esélyegyenlőségi magazinműsor Ruzsa Viktorral
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 22:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 23:00: - Reményik László interjú műsora
    A Vakok Állami Intézete, és az ötlet-, és házigazda Reményik László, "Ezer arc, ezer talentum" című közös programja minden hónap második keddjén (kivéve a nyári időszakot) megtekinthető élőben a Hermina út 21. szám alatt.
    (a rendezvények ingyenesek!)

    Cél, hogy minden hónap második keddjén olyan személyek legyenek a vendégek, akik tevékenységük, tudásuk, gondolataik, élettapasztalatuk révén szellemi munícióval tudnak szolgálni.

    Az interjú sorozat alkalmain két embert ismerhetnek meg a rendezvény látogatói, míg rádiónkban hetente egy-egy vendéget mutatunk be hallgatóink előtt (így a következő hétre csúszik át az aktuális rendezvény második vendége).

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. július 8. kedd, Ellák napja van.
Az év 28. hete és 189. napja.
Holnap Lukrécia napja lesz.

1683. A tatár előhad Bécs felé Ausztriába tört. Kara Musztafa nagyvezér, miután Fogarason, Szebenen, Fejérváron, Enyeden és Somlyón át rabolva és égetve betört tatár khánt magához vonta és Veszprémet, Tatát, Szentmártont és Pápát elfoglalta, július 8-án a tatár előhadat Ausztriába indítá.


1815. A feloszlott budai színtársulat tagjaiból új társulat alakul Miskolcon.


Szabó Lőrinc: Nyár

Nézd csak, bolondul, karikázva
hogy összecsap az a két sárga
lepke! hogy kezd tündéri táncba!

hogy gyúrja egymást, hogy forog!
Négy szárnyuk százfelé lobog,
pedig egyhelyben kavarog.

Csókolóznak? vagy marakodnak?
Most hirtelen egybefogóznak,
s nyílegyenest fölfurakodnak.

föl, föl, föl, ingó, lebegő
tornyot húzva, mely repdeső
útjuk nyomában égbe nő,

függőlegesen rakéta: már a
bükk magasában, már a nyárfa
csúcsánál járnak: már a drága

túlvilágban szikráznak a
kék őrületben, ahova
csak a szerelem mámora

vagy az se emel!...Ott repülnek!
Ott! Hol? Fény! Látod?...Tovatüntek...
Magukkal vitték a szemünket!

Időjárás

2025-07-08, 07:53
Overcast
NNE
Előjelzés
19°C
1.3 m/s
Apparent: 21°C
Nyomás: 1007 mb
Páratartalom: 83%
Szél: 1.3 m/s NNE
Széllökések: 12.5 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 7.6mm /100% / Rain
Napfelkelte: 04:55
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


egy szorozva négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com