Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Hírek -
30
hallgató

Évi 320 ezer vizit a szemorvoshoz

- 2017. október 22. 15:46 - 800 megtekintés

A felmérések szerint világszerte 2,5 milliárd embernek van látásproblémája, s évente egymillióval nő a vakok száma. Ukrajnában ötvenezer világtalan él, évente háromezren válnak rokkanttá ebből kifolyólag. A látássérültek és a fehér bot nemzetközi napján, melyet október 15-én méltatnak világszerte, a szakemberek igyekeznek felkelteni a közvélemény figyelmét az érintettek sajátos helyzetére, keresve gondjaik megoldásának lehetőségeit, a társadalomba való teljesebb értékű beilleszkedésük útját- írja a Kárpáti Igaz Szó online.

A látó ember számára az ingerek 90 százaléka vizuális. Hogy van ez a vakoknál? – kérdeztük Oleg Morozt, a megyei klinikai kórház oftalmológiai osztályának vezetőjét, az oftalmológusok megyei szövetségének elnökét.

A látóknak sokkal kevésbé van szükségük a többi érzékszervre, kevésbé támaszkodnak rájuk, ám ez azt is jelenti, hogy a többi érzékük kevésbé kifinomult. Azok számára, akik nem látnak, megnő a jelentősége a hallásnak és a tapintásnak, így ezek jóval fejlettebbé válnak.

Jelenleg milyen technikai eszközök segítik a gyengén látókat és a vakokat?

Már létezik olyan okos fehér bot, amely a betáplált fotók alapján felismeri a közeledő ismerős arcokat, ráadásul az érkező térbeli helyzetéről is tájékoztatja a gazdáját. Egyéb okos technikai eszközök kifejlesztése is folyamatban van a vakok megsegítésére. Ilyen például a Vaknavi – a Google térkép „vaktérkép” változata annak érdekében, hogy útvonalat is tervezhessen az, aki nem lát. Több mint egy éve létezik a Lapról hangra alkalmazás, amiben önkéntesek olvassák fel a sajtótermékek híreit. Fontos eszköz lehet a vakok tájékozottsága és hírfogyasztása szempontjából. Külföldön már használják az amerikai eSight szemüveget, amely a gyengén látók számára biztosítja a tárgyak nagymértékű felnagyítását. Ám az ára miatt sajnos egyelőre kevesen engedhetik meg maguknak, de a teljes vakságban élőknek nem is tud segíteni az eszköz. Remélem, a közeljövőben is sok ilyen fejlesztés születik a látássérült emberek akadálymentesítése érdekében.

A páciensek milyen panaszokkal keresik fel leggyakrabban a szemészeket?

Míg külföldön a látásromlás egyik vezető oka az úgynevezett szemfenéki meszesedés, ami időskorban fordul elő, nálunk első helyen a zöld hályog, másodikon a retinaleválás és a szemidegek rendellenességei, harmadikon a sérülések közben keletkezett problémák állnak. Évente átlagosan 320 ezer ember keresi fel szakembereinket. Fekvőbeteg-ellátás keretében osztályunkon évi hétezer páciens fordul meg, közülük három és fél ezer szorul műtéti beavatkozásra.

S hogy mi áll szemünk fénye gyengülésének a hátterében? A szakember szerint elsősorban a technológiai eszközök túlzott elterjedése és használata: a mobiltelefon, a táblagép, a számítógép, a notebook stb. a ludas. A civilizáció fejlődéséért meg kell fizetnünk, ez esetben a látásunkkal. Negyvenéves kor felett a szembetegségek, a látásromlás és a vakság előfordulásának esélye minden egyes eltelt évtizeddel megháromszorozódik. Szintén negyvenéves kor körül kezd kialakulni az úgynevezett presbyopia, e folyamat során a szem fokozatosan elveszíti természetes alkalmazkodóképességét. Ennek legfőbb jele, hogy az apró betűk összefolynak, elmosódnak és a könyvet, újságot egyre távolabb kell tartanunk ahhoz, hogy el tudjuk olvasni.

Pedig egy kis odafigyeléssel sokat tehetünk szemünk védelmében – fejti ki a szakember. – Először is, rendszeresen vegyünk részt szűrővizsgálaton, hogy a lappangó betegségekre időben fény derüljön. Számítógépes munka során fontos a rendszeres szünetek beiktatása, a kialakuló szemszárazság leküzdése. Figyeljünk az egészséges táplálkozásra is. A káros UV-sugarak kiszűrése érdekében viseljünk megfelelő napszemüveget, UV-szűrős gyógyszemüveget, kontaktlencsét.

Forrás: karpatinfo.net

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

*


- hat = 3

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: MVGYOSZ. hírlevél - A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége hírlevél műsora
  • 9:00: - Ruzsa Viktor műsora
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keeressen minket bizalommal!
  • 10:00: Tízórai - Godó Gyurival
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: Life is life - életmód magazin
  • 17:00: Live World - a legnagyobb külföldi előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: MVGYOSZ. hírlevél - A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége hírlevél műsora
  • 21:00: - esélyegyenlőségi magazinműsor Ruzsa Viktorral
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keeressen minket bizalommal!
  • 22:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 23:00: - Reményik László interjú műsora
    A Vakok Állami Intézete, és az ötlet-, és házigazda Reményik László, "Ezer arc, ezer talentum" című közös programja minden hónap második keddjén (kivéve a nyári időszakot) megtekinthető élőben a Hermina út 21. szám alatt.
    (a rendezvények ingyenesek!)

    Cél, hogy minden hónap második keddjén olyan személyek legyenek a vendégek, akik tevékenységük, tudásuk, gondolataik, élettapasztalatuk révén szellemi munícióval tudnak szolgálni.

    Az interjú sorozat alkalmain két embert ismerhetnek meg a rendezvény látogatói, míg rádiónkban hetente egy-egy vendéget mutatunk be hallgatóink előtt (így a következő hétre csúszik át az aktuális rendezvény második vendége).

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2022. július 5. kedd, Emese, Sarolta napja van.
Az év 27. hete és 186. napja.
Holnap Csaba napja lesz.

1044. Aba király ménfői veresége és halála. III. Henrik, miután Aba király a béke némely föltételeit nem teljesítette, harmadszor tört be az országba, s Ménfőnél a pápailag kiátkozott Aba felett árulás segélyével nagynehezen győzelmet nyert. Aba a Tisza vidékére futott a ott azon magyarok által, kiknek rokonait agyonverette, meggyilkoltatott.


1683. Az Udvari Haditanács alelnöke Pozsonyban átveszi a koronaőröktől a Szent Koronát, hogy Thököly és a törökök elől Ausztriába menekítse.


Apáti Miklós / 1944. júl.5. - /

Szakállosodván

"...Átlátván mindenen, én azt akarom:
barát és ellenség már lásson át rajtam.
Boromat kidöntöm, poharam megőrzöm,
hogy eszembe jusson, mit is akartam:

halottnak emléket, a dolgosnak munkát,
hazát a szegénynek, napsütést a rabnak,
jövőt a jelennek, a testnek diadalmát,-
s magamnak maradjak még kicsit fiatalnak."

BKK Információk

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


nyolc plusz egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 312
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com