Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Camilla Brinck - Bye bye forever
46
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Ferenc pápa a vakoknak és gyengénlátóknak: legyünk a remény jelei azoknak, akikkel találkozunk

- 2025. január 8. 9:51 - 652 megtekintés

A Szentatya pénteken délelőtt fogadta a Vatikánban a Vakok és Gyengénlátók Olasz Szövetségének tagjait.

Jézus örömének megtapasztalásáról, a zarándoklatok céljáról beszélt nekik, és azt kérte, hogy legyenek a remény jelei minden ember számára, éppúgy, ahogy a szentek tették a történelemben és a mai korban egyaránt.
Gedő Ágnes – Vatikán
Az egyház számára 2025 jubileumi év, hiszen a hagyomány szerint 25 évente tartunk szentévet. Emlékeztette az audiencián részt vevőket a mostani jubileum mottójára: „A remény zarándokai”. A zarándok szó a gyaloglást juttatja eszünkbe, a haladást, ami akkor jó, ha egész életünkön át tartó állapot. Minden életkorra igaz ez, gyerekek, fiatalok, felnőttek, idősek mindig legyenek mozgásban, sose álljanak meg, sose érkezzenek meg, hanem éljen bennük a vágy az előrehaladásra – buzdított beszédében a pápa.
A szentkapu Jézus Krisztust jelképezi
A zarándok azonban nem pusztán gyalogol, hanem van egy meghatározott cél, amit el akar érni: egy szent hely vonzza őt, motiválja az utazásban, támogatja a fáradozásban. A szentév esetében a cél egy kapu. Érdekes, nem igaz? A szentkapu. Természetesen egy jelképről van szó: a szentkapu Jézus Krisztust jelképezi, az ő üdvösségének misztériumát, ami segít nekünk, hogy belépjünk az új életbe, mely mentes a bűn szolgaságától, ahol szabadon szerethetjük és szolgálhatjuk Istent és a felebarátunkat.
Jézus öröme béke, jóság, gyengédség
Ferenc pápa ezért azt javasolta a vakoknak és gyengénlátóknak, hogy ne csak mozgásban legyenek, hanem zarándokok is, akik szeretnének találkozni Jézussal, személyesen megismerni őt, meghallgatni szavát, mely értelmet ad az életnek, egy új, másfajta örömmel tölti meg. Ez az öröm nem marad meg kint, a felszínen, hanem megtölti és felmelegíti a szívet, ez az öröm béke, jóság, gyengédség. Jézus öröme ilyen, és csak ő adhatja meg nekünk ezt az örömöt.
A pápa elmondja beszédét
A nagy példaképek
Ezt mutatja annak a sok szentnek a tanúságtétele, akik a múltban és korunkban éltek. Gondoljunk Pier Giorgio Frassatira, a torinói fiatalemberre, aki száz évvel ezelőtt élt. Vagy Carlo Acutis-ra, a milánói fiatalra, aki húsz éve élt. Azán ott vannak a nagy „bajnokok”, mint Assisi Ferenc és Klára, akiket mindenki ismer. Vagy a Gyermek Jézusról nevezett Teréz, a XIX. század végén élt fiatal francia nő, aki olyan szerelmes volt Jézusba, hogy az egész világot be akarta járni, hogy mindenkinek hirdesse őt; és rájött, hogy ezt úgy teheti meg, ha ő maga válik szeretetté, a szerzetesi életben, melyet az imának és rendtársnői szolgálatának szentel.
Ők a remény zarándokai, olyan fiatalok, akik találkoztak az Úr Jézussal, és vele együtt zarándokoltak, aki a remény minden ember és a világ számára. Kövessük ezt az utat, és mi is a remény apró jeleivé válunk azoknak, akik találkoznak velünk: ezt kívánom magamnak és nektek is – búcsúzott végül a pápa a Vakok és Gyengénlátók Olasz Szövetségének tagjaitól.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


1 * = kettő

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Szilágyi János és Frenkl András szórakoztató műsora két órán keresztül
    Sorozatok, technika, tudományok, közlekedés, zene, bulvár, informatika, egészség, közösségi média, rövid interjúk TV-s celebekkel, énekesekkel, zenészekkel. www.intimreszek.hu
    Keresd Facebook-on is
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. március 21. szombat, Benedek napja van.
Ma van a(z) Rasszizmus elleni világnap, Szent Benedek napja.
Az év 12. hete és 80. napja.
Holnap Beáta, Izolda napja lesz.

1079. VII. Gergely tisztelete I. Szent László iránt. "Te a legnagyobb királyok nyomdokait követed, mert kész vagy Szent Péter szolgálatjára, mint azzal egy vallásos fejedelem tartozik, és a pápa iránti engedelmességre, mint egy szabad férfiúhoz illik."


1229. A besenyők polgárosodása. IX. Gergely megdicsérte ifjabb Béla királyt, hogy elment a besenyőkhöz és az esztergomi érsekkel együtt fáradozott azok megtérítésén.


Dayka Gábor / 1769. márc.21. - 1796. okt.20. /

A tavasz

"Nyájasb arculattal arany szekerére felülvén,
Ünnepi fényt ereget Phoebus az ékes egen.
A fagyos éjszaknak zúgó fúvallati szünnek
A bágyadt zefirek lengedezési között...."

Időjárás

2026-03-21, 06:44
Overcast
NNE
Előjelzés
9°C
2.4 m/s
Apparent: 7°C
Nyomás: 1016 mb
Páratartalom: 39%
Szél: 2.4 m/s NNE
Széllökések: 7.4 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /4% / Rain
Napfelkelte: 05:44
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc szorozva négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 329

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com