Évente hétmillió ember hal meg amiatt, hogy szennyezett levegőt kénytelen belélegezni
A légszennyezettség mindnyájunkat fenyeget, de a legszegényebb és legkiszolgáltatottabb emberek viselik a legnagyobb terhet.
Évente hétmillió ember hal meg amiatt, hogy szennyezett levegőt kénytelen belélegezni – ismertette legfrissebb becslését az Egészségügyi Világszervezet. 4,2 millióan a külső levegő szennyezettsége miatt vesztették életüket, 3,8 millió ember pedig a háztartáson belüli, főzésből, fűtésből származó légszennyezés miatt halt meg. A halálesetek több mint 90 százaléka alacsonyan vagy közepesen fejlett országokban történt. A levegő szennyezettsége a WHO szerint továbbra is jelentős; a világon 10 emberből 9 súlyosan szennyezett levegőt kénytelen belélegezni. A légszennyezettség mindnyájunkat fenyeget, de a legszegényebb és legkiszolgáltatottabb emberek viselik a legnagyobb terhet.
Ezeket is olvassa el:
A világban már több mint 13 millióan megfertőződtek
Budapest góccá válhat, ha nem tartják be a korlátozásokat
A világban 5,7 millióan fertőződtek meg, az amerikai kontinensen terjed legerőteljesebben járvány
Koronavírus hírek – október 27.
2 716 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 114 beteg
Nébih: egyre több üzletben helyeznek ki kézfertőtlenítőt a vásárlóknak
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
19°C






Vélemény, hozzászólás?