Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Reklám
56
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Fiatalok részére alakítottak ki tíz fecskelakást Derecskén

- 2020. június 20. 8:50 - 1318 megtekintés

A jól felszerelt ingatlanokban két évig lakhatnak úgy a fiatalok, hogy lakbért nem kell fizetniük. A fejlesztést jórészt kormányzati támogatásból, több mint 220 millió forintból valósította meg az önkormányzat.

Fehér falak, virágok, modern környezet: a fecskelakások tíz párnak, azaz húsz pályakezdő számára biztosítanak lakhatási lehetőséget. Az „Esély Derecskén” elnevezésű programmal azt szeretnék elérni, hogy a fiatalok ne költözzenek el innen. A lakásokba két évre költözhetnek be, csak rezsit kell fizetniük, lakbér nem lesz.

– Egy teljes mértékben felszerelt ingatlant kaptak a fiataljaink, amiben a laptoptól kezdve, a hűtőn keresztül a konyhaszekrényeken át minden benne volt, és tartalmazott minden olyan eszközt, lehetőséget, amivel az életüket meg tudjuk könnyíteni az elkövetkezendő időszakban – mondta Bordán Szabolcs, Derecske polgármestere.

A fejlesztést a magyar kormány 200 millió forinttal támogatta, a pénzt az önkormányzat 22 millió forinttal egészítette ki.

Tuzson Bence államtitkár szerint egy településnek akkor van jövője, ha ott vannak fiatalok és foglalkoznak is velük.

– El tudják indítani az életüket, és ki tudják magukat próbálni az életben, egyrészt a családi életet is ki tudják próbálni, milyen valakivel együtt élni, másrészt pedig lakni egy településen. Az a célunk, hogy a magyar települések, a magyar falvak meg tudják tartani a lakosságukat, a kisvárosok és a magyar falvak is – nyilatkozta Tuzson Bence.

A Bold Agro Kft. is hozzájárul a fiatalok helyben tartásához azzal, hogy számos munkahelyet biztosít a Derecskén élőknek. Az államtitkár a társaság gyümölcsöst is meglátogatta programja során.

A teljes riport az alábbi videóban tekinthető meg:

https://www.dehir.hu/videogaleria/esely-derecsken-a-fiatalok-megtartasa-a-cel-a-telepulesen

(Forrás: Dehir.hu)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


* öt = 25

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - Ruzsa Viktor műsora
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 10:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: Life is life - életmód magazin
  • 17:00: Live World - a legnagyobb külföldi előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 21:00: - esélyegyenlőségi magazinműsor Ruzsa Viktorral
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 22:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 23:00: - Reményik László interjú műsora
    A Vakok Állami Intézete, és az ötlet-, és házigazda Reményik László, "Ezer arc, ezer talentum" című közös programja minden hónap második keddjén (kivéve a nyári időszakot) megtekinthető élőben a Hermina út 21. szám alatt.
    (a rendezvények ingyenesek!)

    Cél, hogy minden hónap második keddjén olyan személyek legyenek a vendégek, akik tevékenységük, tudásuk, gondolataik, élettapasztalatuk révén szellemi munícióval tudnak szolgálni.

    Az interjú sorozat alkalmain két embert ismerhetnek meg a rendezvény látogatói, míg rádiónkban hetente egy-egy vendéget mutatunk be hallgatóink előtt (így a következő hétre csúszik át az aktuális rendezvény második vendége).

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. július 15. kedd, Henrik, Roland napja van.
Az év 29. hete és 196. napja.
Holnap Valter napja lesz.

1490. II. Ulászló magyar királlyá választatott.


1606. A király kinevezi Forgách Zsigmondot országbíróvá. (A kinevezés azonban nem lép életbe.)


Reviczky Gyula: Nyári dal

"...Vadvirágokat szedek
S kötözöm füzérbe.
Vagy a fűben heverek,
S felnézek az égre.
S haja hopp!
A madárral dalolok...
Szép világ, te, jó napot!

Időjárás

2025-07-15, 19:04
Mainly clear
WNW
Mainly clear
31°C
3.6 m/s
Apparent: 25°C
Nyomás: 1016 mb
Páratartalom: 57%
Szél: 3.6 m/s WNW
Széllökések: 14 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /22% / Rain
Napfelkelte: 05:02
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat szorozva hat = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com