Ez itt a baba helye

Régi megfigyelés, hogy a nők, amikor felvesznek egy csecsemőt, legtöbbször testük bal oldalára helyezik, bal karjukkal támasztják alá. Korábban elterjedt volt a vélekedés, mely szerint ez azért van így, mert ebben a helyzetben a gyermek érzékeli anyja szívverését, és ez nyugtatólag hat rá. Az agy működésének alaposabb megismerésével azonban egy újabb elképzelés fogalmazódott meg: ha […]

Régi megfigyelés, hogy a nők, amikor felvesznek egy csecsemőt, legtöbbször testük bal oldalára helyezik, bal karjukkal támasztják alá. Korábban elterjedt volt a vélekedés, mely szerint ez azért van így, mert ebben a helyzetben a gyermek érzékeli anyja szívverését, és ez nyugtatólag hat rá.

Az agy működésének alaposabb megismerésével azonban egy újabb elképzelés fogalmazódott meg: ha a csecsemő az anya bal karján van, akkor könnyebben alakul ki érzelmi kapcsolat kettejük között. A bal oldali látómezőből ugyanis – az idegpályák keresztezettsége miatt – az impulzusok közvetlenebbül futnak be a jobb agyféltekébe, márpedig az érzelmek feldolgozása főként itt zajlik. (Természetesen a bal látótérből érkező információk a bal agyféltekébe is eljutnak, csak egy kicsit bonyolultabb módon, idegi átkapcsolódások révén.) Ezért az anyák könnyebben megértik gyermekük érzelmi megnyilvánulásait, ha a kicsi a bal látótérfélen van.

Ugyanez a fordított irányú kommunikációra is érvényes: a csecsemőnek is jobb, ha az anya bal arcfelét látja, mert innen könnyebben le tudja olvasni az érzelmeket. Ennek az az oka, hogy a test
bal oldala a jobb agyfélteke irányítása alatt áll, így az „érzelmes” jobb félteke által mozgatott bal arcfél jobban kifejezi a belső állapotokat.

A bal oldalon való dajkálás az anya és gyermeke közötti szoros érzelmi kapcsolat kialakítását és fenntartását szolgálja — vajon gyakrabban alkalmazzák ezt az ügyes „fogást” azok, akiknek érzelmi kötődései az élet más területén is jobbak, erősebbek az átlagosnál?

Gianluca Malatesta vezetésével egy négyfős olasz kutatócsoport 288 nő bevonásával kísérletet végzett a kérdés megválaszolására. Az alanyok — akik 18 és 38 év közöttiek voltak – egyesével vettek részt a kísérletben. A vizsgálatot végző kutató egy életnagyságú és nagyjából élethű megjelenésű játékbabát tett le eléjük az asztalra, majd ezt mondta: „Képzelje el, hogy ez a baba egy valódi csecsemő, aki sír. Kérem, vegye a karjába és nyugtassa meg.’’ Miután a nők felvették és 8-10 másodpercig karjukban tartották a babát, a próba véget ért. Ezután a kísérletvezető újból eléjük tette a babát, de már egy másik pozícióban. Minden résztvevő hatszor vette fel a „csecsemőt” – a baba testhelyzetének változtatására azért volt szükség, hogy kiderüljön, a nőket az oldalválasztásban csak az befolyásolja-e, hogy a baba feje éppen merre néz, vagy létezik egy ettől függetlenül érvényesülő tendencia is.

A kutatók emellett mindenkivel kitöltettek egy olyan tesztet, mely azt vizsgálta, milyen volt az illetőnek a szüleivel való érzelmi kapcsolata élete első 16 évében. A kérdések arra irányultak, milyen mértékben volt jellemző közöttük az érzelmi közelség, az együttérzés, vagy éppen a közöny, a ridegség. Egy másik kérdőív pedig a résztvevők párkapcsolataira jellemző kötődési stílust vizsgálta: mennyire bizalmon alapuló, vagy éppen szorongásteli ez a viszony.

Az eredmények azt mutatták, hogy a nőknek az anyjukkal, de különösen a párjukkal való kapcsolata észrevehetően befolyásolta, hogy melyik oldalra veszik fel a babát: minél harmonikusabb volt a kapcsolat, annál inkább előnyben részesítették a bal oldalt. Természetesen ez semmiképp nem jelenti azt, hogy aki a jobb oldalon tartja gyermekét, az nem fordít elég figyelmet a kettejük közötti érzelmi kapcsolatra, de azt azért jelzi, hogy a csecsemő bal karra vétele jellemző azokra, akik az élet más területein is képesek harmonikus érzelmi kapcsolatot kialakítani.

(megjelent: Élet és Tudomány 2019. augusztus)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .